22. Fejezet [Shin]

22. Fejezet

Sebek

Shin

Ijesztő, hörgésszerű hang jött ki belőlem, mikor másnap dél körül megpróbáltam felkelni. Harmadik nekifutásra is visszazuhantam az ágyra, úgyhogy inkább a plafont bámultam egészen addig, míg Yuna be nem nyitott azzal, hogy el fogok késni. Mikor meglátott rögtön aggódóvá vált arckifejezése.

- Shin, mondtam tegnap, hogy vigyél el kabátot, mert rossz idő lesz! Ajh, hol van a lázmérő?

Az utolsó mondatot már nem nekem címezte, sőt addigra már bent sem volt a szobámban, hanem a fürdőben kereste az említett tárgyat, majd mikor megtalálta azonnal nekem adta.

- Jaj, most mit csináljak? Mennem kell egy megbeszélésre. Lehet, szólok Yosobnak és-

- Yuna! Máskor is voltam már beteg, köszönöm, de egyedül is túlélem. Viszont azt értékelném, ha felhívnád a főnököm - nagy szemekkel pislogtam rá, hogy megtegye nekem eme apróságot. Hah, apróság… Ha én hívnám tuti nem maradhatnék itthon...

Bólintott, elvette a telefonom és már tárcsázott is. Közben kiment és a hangokból ítélve épp a konyhában keresgélt. Yuna mindig is nagyon vigyázott rám és testvéremre, mikor betegek voltunk. Biztos anyai ösztön.

Hamar visszatért egy tálcával, amin rengeteg minden volt; étel, ital, vizes borogatás és természetesen gyógyszer. Mikor odaadtam neki a lázmérőt és meglátta olyan fejet vágott, mintha egy világ dőlt volna össze, pedig csak 38,6-ot mutatott.

- Jaj, mi legyen? Nem-

- Anya! Nyugi, ez nem vészes. Alszom egyet és már semmi bajom nem lesz.

***

Hát nagyot tévedtem! Még aznap kora este úgy éreztem menten meghalok. A fura levegővétel közbeni hörgés mellé betársult a köhögés, torokfájás, orrfolyás, fülgyulladás és gyomorfájás. Biztos említettem már milyen vagyok betegen. Nos, most biztos bárki letagadta volna, hogy ismer. Mikor Yuna próbált belém nyomni valamit kiütöttem a kezéből, mondván, hogy nem kell.

Hősiesen helytállt egészen tizenegyig, aztán közölte, hogy képtelen folytatni, mire megint nyafogni kezdtem. Olyan voltam, mint egy kisgyerek; semmi sem kellett, de ha nem kaptam meg, rögtön kellett. Ha egyszer így találkoznék szembe magammal, tuti képen vágnám magamat. Szörnyű vagyok betegen, komolyan. Yosob a közelembe se jött egész nap, elkerült jó messzire.

- Shin - suttogta halkan Yuna -, jött hozzád egy fiú. Eric-nek hívják és azt mondta a kávézóban dolgozik ő is.

- Eric? Hmm… Igen. Itt… Van? - alig mondtam ki ezt a pár szót, köhögnöm kellett. Összegörnyedtem és rászorítottam fájó mellkasomra a tenyeremet.

- Szörnyen nézel ki - hallottam meg szőke barátom hangját. Nem finomkodtam; egyszerűen bemutattam neki, mire elnevette magát.

- Az nem az én reszortom, bocsi.

- Ha tudnád… Mit élek… Most át… - fáradtan dőltem vissza az ágyba. A gyomorfájásom elmúlt szerencsére, de a többi csak rosszabb lett; elmondhatatlanul fájt a torkom és a fülem, az orrom teljesen bevörösödött a sok fújástól és már a bőr is hámlani kezdett róla.

- Mit akarsz? - kérdeztem végül nem túl kedvesen.

- Elnézem a hangnemet, mert beteg vagy. A főnök mondta, hogy beteg vagy és meg akartalak nézni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megfázol a tegnapi eső után.

Váratlanul leguggolt és az egyik tenyerét a homlokomra simította. Összerándultam a nem várt érintéstől és zavartan néztem fel rá. Aggódva figyelt kávébarna szemeivel, majd minden előzmény nélkül a karjaiba vett és elindult velem.

- Mi csinálsz, ember?! - hiába akartam hangos lenni, hangom nem volt több halk suttogásnál. Mit cipel ez engem, mint valami hercegnőt?!

- Ez a fürdőszoba? - kérdezett vissza.

- Ja…

Bent rátett a mosógépre és nekiállt megengedni a vizet a kádba, majd újra felém fordult. Lábaim közé lépett, majd a pólóm korcához nyúlt, mire én ijedten kaptam el csuklóit.

- Mi csinálsz?

- Nagyon magas a lázad. Engedtem egy kis hideg vizet, az majd használ, meglátod. És most vetkőzz le, kérlek.

Egy ideig figyeltem íriszit, majd egy halk sóhajjal kezdtem levenni ruháimat; mindent levettem, csak az alsómat hagytam magamon. Azért túlzásokba ne essünk!

Ahogy lábam a kurva hideg vízhez ért, kisebb sikoly hagyta el ajkaimat, majd heves fejrázással hátráltam el a kádtól.

- Kizárt! Megfa-

Eric-et nem érdekelte az ellenkezésem, megragadott a derekamnál és majdhogynem beledobott a vízbe. Vacogva néztem rá gyilkos tekintettel.

- Baszd meg!

- Sajnos nincs kit - pislogott rám megjátszott szomorúsággal.

Fázósan öleltem át magamat és még el is fordultam tőle csak, hogy ne kelljen ránéznem. Mégis mit képzel, mi csinál? Én vagyok az idősebb, igazán lehetne tisztelettudóbb. Abban a kibaszott kávézóban senki nem méltóztat észrevenni, hogy huszonkét éves vagyok?

- Most haragszol rám? Csak nem szeretném, hogy beteg legyél. Te vagy az egyetlen barátom. Vigyázok rád.

Jól van, Shin, nyugi. Beteg vagy, azért vagy ilyen. Nyugodj meg és ne legyél vele bunkó.

- Nem - fújtam ki végül a levegőt - Hogy hogy én vagyok az egyetlen?

- Már mondtam, válogatós vagyok. És-Mi az a seb? - gyorsan mozdult, letérdelt és - a számomra - meleg ujjait a hátamon húzódó vágásra simította.

- És a tied? - nyögtem ki, miközben a csuklóján körbefutó sérülést figyeltem. Hosszú ujjú pólóját feltűrte, így vettem észre.

Ijedten kapta oda másik kezét, mire azon is észrevettem ugyanazt. Olyan… Olyan mintha megkötözték volna!

- Eric, mi történt a csuklóiddal? - teljesen felé fordultam és komolyan néztem szemeibe.

- Ez… Ez… Most mennem kell!

Gyorsan felpattantam, megragadtam, majd gondolkodás nélkül magamhoz öleltem testét. Olyan erősen szorítottam magamhoz, ahogy csak bírtam, így betegen.

- Megpróbáltak megerőszakolni… Akkor szereztem - suttogtam a hátába. Nem tudom miért mondtam el neki, mikor Yixingnek is olyan nehezen sikerült. Talán, mert szeretném, hogy megbízzon bennem és ő is elmondja.

- Nos, engem sikerült is.

- Hogy? - kérdeztem vissza és magam felé fordítottam.

- Nem akarok róla beszélni - mondta lehajtott fejjel.

- Azok… Azok a sebek… Nem régiek… - motyogtam. - Mikor…?

- Nem akarok róla beszélni. Shin, kérlek…

Beharaptam az alsó ajkam és végül egy mosolyt erőltettem az arcomra.

- Aludj itt! Segíts kitalálni, mint adjak a barátomnak szülinapjára.

Halvány mosolyra görbült az ő szája is, bólintott, majd elindult kifelé.

- Törülközz meg és öltözz fel, mert még jobban megfázol!

Komolyan, mintha ő lenne az idősebb…

***

Eric tényleg ott maradt éjszakára, aminek kifejezetten örültem. Jian mellett éreztem csak magam ilyen felszabadultnak (meg nyílván Yixing mellett, de ő nem a közeli baráti körhöz tartozik) és nagyon boldog voltam, hogy Koreában is van végre egy jó barátom. Hiányzott Jian, de ő sajnos nem tudott idelátogatni a nyáron, mert gyakorlaton volt végig, így csak telefonon tudtunk beszélni, de ha minden igaz a jövő hónapban meglátogat.

Úgy éreztem megint lázas vagyok, de azért még átcsoszogtam a vendégszobába és elvettem onnan a takarót, majd visszaérve Eric-re terítettem, végül én is álomra hajtottam a fejemet. A következő, amire emlékszem az egy elhaló “Shin” és egy döbbent Zhang Yixing tekintet, ami köztem és Eric között mozgott.

Baszki! Félre ne értsd, Yixing!