26. Fejezet [Shin]

26. fejezet

Ismét kórházban

Shin

Óvatosan csusszantam az ülésre Yixinggel szembe, lábaimat keresztbe tettem és várakozóan pislogtam rá. Nem elég hogy merevedéssel kellett bejönnöm dolgozni, még ez is. Persze félreértés ne essék örültem neki; örültem, hogy láthatom, de nem tett jót legbecsesebbik testrészemnek.

- Beszélni szerettem volna veled - kezdett neki halkan. - Mostanában... Kerülsz. És nem értem miért.

- Én nem kerüllek - kezdtem neki szabadkozni, mire szomorúan nézett rám. Oké, lehet, hogy igen, de nem azért, amire te gondolsz.

- De igen. Még csak hozzám se érsz. Nem értem az okát, olyan jól megvoltunk. Valami... Valami nem jó? Megmondhatod, ha nem tetszik esetleg valami.

Beharaptam alsó ajkam és tanácstalan szemeibe néztem. Kísértetiesen emlékeztetett ez a helyzet egy régebbire. Már megint az a bajom, hogy nem mondom meg neki mit akarok. Vagyis, hogy őt akarom. Testileg.

Elpirultam, majd ráhasaltam az asztalra, úgy hajoltam közelebb hozzá.

- Yixing... Az a-

- Shin! - Eric lépett oda hozzánk, majd a hónom alatt megragadva húzott fel álló helyzetbe. - Itt a főnök, gyere!

Nagy szemekkel pislogtam Yixingre, miközben a pult mögé rángatott barátom, ott a kezembe adott egy csészét, hogy tegyem a dolgom, én pedig csináltam, amit kellett. Épp egy mintát készítettem a kávé tetejére, mikor ismét fájdalom hasított a csuklómba. Hangosan szuszogtam, majd újra megpróbálkoztam elvégezni a munkámat, mikor megint megtörtént, ami az előbb, azt leszámítva, hogy most olyan intenzív volt az érzés, hogy még a csésze is kiesett a kezemből, én pedig a csuklómat szorongatva görnyedtem a padlóra. Hevesen ziháltam; az egész bal karom elzsibbadt, mindenhol szúró fájdalmat éreztem. Aztán egyszer csak elmúlt; én pedig mint egy zsák krumpli, oldalra dőltem.

***

- Mmm - első reakciónak nem is rossz Shin.

- Kisfiam! - Yuna hangja tűként fúródott az agyamba. Nyögve próbáltam odakapni, de nem tudtam, valami megakadályozott benne; lekötözték a kezemet. - Ne is próbálkozz, az orvos odakötözte az agyhoz a kezedet, hogy ne tudd megmozdítani, csak ha feltétlenül szükséges.

- Orvos? - kérdeztem halkan.

- Kórházban vagy Shin, összeestél a munkahelyeden. Miért nem mondtad, hogy ennyire fáj a kezed?

Összeszedtem magam és végre felültem, majd körbepillantottam. Tipikus kórházi szoba volt; hófehér falak, hófehér bútorok, hófehér ruhák, hófehér lepedő, hófehér takaró, hófehér párnahuzat. Minden fehér volt. Mondjuk annak örültem, hogy nagyapám nem költött valami puccos lakosztályra, megint.

- Most már jól vagyok, mehetünk - Yosob kezeit a mellkasomra tette, majd egy határozott mozdulattal visszanyomott az ágyba.

- Ez nem olyan egyszerű. Shin... Levált egy csontdarab a csuklódból és belefúródott az izomba... Meg kell műteni.

Első sokkomon túljutva, ijedten kiáltottam fel.

- Kizárt! Nincs az a pénz, amiért hajlandó vagyok megengedni, hogy bárki is felvágja a kezemet!

Rángatni kezdtem a kezemet, de csak annyit értem el, hogy a fájdalom visszatért, én pedig az ágyra zuhantam és még a könnyeim is kicsordultak.

Yuna gyengéden simított végig hátamon, majd óvatosan visszafektetett az ágyba.

- Nincs más megoldás. Minden rendben lesz, nem lesz semmi baj.

- Persze - válaszoltam gúnyoson. - Maximum nem fogom tudni mozgatni a kezemet, ha valamit elbasznak.

- Shin! Ne beszélj csúnyán! Nagyapád most beszél az orvossal.

Nagyapám valóban beszélt az orvossal és valóban előfordulhat, hogy nem fogom tudni mozgatni a kezemet. Kurvára nem nyugodtam meg.

***

Épp aludni próbáltam, mikor megéreztem, hogy valaki gyengéden végigsimít karomon. Szemeim kipattantak és rögtön elmosolyodtam, ahogy megpillantottam Yixing sötétbarna íriszeit.

- Megijesztettél - suttogta halkan, miközben továbbra is simogatott. Nagyon jól esett, libabőrös lettem tőle.

- Nem akartalak - motyogtam vissza hasonló hangerővel.

- Sajnálom, hogy csak most jöttem, de a családod csak most ment el.

Megráztam fejemet, hogy nem baj, majd felé fordultam és felültem. Bár a lekötözött kezem miatt ez nem nagyon sikerült.

- Ha megkérlek... Megtennéd, hogy kikapcsolod? Hív a természet.

Szó nélkül teljesítette kérésemet, de még mielőtt kimászhattam volna az ágyból megragadta a derekamat és egy hosszú csókba invitált.

- Hmm… V-Várj! Tényleg ki kell mennem a mosdóba…

Yixing csalódott ábrázattal engedett el. Gyorsan kisiettem a mellékhelyiségbe és bevágtam magam után az ajtót. Ajj már! Egy csók elég volt és már megint áll, én meg még mindig nem tudom kiverni... Istenem, komolyan mondom, nálam szerencsétlenebb nincs ezen a kurva bolygón!

- A rohadt életbe! - fakadtam ki hangosan, alig pár pillanat múlva meg kivágódott az ajtó.

- Jól vagy? Valami baj- Ó!

- Egy-Egy szót se! Ne mondj semmit se! Így is elég gáz…

Yixing becsukta maga után az ajtót és közelebb sétált, közben mosolyogva nézelődött ágyékom felé. Totál elvörösödve figyeltem arcát, ami fokozatosan megvilágosodott. Mikor hozzám ért, átölelt hátulról és vállamra helyezte állát, mire hangosan szusszantam egyet.

- Ugye nem ezért kerültél? Azt hittem nincs baj közöttünk emiatt.

- Nem, nem ezért.

- Akkor?

Beharaptam számszélét és azon gondolkoztam, hogy fogalmazzam meg, amit mondani szeretnék.

- Múltkor… Amikor vásároltunk… Láttam, hogy… Kényelmetlenül érint az, amit veszek. És… Nézd, tudom, hogy te nem akarod, de én… Én asszem vagyis nincs asszem… Na, szóval le akarok veled feküdni!

- Honnan veszed, hogy én nem akarom? - suttogta a fülembe.

Zavartan kaptam felé a fejem és elkerekedett szemekkel néztem rá.

- A-Akarod?

- Nagyon - lehelte halkan. Tarkómon felállt szőr, ágyékom még jobban szorított és másra sem vágytam, minthogy végre kielégüljek.

- Segítsek?

Egész testével hozzám simult és egyik kezével a mellkasomról nadrágomhoz nyúlt, majd megmarkolt. Fojtott nyögés tört fel belőlem, elernyedten dőltem neki és hagytam, hogy ujjai a nadrágomba férkőzzenek, majd hogy rákulcsolja őket merevedésemre.

- Szemét! - nyögtem ki halkan, mikor rájöttem, hogy nem áll szándékában megmozdítani kezét.

Elnevette magát, majd váratlanul elengedett, mire egy csalódott sóhaj hagyta el számat. Már azt hittem tényleg itt hagy vagy nem tudom, de nem; levágta a WC-ülőke tetejét, ráült, majd az ölébe húzott.

- Napok óta azon gondolkodom, hogy hogyan hozzam szóba neked a dolgot. Hogy mennyire szeretnék veled lefeküdni. De biztos nem itt. Nem akarom, hogy kórházban legyen az első alkalom. A te első alkalmad.

- Nem vagy kissé túl romantikus?

- Talán - mosolygott rám.

Mutatóujját nagyon lassan húzta végig arcélemen, mire kirázott a hideg és halk sóhaj hagyta el ajkaimat. Amint államhoz ért alányúlt és egy gyengéd csókba hívott. Olyan volt, mint a legelső csókunk; lágyan ízlelgette meg külön-külön ajkaimat, majd nyelvével kért bebocsájtást. Átkaroltam nyakát és közelebb húzódtam hozzá, közben sérült kezem véletlenül a falhoz ért, mire felszisszentem. Yixing azonnal elszakadt számtól és aggódva nézett rám. Biztosítottam afelől, hogy semmi baj, mire újra hozzám hajolt.

Talán valami szokványosabb helyet kéne találni vágyaink kiélésére, mint egy kórházi mosdó. Vagy egy autó. Vagy egy hotelszoba. Talán…

- Yixing - nyögtem ki hangosan nevét, mikor rámarkolt férfiasságomra. Még a gondolataim is megszakadtak.

Lassan mozgatta kezét hímtagomon, másik kezével a tarkómat cirógatta, s közben szája nyakamra téved. Apró puszikat adott rá, majd kidugta nyelvét és ingerelni kezdte a bőrt az ütőerem vonalán. Ép kezemmel királykék ingjébe kapaszkodtam és megpróbáltam elfojtani a hangokat, amik kikívánkoztak belőlem.

Fejem hátrabicsaklott, ahogy lejjebb húzta felsőmet és kulcscsontomba harapott, közben csuklója gyorsabb mozgásra váltott és éreztem, hogy már nem sok kell ahhoz, hogy elmenjek. Esküszöm, ha most felébredek egy álomból valakit tuti kinyírok!

De szerencsére nem ez történt; egy - talán túlságosan is - hangos nyögéssel élveztem kezébe. Fejem fáradtan hullott vállára, gyorsan kapkodtam a levegőt és láttam a nyakán, hogy ettől libabőrös lett.

Mikor már nem remegett minden tagom, kimásztam az öléből, hogy rendbe szedjem ruházatomat, ő pedig addig megmosta a kezét.

- Komolyan, ha megint ilyesmi van, szólj. Ne csináld mindig azt, hogy kerülsz.

- Nem kerüllek - fontam össze karomat durcásan, a mozdulatra megint fájdalom hasított sérült kezembe.

- Talán jobb lenne, ha lefeküdnél és nem mozgatnád - Yixing aggódva vizslatott szemeivel és bármennyire is nem akartam beismerni; igaza volt.

Yixing egészen a látogatási idő végéig maradt, még utána is akart, de könnyen rávettem, hogy ne. Azért nem voltam olyan sérült, akinek a nap huszonnégy órájában megfigyelésre van szüksége.

Másnap dél körül az első látogatóm Yosob volt. Mertem remélni, hogy esetleg Yixing lesz, hogy felköszönthessem, bár az ajándékát nem tudom odaadni, mert az otthon van. Testvéremet elég sötét felhő vette körbe, úgy tűnt nagyon nincs jó kedve. Aggódva néztem, ahogy idegesen kirántotta a kis asztal melletti széket, majd leült rá.

Hosszú percekig egy szó sem hagyta el ajkait, csak figyelt szemeivel, amik szánalmat sugároztak.

- Sajnálom - nyögte ki végül, majd olyat mesélt, amitől a szívem körülbelül egymillió darabra tört.