37. Fejezet [Yixing]

Sziasztok :) Gyorsan két jegyzethegy között hoztam egy új részt pihenésképp (nagyon nem akarok tanulni tovább *már most zokog a holnap miatt*) Kellemes olvasást ^^

37. Fejezet

Szilveszter [3/3]

Yixing

Nem hittem volna, hogy pont szilveszter este az SM egyik használaton kívüli kis raktárában nyögöm be Shinnek, hogy akarom őt. Mármint, hogy leszek passzív fél. Félreértés ne essék, semmi bajom azzal a szereppel sem, csak nem hittem volna, hogy pont akkor és ott mondom neki. Szegény nagyon ledöbbent, de mondjuk én is. Rendesen meglepődtem saját magamon és hogy őszinte legyek. Miután kimondtam, el is bizonytalanodtam, hogy akarom én-e egyáltalán. Aztán mikor Shin aggódni kezdett, hogy biztosan jó ötlet-e, el is tűnt minden félelmem. Tudtam, hogy vigyázni fog rám és nem is tévedtem. De azért elismerem, fáj a fenekem.

- Ha nagyapám meglát minket együ-

- Shinseok! - Shin azonnal összerándult, ahogy meghallotta az említettet. Engem is kivert a víz. Remélem nem lesz semmi gond, mert ha a nagyapja rájön, hogy mi van köztünk...

- Ó! Yixing... Nem is tudtam, hogy ismeritek egymást - érdeklődve pillantott hol az egyikünk, hol a másikunkra és Shin volt az, aki először kapcsolt.

- Yosob mutatott be minket egymásnak még tavasszal. Azóta… Azóta jó barátok lettünk - Shin keze átlendült rajtam és barátságosan vállon veregetett.

- Ennek örülök - mosolyodott el, majd barátomra nézett. - Shinseok, beszélhetnénk? - a kérdezett bólintott, majd gyengéden végigsimított hátamon, ahogy elvette kezét.

Néhány percig még figyeltem őket, majd a pulthoz léptem, hogy szerezzek valamit inni. Amúgy sem sok van már éjfélig. Már osztogatják a pezsgőket, hogy koccinthassunk.

Aggódva néztem Shinékre; megint nem a legjobb a hangulat köztünk, ha jól látom. Egyszerűen nem értem mi lehet a baj közöttük. Mindkettő nagyszerű személyiség, hogy nem jönnek ki jól? Shin idegesen viharzott mellém, majd felkapott egy feles poharat és kiitta a tartalmát egy húzásra.

- Franc az egészbe! Lassan már nem tudom hogy körülírni nagyapám módszereit. A “hi-he-tet-len” nem lesz elég.

- Mi történt? - pislogtam rá érdeklődve, majd kivettem a kezéből a következő poharat.

- Talált megint valami lányt… - egész testemben megfeszültem, ahogy kiejtette ezt a néhány szót. Eszem ágában sincs odaadni Shint semmilyen jöttment lánynak! Jó, oké, ez csúnya volt...

- És…?

- Mi és? Nyílván finoman közöltem vele, hogy hülye ötlet. Akkor se jönnék össze lánnyal, ha nem lenne más a földön. Egyszerűen nem érti, hogy… Hogy én nem tudok egy nővel lenni. Ha Minah-nál sem éreztem semmit, másnál sem fogok. Pedig hidd el, ő tényleg minden heteró férfi álma - mondanivalója végére egészen elhalkult a hangja, inkább már csak motyogásnak hangzott, de - még a hangos zene ellenére is - tökéletesen hallottam minden szavát. Kedvesen simogattam meg kézfejét és legszívesebb megcsókoltam volna, de sajnos itt nem tehettem meg.

- Mindjárt éjfél - súgtam a fülébe és kezébe adtam egy pezsgős poharat.

- Más normális párok olyankor csókolóznak. Mi nem fogunk - szomorúan ejtette ki ezt a két mondatot és sajnos igaza volt. Pedig mit meg nem adnék érte, hogy megtehessem!

- Mi nem vagyunk normális pár.

- Tudom. De azért jó lenne megtenni - vigyorgott rám. Ne rejtegesd előttem, tudom, hogy nem vagy vidám.

- Miért nem jössz ki jól a nagyapáddal? - pillantottam rá a poharam fölött. Shin elfintorodott, majd megint fel akart kapni egy felest, de elvettem előle. Durcásan nézett rám mikor kuncogva odatoltam egy másik embernek. - Nem szeretném, ha részeg lennél még a koccintás előtt.

- Nem könnyen leszek részeg, ne aggódj. Jól bírom a piát.

- Szóval?

- Nem tűnt fel, hogy terelni akarom a témát? - kérdezett vissza, én pedig hangosan felnevettem.

- De. De érdekel a válasz.

- Mi… A nagyapámnak olyan elvárásai vannak… Voltak velem szemben, amiket… Amiket nem igazán tudtam megvalósítani. Szerette volna, ha közöm van a céghez, de ez akkor megdőlt mikor kiderült, hogy túlságosan hasonlítok apámra. Egyszerűen botfülem van a zenéhez, nincs ritmusérzékem és még a pénz világa sem érdekel. Régebben mondhatni álomvilágban éltem és… Mindegy. Meséltem milyen voltam a Koreában töltött időmben. Mikor a gépészmérnöki mellett döntöttem az azért volt, mert… Szeretem az aprólékosságot. Láttad otthon is milyen rendet tartok. De most… A kezem miatt azt is cseszhetem. És tényleg érdekel a csillagászat, de azt miattad nem fogom végezni. Messzire mennék tanulni és azt nem szeretném. És amúgy is, tudod, hogy nagyapám arra sem adja az áldását. Ráadásul, mivel meleg vagyok, esélye sincs unokára, ami gyanítom kissé zavarja. Hyung nem a vérszerinti unokája - és tudom, szereti -, de el kell ismerned, hogy tőlem jobban örülne, ha kapna egy babát. Sose lehet tudni, hogy Yosob mikor dönt úgy, hogy ő is pasi mellett éli le a hátralévő életét. De a lényeg, hogy túlságosan is másképp látjuk a dolgokat. És nem ad nekem elég szabadságot. Nem szeretem, hogy megmondja mit csináljak.

- Az unoka végülis megoldható - vigyorogtam rá. - Manapság már lehetséges, hogy kettőnktől legyen.

- Csak ez maradt meg? - morogta halkan, mire felnevettem és elétettem egy korty alkoholt.

- Nem - közelebb léptem hozzá és óvatosan végigsimítottam karján. -, ha szeretnéd és lesz rá lehetőséged, nem akarom, hogy én legyek az, aki visszatart attól, hogy azt csináld, amit szeretnél.

- Ezt majd akkor mond, amikor már fél éve nem találkoztunk, mert egy másik kontinensen vagyok. De nyugi, ez a veszély nem fenyeget. Hidd el, ha a nagyapám akar valamit, eléri. Még ha nem is látszik, szorosabb pórázon tart, mint hiszed. Vagy, mint én hiszem. Három éve ilyen és szerintem ez így is lesz még jó darabig.

- Miért pont három éve? - ez azért elég pontos körül írás.

- Mert akkor volt a sötét korszakom. Kb. A koreai tanulmányaim utáni nyarat öleli fel.

- Sosem kérde-

- Nem tudom - meg sem engedte, hogy feltegyem a kérdést, feltartotta a kezét, majd megragadta a poharat és kiitta a tartalmát. - Ne is kérdezd. Azért sötét, mert nem emlékszem semmire.

- Egyáltalán? - hőköltem hátra döbbenten. Mi a…? Ez… Ez hogy lehet?

- Semmire az égvilágon. Az a három hónap teljesen kiesett. Csak annyit tudok amennyit elmondtak nekem. Kerestek, de nem találtak, aztán váratlanul felbukkantam az egyetem első napján, mintha mi sem történt volna. De szerintem a nagyapám többet tud, csak nem mondja el. De nem is érdekel.

- Hogy hogy nem érd-

Már megint nem sikerült befejeznem kérdésem, mert valaki szabályosan felüvöltött, hogy mindjárt éjfél. Megadóan emeltem poharam, hogy koccintsak a körülöttem lévőkkel. Utolsóként Shinhez fordultam, akinek az ajkain már megint ott ült az a bizonyos álmosoly, amiről mindenki elhiszi, hogy igazi, rajtam kívül. Szerencsére itt véget is ért az este ezen rész, ezután már csak az utolsó felvonás volt hátra, amiben csak az idol-ok vesznek részt meg maximum egy-két külsős ember. Egy közeli klubot béreltünk ki néhányan (vagyis nagyon sokan), hogy ott tudjuk folytatni a bulit. Hamar odaértünk és Shint a bárpulthoz húztam. Felvonta a szemöldökét, majd megrázta a fejét és kuncogva kért két italt.

- Szóval… Most hogy megvolt a koccintás már le akarsz itatni? Milyen hátsószándékod van az este további részével kapcsolatban?

- Ilyen átlátszó volnék? - röhögtem fel, majd - miután megittuk a piát - megragadtam a kezét és a táncparkett felé terelgettem őt.

- Mi csinálsz? - kérdezte ijedten mikor kezeimet csípőjére helyeztem.

- Táncolok a barátommal.

- De azt fogják hinni, hogy… Hogy mi…

- A jelenlévők legalább harminc százalékának már volt kapcsolata a saját nemével. Amikor ilyesmi van… Amikor csak magunk között vagyunk nem szoktunk ilyesmire figyelni. Nem gyakran van rá lehetősége egyikünknek sem, hogy bárkivel is csináljon bármit is. Egyikünk sem mondja el egy újságírónak sem, ha lát valakit valakivel. Ne aggódj, maximum meglepődnek.

- De akkor is! Én… Nem lesz baj, hogy velem vagy? Pont velem.

- Szerintem már mindenki ismer annyira, hogy tudja rólam, hogy nem használnék ki senkit se. Táncoljuk! - gyengéden megfogtam Shin lógó kezeit, majd a derekamra tettem őket, mire rögtön körém fonta karjait.

- Nem is tudok táncolni - motyogta halkan és hagyta, hogy én irányítsam őt.

Nem épp egy hűdebulizós-szám ment, így pont megfelelt nekünk. Puhán simogattam bőrét, tekintetemet egyenesen az övébe fúrtam, s ő nem szakította meg a szemkontaktust. Aztán váratlanul átkarolta a nyakamat és közelebb húzódott hozzám, mire én is rögtön mozdultam és szorosabbra kulcsoltam körülötte karjaimat. Szemeim lejjebb tévedtek; a szájára, hogy pontos legyek, majd mikor ő is realizálta hova nézek egy huncut mosolyt villantott. És ennek nem tudtam ellenállni; előrelendültem és lágyan csókoltam meg vörös ajkait. Sosem tudok ellenállni. Mondjuk ő sem. Azonnal reagált ő is; még közelebb lépett hozzám, bár nem hittem volna, hogy ez lehetséges, közben elnyíltak ajkai, hogy bebocsájtást adjanak nyelvemnek. De nem éltem vele, csak óvatosan mozgattam számat az övén.

Az este további része mondhatni tökéletesen telt; végre - viszonylag - nyilvánosan csókolózhattam Shinnel, táncolhattam vele és jól mulattam a barátaimmal. Elismerem tettem olyan dolgokat is, amikre nem vagyok így utólag belegondolva büszke, de legalább élveztem őket. És igazán megérte mikor kinyílva a szemeim rögtön az ő meztelen hátát pillantották meg. Mosolyogva hajoltam át fölötte, hogy egy csókot adjak arcára, de ő felébredt és jól állba vert a könyökével.

- Jézusom! Nagyon fájt? Ne haragudj! - szinte azonnal eltűnt minden álmosság szemeiből. Aggódva nézett rám s közben ujjaival óvatosan simogatta a sérülés helyét.

- Jól vagyok, semmi baj.

- Biztos? Tudod, hogy nem szeretem mik-

- Tudom, tudom. Nyugi, nem haldoklom - kuncogtam fel halkan, majd gyengéden átfogtam csuklóját.

- Miért keltettél fel ilyen korán? - arcát a párnába fúrta, testével közelebb húzódott hozzám. - Még csak nyolc. Ötkor értünk ide, könyörgöm!

- Mert megyek vissza Kínába.

Csönd. Teljes csönd. Esküszöm szerintem nem is vett levegőt.

- Hogy mi csinálsz?! - mordult fel idegesen körülbelül öt perc után, mire egy csókot adtam neki. - Mi a francért kell neked az újév első napján már menned is? És ne csókolgass! Most ne!

- Forgatunk… Egy… Filmet… És… Mivel… Szereplő… Vagyok… Ott… Kell… Lennem… - ahol értem ott csókoltam beszédem közben és a fele után már nem nagyon volt ingerült. Inkább…  Beindult.

- És csak most szólsz? - motyogta, miközben nyakát kényeztettem.

- Sajnálom - beleharaptam, majd megszívtam a vékony bőrt, mire barátom csípője előrelendült. - Nem szeretem, hogy szomorú vagy, mikor elmegyek.

- Akkor is! Mik-Mikor… Mmm… - végignyaltam kiálló csípőcsontján, majd még lejjebb indultam, mire belemarkolt hajamba és visszahúzott az arcához.

- Azért nem felejtem el! Visszatérünk még ehhez!

- Oké, de most hadd folytassam, amit elkezdtem, mert mindketten szeretnénk, ha befejezném mielőtt a menedzser ideérne, hogy elrángasson. Így is, szerintem nem lesz időm lefürödni.

- Nos, mivel úgy is mindenki alszik, összeköthetjük a kellemeset a hasznossal.

- Imádom mikor zseni vagy - súgtam ajkaira, majd egy határozott mozdulattal karjaimba vettem és elindultam kifelé.

- Én meg gyűlölöm mikor így cipelsz...