30. Fejezet [Shin]

30. Fejezet

Szükség

Shin

- H-Hyung? Mit...?

Yixing döbbent hangja betöltötte az egész hotelszobát. Utána mentem és hátrahőköltem mikor megláttam a menedzsert az ajtóban állni. Ahogy ő is észrevett elkerekedtek a szemei és dadogva próbált mondani valamit.

- Mi a…? Yi-Yixing, t-te mi a…?

- Hyung, ne akadj ki, kérlek!

- Kiakadni? KIAKADNI? Ahhoz túl késő! Yixing… Jól értelmezem most ezt?

Zavartan próbáltam elbújni Yixing háta mögött; mégis csak egy szál alsó volt rajtam, semmi több. Anyám, de ciki!

- Öhm… Szóval… Én… Ő… Tehát… - Eddig nagyon király Yixing! - Szóval mi járunk.

Hatalmas sóhaj hagyta el a férfi száját és fájdalmas tekintettel nézett a táncosra.

- Van róla fogalmad mi lesz, ha ez kiderül?

- De nem fog - kezdett ellenkezni rögtön. - Az elmúlt négy hónapban se-

- NÉGY HÓNAPJA?! Ti négy hónapja vagytok együtt? Úristen… - a pasas a döbbenettől a falig hátrált, majd nekidőlt.

- Hyung… Tudom, hogy… Ne aggódj, nem lesz gond.

- Yixing - hajolt előre, miközben le se vette szemét rólam -, ő Lee Sooman unokája. Ugye tudod? Ha megtudja…

- De nem fogja! - szóltam közbe én is végre. - Csak… Csak akkor fogja megtudni, ha elmondom neki. És azt egyelőre nem terveztem. Óvatosak vagyunk.

- Nem? - pillantott rám Yixing. - Nem akarod elmondani neki? - Ez most biztos rosszul esett neki. Ahhh, hülye vagy, Shin!

- Addig biztos nem, míg nem tudja, hogy meleg vagyok. Nem akarom, hogy… Nem tudom, hogy arra hogy reagálni. Ha jól, elmondom neki azt is, hogy mi együtt vagyunk. Ha nem… Inkább nem, mert félek elválasztana minket - lehunytam pilláimat és megszorítottam vállát. Nem akarok elválni tőle.

Gyengéden végigsimított kézfejemen, mire kinyitottam szemeimet és ránéztem. Aranyosan mosolygott rám, ezért nekem is muszáj volt; szám automatikusan felvette az övéje formáját.

- Fuuu, azt látom, hogy nagyon dúl a love!

- Hyung!

***

Szomorúan figyeltem, ahogy Yixing bepakolja a táskáját, mivel visszamegy Koreába, a menedzsere ezért jött utána. Nem kifejezetten siette el a dolgot, aminek örültem; annál több időt lehetünk együtt.

- Jaj, ne vágj már ilyen képet! - közelebb lépett hozzám és gyengéden végigsimított az arcomon, majd egy lágy csókot nyomott számra. - Úgy is hamarosan találkozunk.

- Félek, hogy az a “hamarosan” nagyon is sokára lesz - lehunytam pilláimat és nekidőltem vállának. - Tuti, hogy a pihenésed után csomó dolgod lesz - motyogtam.

Néhány pillanatig csönd volt közöttünk, majd feltettem egy olyan kérdést, ami tudtam, hogy zavarja őt.

- Nagyon… Nagyon bánt, hogy még nem mondtam el nagyapámnak?

- Nem erről van szó - pillantott oldalra. - Csak mikor mondod, hogy nem akarod elmondani neki… Rosszul esik.

- Sajnálom. Majd… Majd beszélek vele, ha hazamentem. Ígérem.

***

Oké, lehet emiatt szemétnek tűnök, de az a bizonyos beszélgetés nagyon váratott magára. Fogalmam sem volt, hogy tálaljam. Kezdjek el beszélgetni semmiségekről és aztán? Bár én sosem voltam olyan, aki semmiségekről beszélget a nagyapjával. Mi vagy veszekedtünk, vagy lényegre törően beszéltünk pár mondatot aztán viszlát. Régebben próbálkoztam vele, hogy elmondjam neki, de már akkor sem volt jó véleménnyel a melegekről és nem hiszem, hogy ez változott volna bármit is az elmúlt három-négy évben. Bár végül is sosem lehet tudni… Úgyhogy B-tervként kerültem, mint a forró vasat és a fél életemet a kávézóban töltöttem úgy, hogy igazából már nem is dolgoztam ott. Imádtam látni a főnök dühtől vörös arcát akárhányszor meglátott.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy igaza van és beszélned kéne vele? - szegezte nekem a nyilvánvaló kérdést Jian.

Szombaton hajnalban érkezett meg és az ember azt hinné, hogy mást se csinál csak alszik, de nem, ő nem! Ő engem fáraszt a hülyébbnél hülyébb kérdéseivel.

- Igen, de az nem segít, hogy ezt minden órában elismétled!

- Shin, legyél férfi és állj elé! - tette le a kávét Jian elé Eric. Ő sem csinál mást csak fáraszt…

- Akkor is ezt mondtad, mikor elmondtam szakítottam Yixinggel és arról siránkoztam neked, hogy de szeretem és nem bírom nélküle…

- És bejött, nem? - tárta szét karjait. - Most szárnyalsz a szerelemtől! Tényleg mi történt Európában? - kérdezte vigyorogva. - Várj, ne válaszolj, mennem kell, de majd este mesélsz!

Fingom sincs mi történt Eric-kel, de mostanában nagyon furcsa. Folyton boldog, pörög. Azt hiszem nekem is beszélnem kéne vele.

- Na, de most komolyan, mi történt? - dőlt előre Jian.

- Menj már! Nem tálalok ki a szexuális életemről!

- A legjobb barátod vagyok!

- Akkor sem - tettem karba a kezem, ami kissé furán nézett ki a gipsz miatt.

- Mikor veszik le? - terelte el a témát és ennek nagyon örültem. Sosem szerettem az ilyesmiről beszélni bárkivel is; az egyedüli kivétel Yixing volt, amit a mai napig nem is értek.

- Pénteken - sóhajtottam fel. - Nagyon aggódok. Rohadtul nem tudom mi lesz, ha nem tudom majd mozgatni az ujjaimat. Baszki! Még bal kézzel sem tudok pálcikával enni nemhogy jobbal! Jézusom, mégis mi lesz velem… - kétségbeesetten feküdtem rá az asztalra, majdnem fellökve az italát.

- Jobb a világnak, ha sose tanulsz meg egyikkel sem.

- A kedvesség csak úgy árad belőled, Jian.

- Majdnem kiszúrtad a szemem az első és utolsó alkalommal. Úgyhogy azt hiszem jogosan vagyok ilyen kedves.

***

Lábam idegesen járt fel és alá, miközben a konyha felé tekingettem; Yuna és a nagyapám bent beszélgettek. Tudtam, hogy hamarosan kettesben maradok az időssel, mert Yuna mindjárt megy dolgozni, de most nem akartam lelépni; így vagy úgy, de elmondom neki, hogy mi a helyzet.

Mikor anyám elment, felpattantam a kanapéról és a helyiségbe siettem. Nagyapám érdeklődve nézett fel rám az újságból, majd mikor nem mondtam semmit, felhúzta szemöldökét jelezvén, hogy örülne, ha végre kinyögném mit akarok. Óriásit nyeltem, hogy eltüntessem a gombócot a torkomból, de még is úgy éreztem, hogy még mindig ott van. Gyerünk, csináld úgy, mint egy ragtapasz letépést; gyorsan!

- Neítéljeldemelegvagyok!

- Tessék? Mit mondtál? Lassabban, ha kérhetem, mert ezt nem bírtam követni - letette az újságot és érdeklődve fordult felém teljesen.

Beharaptam az ajkam és kihúztam a mellette lévő széket, hogy leüljek rá, majd egy sóhaj után ráemeltem a szemeimet és kimondtam ismét.

- Meleg vagyok.

- Hogy mi vagy?

- Meleg - összeszorítottam a szemeimet. Ez a hangnem… Ez… Miért ilyen… Hideg? Miért nem ordít vagy valami?

- Tisztában vagy vele mi erről a véleményem.

- Igen.

- És az is tudod, hogy ezt a dolgot már a bátyádnál sem toleráltam nagyon, most is csak azért fogadom el, mert egy lánnyal van együtt.

- Igen.

- Sosem foglak ebben a házban egy másik férfival látni.

- Igen.

- Ajánlom, hogy megpróbáld Minah-val a dolgot.

- Nem vagyok heteró! - csattantam fel. - Nem bírok…

- Nem érdekel! Yosob nem a vérszerinti unokám, idősebb nálad és egyébként is furcsa felfogású volt mindig is, így neki elnézem ezt, de te… Neked nem! Nem érdekel, hogy… Hogy kivel akarsz ágyba bújni, Minah csodálatos lány és azt akarom, hogy ő legyen a feleséged!

Megremegett a szám széle, dühösen rúgtam hátra a széket, majd viharoztam ki a lakásból. Tudtam, hogy nem fogja jól viselni, hogy lesznek megjegyzései, hogy valószínűleg elhord mindennek, de ez… Ezt nem bírom elviselni. Hogy mondhatott ilyet? Egyszerűen képtelen vagyok egy lánnyal együtt lenni, még ha Minah is az. Kedvelem őt. Tényleg. De sosem lesz több. Bármennyire is volt gáz egy sráctól, nem érdekelt ki látja, hogy sírok. Másra sem vágytam, mint, hogy Yixinggel legyek. Szükségem van rá.

Egy zsákutcaszerűségbe húzódtam be, lecsúsztam a fal mentén, előhalásztam a mobilomat, majd tárcsáztam Yixing számát. Sokszor kicsöngött, mire felvette. Álmosan szólt bele, gondolom aludt még, hiszen nagyon korán volt. Biztos fáradt a sok munka miatt én meg itt zavarom…

- Shinseok? Hallasz? Shin!

- Yixing - motyogtam nevét még mindig sírva. - Ne haragudj, hogy… Nem akartalak felkelteni…

- Mi a baj? - hangja sokkal éberebb lett, ahogy meghallotta az enyémet.

- Elmondtam… Neki… És… Nem jól fogadta… A dolgot… - újra rám tört a zokogás.

- Hol vagy most? Otthon? - ruha suhogást hallottam, gondolom épp öltözik.

- Nem. Yixing… Átmehetnék… Hozzátok?

- Hol vagy? - ismételte meg a kérdést. - Érted megyek.

- N-Nem kell. Megyek… Megyek én.

- Sh-

Gyorsan bontottam a vonalat, felálltam, majd elindultam; elbújtam a sálam és a kapucnim mögött, mert nagyon fáztam. Remélem ismét beteg leszek... A zsebemben a telefon többször is rezgett, ahogy Yixing hívott, de nem vettem fel. Minél előbb nála akartam lenni, ráadásul nem hiszem, hogy sikerült volna épkézláb mondatokat kinyögnöm magamból. Csak szerettem volna hozzábújni, érezni az illatát, belekapaszkodni. Szükségem volt rá. Szükségem volt arra, hogy megnyugtasson, hogy tudjam ott van nekem.

***

Mély levegőt vettem, hogy valamennyire lenyugtassam magam, majd felemeltem a kezem, hogy bekopogjak. Alig ütöttem a fára egyet, az kitárult és Yixing magához rántott. Sírva karoltam át és fúrtam a nyakába az arcomat, hogy ne lásson bőgve, már megint. Szorosan ölelt magához, majd kissé megemelt és elindult velem, egészen a szobájáig vitt, ott pedig leültetett az ágyra. Letérdelt elém és kezeivel arcomat simogatta, hogy eltüntesse róla a könnyeimet.

- Mit mondott? - kérdezte halkan, mikor valamennyire megnyugodtam. Még a sötétben is láttam, hogy a düh szikrája lobban fel szemeiben; haragudott a nagyapámra.

- Röviden? Azt, hogy nem tetszik neki, hogy meleg vagyok és ha belehalok is, de Minah-val fogom leélni a hátralévő éveimet.

Felmordult és megszorította térdeimet.

- Mégis, hogy mondhatott ilyet? Nem tudod megváltoztatni azt, aki vagy.

- Nem tudom - suttogtam, miközben lehunytam pilláimat. - Yixing… Ugye nem hagysz el?

- Dehogy! Hogy kérdezhetsz ilyet?

- Mert… Mert nehéz velem. Kész katasztrófa vagyok. Egy szerencsétlen. Mikor azt hiszem minden jó, jön valami és ennyi volt. Ugye tudod, hogy így esélytelen, hogy elmondjam neki mi van köztünk? Belegondolni is rettegek mit csinálna, ha megtudná… Talán sose látnálak újra.

- Megoldjuk - megszorította kezemet, majd végigcirógatta. - Egyelőre… Egyelőre örülök, hogy most itt vagy - édes mosolyra húzta szája széleit, mire én is elmosolyodtam. Elég látnom ezt a mosolyt és már is úgy érzem minden rendben lesz.

Előredőltem és egy lágy csókot nyomtam ajkaira. Lassan ízlelgettem őket egy pillanatra sem elszakadva tőlük, de egy idő után többet akartam; vadabbul estem szájának, ép kezemmel hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz. Belenyögött a csókba, közben megemelkedett a földről és hátradöntött az ágyon. Átvette a csók irányítását, majd egy kis idő után a nyakamra tért rá, onnan pedig a kulcscsontomra. Libabőrös lettem, Yixing tudta mennyire szeretem mikor ott tevékenykedik. Ohh, de még mennyire!

- Yixing - sóhajtottam halkan a nevét. - Többet szeretnék. Többet akarok. Téged akarlak.