34. Fejezet [Yixing]

Sziasztok :) El se hiszem, hogy végre ezt a fejezetet teszem fel. Ez egyik kedvencem (ha nem ezt imádom a legjobban khm khm…) Ééééés ma van egy éve hogy papírra vagyis Word-be/re ( izé nem tudom hogy ragozzák) vetettem a bevezetőt, mégis abban pillanatban, hogy kigondoltam a történetet ez a rész volt az első, amiről tudtam, hogy valahogy tuti benne lesz. Úristen, ha belegondolok, hogy vagy egy fél év volt (vagy több) mire eljutottam oda, hogy megírjam magát a részt. Khm mindegy is, csak gondoltam, ha már egy éves a történet sztorizok egyet itt :D Kellemes olvasást ^^

Erős 16+, vagy talán már 18+?

 

U.I.: Csak én érzem úgy, hogy nagyon kibasztam a fiúkkal?

34. Fejezet

Meghiúsult helyzetek

Yixing

- Én is szeretlek - motyogta Shin miután elváltam ajkaitól.

- Mertem remélni!

- Naa! - nevetve vágott karon, de semmi erő nem volt az ütésében, inkább csak egy simogatás volt.

- Mi lenne, ha megnéznénk hogy áll anyu a vacsival? - kérdeztem tőle, de választ már nem is vártam, felhúztam a padról.

- Remélem jól, mert farkas éhes vagyok!

Hamar hazaértünk, de Shin legnagyobb bánatára még kellett egy kis idő anyának. Addig körbevezettem a házban; lenn nem sok minden újat tudtam mutatni, a konyhához már volt szerencséje, ami az ajtótól jobbra helyezkedett el. Vele szemben a nappali volt és abból nyílt apa dolgozószobája. Ellenben az emeleten még nem járt. A folyosó végén volt a lépcső a felső szintre és majdnem szemben vele az én szobám volt, de azt csak az út végén szándékoztam neki megmutatni. A feljáró másik oldalán volt anyuék szobája, azzal szemben egy vendégszoba, amiben Shin lenne elszállásolva, de nem terveztem nélküle aludni, úgyhogy a cuccát sem odavittem. Anyuék szobája mellett volt egy nagyobb szekrény, amiben a nem használatos dolgokat tároltuk.

- És itt a fürdőszoba meg a WC. Ez meg az én szobám.

Hogy őszinte legyek évek óta én sem voltam bent, így én is legalább olyan kíváncsi szemekkel néztem körbe, mint Shin. A falak halvány zöld színekben pompáztak és, ahogy beléptem tekintetem rögtön a régi gitáromra tapadt. Elsétáltam az ajtótól balra lévő ruhásszekrény mellet és a sarokból kiemeltem a hangszert. Kihúztam az íróasztal előtt lévő széket, kibámultam az ablakon és azonnal játszani kezdtem. Elmosolyodtam, ahogy meghallottam szegény gitárt, némi hangolásra szorult.

- Ó! - csúszott ki a számon, amint az ágyra néztem.

- Mi az? - kérdezte Shin az ajtó melletti polcnál állva. Épp a képeket nézegette rajta.

- Nem… Nem úgy rémlik, hogy ilyen volt az ágyam. Sőt, biztos. Ez franciaágy, nekem régen nem ilyen volt.

- Hmm… Szóval ez egy olyan ágy, amin még senki nem feküdt?

Lassan sétált közelebb hozzám, majd kivette a kezemből a gitárt és letette a helyére. Az ölembe mászott és vadul esett számnak, amit én abban a pillanatban viszonoztam. Elszakadt ajkaimtól és a nyakamat kezdte el csókolgatni, mire halk sóhaj szakadt fel a torkomból. Én sem maradtam tétlen; benyúltam felsője alá és végigsimítottam oldalán, s ő pedig beleborzongott. Hangosan kattant az övem, ahogy kinyitotta és már épp nyúlt volna a nadrágomba, amikor kopogtak. Ijedten zuhant ki kezeim közül és én - őszintén bevallom - először azt se tudtam mi történt.

- Fiúk, kész a vacsora!

- Me-Megyünk! - kiáltottam ki anyának. - Jól vagy? - kérdeztem Shint, miközben felhúztam a földről.

- A seggem - nyöszörögte halkan az említett részt tapogatva. Automatikusan helyeztem a tenyeremet oda, mire nagy szemekkel pislogott rám, majd elvigyorodott. - Hol nyúlkálsz, hmm? - kérdezte huncutul.

- Ott, ahol csak nekem szabad - néztem rá hasonlóképp.

Megfogtam a kezét és elindultam vele lefelé. Mikor leértünk Shin zavartan bújt el mögöttem, amint megpillantotta nagyszüleimet.

- Xingie! - kiáltott fel nagymamám, ahogy észrevett. Istenem, beszélnem kellett volna mindenkivel, hogy ne hívjanak így. Ez nagyon égő!

- Szia! - köszöntem neki rögtön és barátom kezét szorongatva siettem elé.

- Szóval ő a barátod?

- Lee Shinseok vagyok - motyogta halkan kínaiul hihetetlenül édes akcentussal. - Ajh, zavaromban még ez is előjött… - elnevettem magam és átkaroltam a derekát, majd az oldalamhoz szorítottam.

- Xingie már rengeteget mesélt rólad. Nagyon kíváncsi voltam rád. Tényleg olyan édes vagy, mint mondta.

- Öhm… Köszönöm?

- Mama, kérlek, hagyd a Xingie-t - súgtam neki, mikor már az asztal felé tartottunk. - Égő!

- Eddig nem zavart - mamám értetlenül nézett rám, mire jelentőségteljesen Shinre pillantottam, azonnal leesett neki miért mondtam. - Szerintem tetszik neki. Talán ezentúl így fog hívni - vigyorgott rám.

- Az kéne még!

Elmosolyodtam, ahogy tudatosult bennem, hogy kivételesen nem mamám és anyám közé kerülök, hanem a túloldalra. Biztos azért, hogy Shin mellett tudjak ülni. Amint leültünk mindenki beszélgetni kezdett, leszámítva Shint, így odafordultam felé, hogy bevonjam, de azzal szembesültem, hogy meredten bámul előre. A pálcikákra. Jaj, tényleg! Ő… Istenem, most biztos nagyon rosszul érzi magát. Felpattantam és kisiettem egy villáért, majd letettem elé.

- Nem tudsz pálcikával enni? - kérdezte anyám még mielőtt le tudtam volna pisszegni. Shin megfeszült mellettem, mire gyorsan ráfontam kezére az enyémet.

- Shinnek volt egy… Ő… Nem érez… Nem érez semmit a bal kezével.

- Ó! Ne haragudj, én…

- Semmi baj - suttogta Shin -, nem tudhatta. Együnk, minden olyan jól néz ki - álmosolyt villantott, majd hozzáfogott a vacsora elfogyasztásának.

Fél szemmel egész idő alatt Shint néztem, és bár nem látszódott rajta, tudtam, hogy nem boldog. Hogy is lehetne? Tudom, hogy rengeteget jár kezelésekre, fizikoterápiára hátha rendbe jön a keze. Mindenki próbálja rábeszélni egy újabb műtétre, amivel rendbe tudják talán hozni a kezét, de ő hallani sem akar róla. És én megértem. Már az első műtétet sem akarta, mert tudta, hogy valami baj lesz. És lett is. Én meg se próbáltam mondani neki, hogy menjen bele, úgysem fog.

Akkor villantott először egy őszinte mosolyt, mikor anyukám letett elé egy tortát és mindenki felköszöntötte.

***

Fent a szobámban magamhoz láncoltam, erősen tartottam karcsú testét, s közben apró csókokat adtam az arcára.

- Yixing, nincs semmi baj - motyogta -, komolyan jól vagyok.

- Olyan gyakran hazudod ezt, hogy már nem hiszem el.

- Tudom. De muszáj vagyok magam miatt mondani. Ha elégszer mondom, talán én elhiszem.

- El ne menj! - elengedtem és el kezdtem kutatni a táskámban.

- Most szórakozol? Mégis hova mennék?

- Csak képletesen értettem. Végre! - vigyorogva fordultam felé és tartottam elé kék színű papírba csomagolt ajándékát. - Boldog születésnapot! Tudom, nem szeretsz karácsonykor ajándékozni, de mégis, ez a szülinapod. És erre nem mondtál semmit sem.

Még mielőtt elutaztam Kínába rákérdeztem nála a karácsonyi ajándékokra, amire röviden annyit mondott fagyos hangon, hogy: rohadjanak meg a karácsonyi ajándékok. Csak annyit akartam, hogy apa ne haljon meg. Ezután nem mondtam semmit sem.

- Ohh… Nem kellett volna - mondta halkan, majd átvette az apró csomagot. - Ez most…? Ugye nem kéred meg a kezem?

- Dehogy! Ezt miből szűrted le?

- Hát… Ez egy gyűrű…

- Egy gyűrű, láncon - kivettem a tárgyat a kezéből és a nyakába akasztottam. Két ujja közé vette és mosolyogva mustrálta.

- Szép. Vésettél is bele? “Én legalább nem napszemüvegben járok ilyenkor”. Ez…? Nem ezt-

- De - elnevettem magam, majd óvatosan az álla alá nyúlva egy gyengéd csókba hívtam. - Az első találkozásunk emlékére.

Shin se szó se beszéd megragadta az ingemet a nyakamnál, majd éhesen ajkaim után kapott.

- Fejezzük be, amit délután elkezdtünk - lehelte a fülembe, majd nyomatékosítva szavait az ágy felé kezdett tolni.

Vadul téptük a másik száját, egy percre sem engedte egyikünk sem, hogy oxigén kerüljön a tüdőnkbe. Shin körme hegyével cirógatta alhasam, néha a nadrágomhoz nyúlt, ezzel is inkább engem kergetve az őrület felé. Akkor lett elegem mikor ezt körülbelül tizedszer is eljátszotta; megragadtam derekát és magam alá fordítottam. Kapkodó mozdulatokkal gyűrtem fel felsőjét, hogy csókjaimmal hintsem be testét, de ekkor megint kopogtak. Most már én is csúnyán káromkodni fogok! Ezt nem hiszem el...

- Szabad a fürdő, ha menni akarnátok!

- Talán menni kéne - zihálta Shin kipirult arccal.

- Mész? Talán utána nyugtunk lesz.

- Na mi van? Ennyire ki vagy éhezve? - kérdezte vigyorogva.

- Nos, vannak alapvető szükségleteim.

- Akkor sietek - vigyorgott továbbra is, majd valóban gyorsan kisietett a helyiségből.

Oké, sokszor mondtam már, hogy nem a szex miatt vagyok együtt Shinnel, de amikor már jó párszor se jön össze, az ember kissé… kielégületlennek érzi magát. Legszívesebben szarnék az előjátékra és… Itt hagyta a törülközőjét.

Halkan nyomtam le a kilincset, léptem be és az első, amit megláttam egy nagyon kívánatos, meztelen, vizes, habos Shin volt. Felvont szemöldökkel nézett rám, majd megragadta az ingem és berántott magához. Csak álltam - a szó minden értelmében - és bámultam rá, majd magamhoz vontam a derekánál fogva és szenvedélyesen csókolni kezdtem édes ajkait. Kezeim a fenekére tévedtek, s megmarkoltam, mire kéjes nyögés hagyta el száját. Shin pillanatok alatt megszabadított csurom vizes ruháimtól, minekután a térdhajlata alá nyúltam és nekinyomtam a kabin csempéjének.

- Anyám baszki, de hideg! - szisszent fel, mire rögtön arrébb léptem.

- Kész vagy, ugye? - kérdeztem tőle, hogy őszinte legyek elég idegesen.

- Minden értelemben - megfordult és felkapta az egyik tusfürdőt, nyomott a kezébe és másodpercek alatt megfürdetett.

Amint kilépett a zuhanyfülkéből, körénk tekert egy-egy törülközőt, megmarkolta a csuklómat és a szobámig húzott maga után. Váratlanul ért, mikor bent most ő nyomott neki az ajtónak, de tetszett. Nagyon is. Kiéhezve csókolta az ajkaimat, majd az ölébe húzott, én pedig azonnal dereka köré kulcsoltam lábaimat. Furcsa, szokatlan helyzet volt, de különösképp nem zavart a tudat, hogy Shin akar lenni a domináns fél. Valahogy izgatóan hatott.

Szorosan öleltem át nyakát, miközben ő megtámaszkodott a falon a mellkasom mellett. Durván harapdálta nyakam érzékeny bőrét néha végignyalva rajta, mire egy-egy visszafojtott nyögéssel válaszoltam. Hirtelen elindult velem hátrafelé - egyenesen az ágy felé, ott eldőlt velem, így felülre kerültem.

- Nincs kedvem az előkészítéseddel húzni az időt. Csináld! - erre azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy parancs volt, és én jófiú módjára teljesíteni akartam.

Az előzőekhez képest jóval lágyabban csókoltam meg és már léptem is volna tovább, de eszembe jutott, hogy jobb lesz bezárni az ajtót, mielőtt valaki megint akarna valamit. Bárki bármit mond, az biztos, hogy választ nem kap, de bejönni se fog.

Amikor visszamásztam fölé azt hittem elsírom magam; Shin halkan szuszogott, elaludt.

- Ez most komoly? - nyögtem ki, majd arcomat a nyakába temettem. Ezt nem hiszem el, baszki! A rohadt életbe! Valaki nagyon nem akarhatja fent, hogy együttlegyünk...

***

Apró csókokra ébredtem. Próbáltam úgy tenni mintha még mindig aludnék, így nem reagáltam semmire sem. Nagyon jól estek Shin csókjai, érintései a testemen, de cérna elszakadt nálam mikor ujjai férfiasságom köré fonódtak és egy artikulálatlan nyögés csúszott ki ajkaimon.

- Volt egy halvány sejtésem arról, miszerint fent vagy - kuncogott a fülembe immár fölöttem térdelve. - Sajnálom az estét. Nem így terveztem, de nagyon fáradt voltam.

- Semmi baj - motyogtam, majd a hajába túrva invitáltam egy hosszú csókba.

Shin ráült ágyékomra és lassan ringatni kezdte csípőjét, mire hangos nyögés hagyta el számat, az övét pedig egy igencsak sok vággyal teli sóhaj.

- Yixing… A tegnapiak után… Ne húzzuk az időt, jó? Másra sem vágyom, minthogy végre megdugj.

- Esküszöm attól, hogy így beszélsz, csak jobban beindulok. Van nálad síkosító? Asszem nálam csak gumi van.

- A táskámban… Ami a szoba túlvégén van… Szóval nem kell, mert nem megyek el érte.

- Nem akarom, hogy fájjon neked.

- Nem fog - mosolyodott el, majd megmarkolta a kezemet. Ójóságosatyaúriten!

Számat is eltátottam, mikor Shin ajkai közé vette néhány ujjamat. Merevedésem fájdalmasan nyomódott fenekének miközben félig lehunyt szemekkel nyalogatta ujjaimat.

- Tágíts ki!

Felemelkedett és kezemet a bejáratához irányította; rögtön teljesítettem kérését vagyis inkább parancsát, becsúsztattam egyszerre két ujjamat. Felnyögött, de egyáltalán nem hallottam fájdalomra hasonlító hangokat, körmei a mellkasomba nyomódtak, testén az izmok megfeszültek. Még sose néztem ennyire, de feszesebb a hasa, mint emlékeztem.

Mikor már a harmadik ujjam is benne volt előszedtem az egyik fiókból egy óvszert. Zihálva, vágytól vörös arccal helyezte fel nekem, majd váratlanul rám ült. Alsó ajkába harapott és meg tudtam érteni, mert ha nem kapom a szám elé a kezemet, biztos jó hangosat kiáltok. Belemarkoltam hajába és magamhoz húztam, hogy meg tudjam csókolni. Megszívtam alsó ajkát, mire felsóhajtott, közben meg megmozdult. Mindkét kezével a mellkasomon támaszkodott, csípője érzékien mozgott fel s le, és mindeközben kipirult arccal nézett egyenesen a szemeimbe. És az egészet tetézte azzal, hogy kéjes hangon a nevemet ismételgette. Anyám borogass! Megszorítottam vékony derekát és felhúztam magam hozzá, s térde alá nyúlva fontam lábait magam köré. Hevesen estem a hangokat - jelen esetben a nyögéseket - formáló testrészének, vállának, majd nyakának.

- Yi-Ahh… Istenem… Gyorsabban… Yi-xing… Ó! Ott… Yix-Yixing… Yixing! - zavartan pillantottam rá az utolsó határozott hang miatt, de ő csak ijedten meredt oldalra. Követtem tekintetét és azt hittem menten infarktust kapok.

- ANYA! - üvöltöttem, majd megragadtam a takarót és magunkra rántottam. Édesanyám ott állt az ajtóban szemre tett kézzel és tátott szájjal.

- A-Anya, t-te mit…? Mióta…?

- Jöttem szólni, hogy kész az ebéd, mert igen, már ebédidő van. Nagyon, ismétlem, nagyon sokszor kopogtam, de nem kaptam választ és azt hittem esetleg elmentetek valahova kora reggel vagy mit tudom én. Nem hittem volna, hogy… - gyorsan hadart el mindent még mindig ugyanabban a pózban, de aztán megragadta a kilincset. - Nyugodtan fejezzétek be - nyögte ki halkan, majd becsukta az ajtót.

- Én este bezártam az ajtót - motyogtam magam elé meredve.

- Izé… Én voltam kinn éjjel és hát…

- Yixing… - szólalt meg pár perccel később - Tudom, hogy… És ha szeretnéd én… De nekem már nincs meg az érzés. Tudod…

- Semmi baj, nekem sincs.

Egész életemben nem éreztem olyan zavart senkivel szemben sem, mint anyámmal szemben mikor leértünk Shinnel. De szerintem ő sem. Falfehér arccal meredtem a tányéromra, Shin vörös arccal az ölébe bámult, anyám meg egyszerűen vigyorgott. Igen, az édesanyám első sokkján túllépve vigyorgott, mint valami őrült.

- Szóval, fiúk…

Jézusom, anya, könyörgöm ne! Csak nehogy azt kérdezd, amit hiszek, hogy fogsz!