33. Fejezet [Shin]

Sziasztok :) Megjöttem a 33. fejezettel, ami a szokásostól eltérően késett egy napot, de most a vasárnapom a pihenés jegyében telt, szóval szart se csináltam :D Ebben a részben van minden; egy kis dráma, egy kis humor, egy kis romantika, úgyhogy mindenki talál valami számára érdekeset benne. Kellemes olvasást ^^

33. Fejezet

Ez nem velem történik

Shin

- Aggódom.

- Ugyan, nincs miért, nem lesz semmi baj.

- Nem jó érzésem van - motyogtam halkan Yosobnak, miközben a gipszelt kezemre tekintettem.

Gondterhelt sóhaj hagyta el ajkaimat és felpillantottam a zárt, hófehér ajtóra. Múltkor rákérdezett Yuna miért nem veszek fel mostanában fehér ruhákat. Hát pont ezért. Kezd kurvára elegem lenni a fehérből. És a kórházakból.

- Mondom, nem lesz semmi baj. Néha hihetnél nekem. Ha már a testvéred vagyok.

- Akkor sincs jó érzésem! - csattantam fel idegesen, mire a folyosón többet is felénk néztek és nem egy személyen látszódott, hogy nem gondol éppen tisztelettudónak.

- Jól van, nyugi már - csitított le. - Amúgy, ha es-

- Lee Shinseok! - szólt ki egy nővér a szobából. Összerándultam a váratlan hangtól és félve meredtem rá bátyámra. Istenem, csak ne legyen semmi baj!

Lassan csoszogtam be a - vártál nagyobb - helyiségbe. Óriásit nyeltem, ahogy a doktorra tekintettem és esküszöm nem sok kellett, hogy elsírjam magam. Ha bármi baj lesz, én nem tudom mit fogok csinálni. Biztos olyan leszek, mint valami hisztis picsa.

Erősen szuggeráltam a férfi hátát, hogy végre nézzen rám, ne csak a halomnyi papírt olvasgassa, mert az arca nem sok jót ígért. Bár igazából azt se tudom, hogy az én lapjaim-e vagy másé esetleg. De nem tetszett az, ami az arcán volt.

- Nos, Shinseok-

- Csak Shin. Ha nem gond.

- Nekem ugyan nem. Nos, tehát… Elég komoly sérülés volt, még ha maga a műtét nem is. Gyanítom felvilágosították arról, hogy lehet, hogy nem fogja tudni használni a kezét, hogy lebénulhat. Nem nagy esélyt látok erre, nem hiszem, hogy van miért aggódnia. A röntgen leletek rendben vannak. A nővérrel most le fogjuk szedni a gipszet - és így is tettek.

Oda se néztem mikor levágták rólam, csak akkor, amikor hallottam koppanni az asztalon az anyagot. Izgatottan pislogtam karomra, de arcomra fintor kúszott, ahogy tudatosult bennem, hogy milyen szarul néz ki. Mereven állt ugyanabban a pózban, amilyenben rögzítve volt, a csuklóm duzzadt volt, a bőr repedezett rajta és áporodott szag áradt belőle. Mondjuk nem meglepő, hetekig volt gipszben. Az orvos óvatosan fogta meg a könyökömet, hogy megemelhesse karomat és jobban szemügyre vehesse.

- Hmm… Nem tűnik rossznak. Hogy duzzadt az teljesen rendben van, a szag sem meglepő, hiszen sokáig nem kapott levegőt. A heg a műtét után lehet megmarad, de szerintem csak halványan fog látszódni. Most is csak azért ilyen feltűnő, mert sápadt a bőr. Megtenné, hogy megpróbálja megmozdítani az ujjait? Csak szépen lassan, egyenként - A hüvelykujjammal kezdtem neki a kérés végrehajtásának. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, ahogy szép lassan mind az öt ujjam megmozdult.

- Most a csuklóját is. Csak óvatosan! Jól van. Mondtam, nincs miért aggódni - mosolygott rám a férfi miután az is megmozdult. - Byul, kérem, megmosná a kezét? Ráfér némi rózsaillat - A nő kedvesen odavezetett az egyik mosdóhoz, majd megengedte a vizet.

- Nem túl forró a víz? Ilyenkor még nagyon érzékeny a bőr.

- Hogy? - kérdeztem vissza zavartan. - Ne-

Megakadtam mondandómban, ahogy tudatosult bennem, hogy nem érzem sem a víz melegét, sem a nő tenyereit a kezemen.

- Ne-Nem érzem - nyögtem ki halkan a sírással küszködve.

- Tessék? Hogy mondta? - sietett oda az orvos.

- Nem érzem, hogy milyen meleg a víz - alig mondtam végig a mondatot, elsírtam magam. Nem lehet, ez nem velem történik. Hiszen mozogtak! De így belegondolva nem éreztem a szoba hűvösségét sem, pedig nincs meleg, a másik kezem kifejezetten fázik. Azt sem, amikor lekerült róla a gipsz, nem éreztem úgy, hogy megkönnyebbül a kezem pedig kellett volna. Nem viszketett, nem fájt. Kellett volna. Tudom. Már egyszer eltörtem a bokám és akkor ezeket éreztem. Ez nem történhet meg. NEM!

Hangosan zokogtam, miközben a doktor a kezemet vizsgálta. Aztán… Aztán már csak arra emlékszem, hogy Yosob mellkasába üvöltök. Bátyám szorosan tartott karjaiban, megnyugtató szavakat suttogott a fülemben, kedvesen simogatta a hátamat. Nem segített, továbbra is hangosan zokogtam és üvöltöttem. A következő pillanatban szúró fájdalmat éreztem a nyakamban és a testem elernyedt Yosob karjaiban. Istenem, miért ilyen szerencsétlennek teremtettél?

***

- Idehívjam Yixinget? Ő bizt-

- Ne - ellenkeztem. - Ha megtudja… Így is azt hiszi az ő hibája, ami a kezemmel történt. Nem… Ezt nem tudhatja meg - belemarkoltam a felsőjébe és úgy húztam közelebb magamhoz. - Ígérd meg, hogy semmit nem mondasz neki!

- Jól van. Tartom a számat. Kérlek, most feküdj vissza!

- Hyung… Aludj itt velem! - Mostohatestvérem rám meredt, néhány másodpercig nem mozdult, majd levette a cipőjét, illetve a kabátját és mellém feküdt. Átkarolta a derekamat és a mellkasához szorított.

- Most már aludj, oké?

Valami bólintásfélét produkáltam, de tudtam nem fogok jól aludni. Hogy is tudnék? Hogy fogom elmondani Yixingnek? Biztos rájön valahogy, talán pont én fogom elárulni neki akaratlanul. Ha megtudja… A rohadt életbe!

***

Egy ropit rágcsálva másztam az ajtó irányába. A postás csöngetett volna? Dehát ma már járt nálunk! Persze manapság sose lehet tudni… Mondjuk ki más lenne délelőtt tizenegykor? Nagyapa? Nem, neki is van kulcsa. Ajh, nincs hangulatom most se-

- Yixing? - kérdeztem döbbenten, mikor végre kinyitottam az ajtót.

- Szia - mosolygott rám a gödröcskéivel együtt.

Szívem őrült tempóban kezdett verni, hiszen több mint három hete nem láttam. Kínába ment a gipszem levétele után egy héttel. Anyám, de nehéz volt az az egy hét! Annyira próbáltam távolságot tartani, hogy még véletlenül se sírjam el magam, mikor hozzáérek, mert… Mert nem érzek semmit se. Aztán mintha meghallgatták volna kívánságom, elment. Tudom, nem szép gondolat, de örültem, hogy nem volt itt, mert így magamban tudtam lenni és… És sajnálni magamat. Most mégis, istenem mindjárt kiesik helyéről a szívem verdesésében annyira örülök, hogy láthatom.

- Hogy hogy itt vagy?

- Szeretnék beszélni veled valamiről - mosolygott továbbra is. - Reggel volt egy felvételünk egy műsorba és mivel a mai napra nincs más dolgunk el is jöttem hozzád.

- O-Oké - motyogtam, majd félreálltam, hogy beengedjem.

- Van valaki itthon? - miért van egy sejtésem, hogy ez a kérdés csak a nagyapámra vonatkozott?

- Nem, nincs. Egyedül vagyok.

Beljebb jött és levette a cipőjét, majd nagy szemekkel rám pislogott. És ennek nem tudtam ellenállni. Gyorsan lendültem előre és tapadtam rá az ajkaira. Kiéhezve csókoltam száját és első meglepődésén túl ő is hasonlóképp reagált; viszonozta a dolgot. Vadul csókolóztunk és csakhamar a falnak nyomva találtam magamat. Nyöszörögve markoltam bele hajába, majd karoltam át.

- Miről… Mir-ől is a-kartál besz… Beszélni? - nehezen jöttek a szavak a számra, még mindig a heves csók varázslata alatt álltam.

- Szeretnélek hazavinni bemutatni a családomnak.

- Hogy? - ijedten hőköltem hátra, a fejem nagyot koppant a falon, mire a szemeim könnybe lábadtak a fájdalomtól. Úristen, elmentek neki otthonról vagy mi?

- Jól vagy? Elég hangos volt - Yixing gyengéden simította ujjait a tarkómra és óvatosan masszírozni kezdte a fejbőrömet.

- A szüleid-

- A szüleim tudnak rólad. Rengeteget meséltem már nekik. Jó, azért olyan sokat nem, de… Kíváncsiak rád. Tehát szeretnélek hazavinni karácsonykor.

- Ohh… Akkor… Nos, nyilván nem utasíthatom vissza a meghívást. Nem illik - szóval mesélt rólam. Legalább nem éri a családját váratlanul, ha a kicsi fiúk hazaállít egy másik sráccal.

- Tényleg nem illik - kuncogott halkan.

Yixing ujjai a tarkómról a nyakamra siklottak s közben visszahajolt az ajkaimhoz. Csak pislogtam rá, vártam mit lép. Igazából nekem akadt néhány ötletem, amivel eltölthetnénk egy kis időt. Remélem hasonlóan gondolkodunk.

Mutatóujjának hegyével érzékien rajzolgatott valami mintát a nyakamra, amitől kirázott a hideg és közben olyan sunyin nézett rám, ahogy én szoktam rá mikor készülök megőrjíteni őt. Bal kezével befurakodott a fal és közém, hogy aztán az ujját végighúzza gerincem mentén, amitől a testem ívbe feszült s szám egy hangos nyögést produkált. A szemét! Zihálva meredtem rá, de ő csak kedélyesen mosolygott rám, majd váratlanul olyan szenvedélyesen mart ajkaimra, hogy újra a falnak tántorodtam. Nyöszörögve karoltam át nyakát, ő valahol a combom környékén nyúlkált, és a következő pillanatban már az ölében voltam. Elindult szobám felé, közben kétszer majdnem hasraestünk (csak tudnám miben…), bent leült az ágyra velem együtt.

- Hogy üssük el az időt? - kérdezte rekedt hangon.

- Beszélj még egy kicsit ezen a hangon és mindegy mit beszélünk meg, ha nem szex lesz a lényeg, tuti nem megyek bele.

A fülemhez hajolt és mindenfélét sugdosni kezdett bele, igazából sok értelmük nem volt, de nyilván nem is az volt a lényeg. A gatyám egyre jobban szorított minden egyes kurva hangtól, amit kiejtett szép száján. Akkor akadt torkán a szó, mikor ágyékomat szorosan az övéhez nyomtam és lassan, aprókat löktem a csípőmmel felé. Erősen beleharapott a nyakamba, mire hangos sóhaj szakadt fel belőlem és még jobban nyomtam hozzá magamat. Arcára simítottam kezemet és az alsó ajkához hajoltam, hogy megcsókoljam, de megakadtam a mozdulatban és halkan elsírtam magamat. Nem érzem bőre melegét, nem érzem az apró bőrhibákat, amik olyan széppé tették vonásait, nem érzem a puhaságot, nem érzek semmit sem a tenyeremen. Semmit.

- Shin, mi a baj? - kérdezte ijedten. - Hmm? - gyengéden fogta meg csuklómat, hogy markába zárja kézfejemet, de ettől csak még jobban rám jött a sírás.

- Hazudtam neked - motyogtam -, én… Nekem… Annyira szeretném, de…

- Shinseok, nem értelek, mi a baj? Mégsem akarod? Tudod, hogy ez engem nem zavar.

- Nem erről van szó - kihúztam kezem szorításából és az arcára helyeztem, homlokomat az övéhez érintettem. - Hazudtam neked. Nem érzem. A kezem… Elvesztettem a tapintási képességem.

- Hogy? De múltkor-

- Hazudtam. Nem akartam, hogy úgy érezd a te hibád. Mert nem a te hibád. Én vertem be a kezem, én voltam az, aki felelőtlen volt és-

- Akkor is! Én-

- Ne kezd Yixing, kérlek! Nem. A. Te. Hibád. És erről nem nyitok vitát!

Eldőlt velem az ágyon és magához szorított. Hallottam, hogy felszipog, mire bűntudatom lett, hogy megsirattam. Ezért nem akartam elmondani neki, tudtam, hogy rögtön magára veszi és bánni fogja.

Nem szeretem még a gondolatát sem annak, hogy Yixing sír, főleg, ha miattam teszi. Elég, ha kettőnk közül én vagyok az, aki folyton sír. Neki erősnek kell lennie, hogy össze tudjon szedni engem, amikor kell.

***

- Jaj, ne féljél már ennyire! - röhögött mellettem Yixing. Aha, és te milyen képet vágtál mikor először otthagytalak Yunával?

- Ez nem úgy megy, hogy azt mondod ne féljek és nem is fogok. És nem félek, hanem aggódok! És a kettő más! Mi van, ha nem tetszem a szüleidnek?

- Ugyan - legyintett - miért ne tetszenél? És ha tényleg nem, akkor sem dől össze a világ, nem ők élik le a hátralévő életüket veled.

- Szóval ilyen hosszú távra tervezel?

- Nos, nem rövidre - megállt a bejárati ajtó előtt és felém fordult, közben pedig egy édes mosolyt villantott.

- Zavarba hozol.

- Örülök, hogy néha veled is megesik az ilyesmi.

Már nyílt a szám, hogy erre mondjak valamit, de nem volt időm, mert közben kitárult az ajtó és egy gyönyörű nővel találtam szembe magamat. És akkor tényleg zavarba jöttem. Yixing nagyon hasonlított az anyukájára. A következő néhány perc ki is esett, szerintem csak automatikusan tettem a lábaim Yixing után.

- Azt hiszem a barátod nagyon zavarban van - kuncogott fel a nő. Az nem kifejezés!

- Pedig nem gyakran esik meg vele - csatlakozott hozzá Yixing is. De igen, csak úgy csinálom, hogy ne vedd észre! Na, most már mondani is kéne valamit nem csak magamban beszélni.

Yixing gyorsan elintézte a bemutatást, mert az anyukája épp sütött, úgyhogy rohant is vissza a konyhába. Megragadta a kezemet és húzni kezdett az egyik irányba. Egy dolgozószobába kopogott be, ahol megismerhettem az apját is. Határozott férfi volt, de nagyon kedves is, egy rossz szava sem volt, sőt mikor szóba került, hogy lassan megszerzem a második diplomámat is, elismerően nézett rám egy apró mosollyal a szája sarkában. Yixing azt mondta mikor kijöttünk, hogy nem szokott így tekinteni senkire sem, úgyhogy szerinte nyert ügyem van.

- Apa elég szigorú szokott lenni. Mikor megtudta, hogy jelentkezek előadónak elég dühös lett. De miután anya beszélt vele megenyhült. Anya mindig tud hatni rá. Azt hiszem még mindig nagyon szerelmesek.

- Xingie-

- Jézusom, anya, ne hívj így!

- Most miért? Megtiltod? - hasamra szorított kezekkel röhögtem a konyhában. Xingie, hát ez nagyon cukin hangzik.

- Yixing - anyukája jól kihangsúlyozta a nevét, mire fia csak durcásan összefonta a karjait -, még  eltart egy kicsit a vacsora elkészítése és még mamádék sincsenek itt. Mi lenne, ha megmutatnád Shinnek a környéket?

- Hát - kitekintett az ablakon - végülis már besötétedett, csak nem vesznek észre. Szeretnéd megnézni? - érdeklődve pislogott felém és én bólogattam.

Felöltöztünk és kiléptünk a házból.

- Hűvös van - fázósan húztam összébb magam. Világéletemben fázós típus voltam, így nekem a tél nem épp a kedvenc évszakom volt. Pedig téli gyerek voltam.

Yixing összefűzte kesztyűs ujjaikat és közelebb vont magához. Sokfelé jártunk; megmutatta régi iskoláját, jó néhány játszóteret, egy-két régi barátjának házát is. És közben be sem állt a szája; folyton mesélt valamit. A legtöbb sztoriján jókat nevettem, gyorsan elérte, hogy inkább melegem legyen.

- Gyere - egy padhoz irányított és miután letörölte róla a havat leültünk rá.

- Így is tök vizes lesz a seggünk - nézte rá.

Megvonta a vállát, majd levette a kesztyűit és az óriási sálam széléhez nyúlt, hogy kicsit lejjebb húzza az arcomról. Tekintetem végigsiklott a hidegtől kipirult arcán, a sűrű szempillákon és végül egyenesen a szemeibe pillantottam.

- Szeretlek - suttogta, majd meleg kezeit az arcomra csúsztatta és puhán megcsókolt.

Istenem Yixing, miért kell ezt csinálnod? Mindig eléred, hogy napról napra egyre jobban beléd szeressek. És nem is tudom, hogy hogy csinálod. Már most is annyira mélyek az érzéseim, amennyire csak emberileg lehet. Ennél jobban biztos nem foglak már tudni szeretni. De… Te biztos eléred valahogy azt is. Mindenem a tiéd, Yixing. Mindenem.