19. Fejezet [Shin]

Sziasztok :) Itt is vagyok az újabb fejezettel, ahogy ígértem. Hosszabb az átlagnál, de nem akartam félbeszedni. A félkövér, dőlt részek Shin megjegyzései mai szemmel. Az egész visszatekintős Shin egy fájdalmas emlékére és előre kell bocsátanom egy figyelmeztetést erőszakra. Illetve 16+

19. Fejezet

Fájó emlékek

Shin

- Mi történt a hátaddal?

Nem hittem volna, hogy ezt fogja kérdezni. Váratlanul ért és olyan emlékeket ébresztett bennem, amiket szívesen elfelejtettem volna.

Néhány pillanatig csak meredtem rá, majd lehunytam szemeimet, ujjaimmal a fűbe markoltam, hogy elrejtsem a remegésemet.

***

- Olyan szép vagy. El se hiszem, hogy az enyém vagy.

Elpirultam Daehyun kedves szavaitól. Mindig ilyeneket suttogott a fülembe. Hogy nem vettem észre?

- Jaj, ne már! Zavarba hozol - kuncogtam halkan, miközben eltakartam arcom előle. Ő erre megfogta a csuklóm és elhúzta, majd megpróbált megcsókolni, de nem engedtem neki.

- Daehyun! Az ebédlőben vagyunk! Így is néznek… - motyogtam vörös orcával, de őt nem érdekelte, megint közel hajolt. Végül nem csókolt meg, csak csöndesen szólt pár szót.

- Hadd nézzenek! Tudja meg mindenki milyen szerencsés vagyok!

Jézusom, ha eszembe jut, még mindig nem értem magam. Esküszöm, hánynom kell… Hogy tetszhetett ez nekem? Úgy bánt velem, mint egy lánnyal és én még élveztem is!

***

- Gyere! - ragadta meg a kezemet és behúzott a kollégiumi szobájába.

Pirulva néztem körbe a piciny szobába. Átlagos két személyes kollégiumi szoba volt, leszámítva, hogy óriási rendetlenség uralkodott benne.

- Ahh, basszus! Bocsi, a kupiért, randija van Johnny-nak és ilyenkor minden ruháját felpróbálja, de sosem takarít el maga után.

- Semmi gond.

- Biztos? - húzott magához és az ajkaimra hajolt. Zavartan kapaszkodtam meg vállaimban, hiszen közel tizenöt centivel magasabb volt nálam.

- Ühüm.

- Hmm, oké. Akkor nem is húzom az időt - alig fejezte be a mondatot, rögtön megcsókolt. Így visszagondolva, akkor úgy éreztem lágy és szenvedélyes volt a csók, pedig valójában durva és erőszakos.

Keményen préselt hozzá az ajtóhoz, szinte kiszorítva belőlem a szuszt; egy pillanatra sem szakadt el ajkaimtól, durván csókolt, olyannyira, hogy éreztem a vérem fémes ízét. De nem érdekelt. Mégis miért nem?

- Dae-Daehyun - nyöszörögtem halkan -, hol-hol nyúlkálsz?

- Mi az? Nem tetszik? - duruzsolta a fülembe, majd bele is harapott. Kezei a pólóm alatt jártak, mindenhol simogatott, ahol csak ért.

- Shin… - harapott még egyet a fülembe. - Térdelj le!

- Hogy? Miért? - néztem értetlenül rá. Komolyan hihetetlen, hogy nem esett le mit akar!

Kezeit a vállamra tette, majd egy határozott mozdulattal lenyomott a padlóra. Összezavarodva, nagy szemekkel pislogtam fel rá; kapkodó mozdulattal kapcsolta ki övét, majd kezdte el kigombolni nadrágját, mire én összerándultam és hátrább húzódtam.

- Daehyun… Én… Én ezt nem-

- Nyugi, élvezni fogod - szakított félbe.

- Nem hiszem, hogy ezt én akarom - motyogtam halkan.  Nem hiszed? Te szerencsétlen…

- Már hetek óta randizunk és én már előtte is akartalak. Örülj, hogy, amint beléptél a szobába nem kaptalak fel, dobtalak az ágyra és dugtalak meg.

Eltátottam számat durva és őszinte szavaira.

- Na, látod, tudod te, hogy kell csinálni - paskolta meg a fejemet, mire én azonnal visszacsuktam a számat.

- Még sosem csináltam ilyet, még… Nem tudnál várni még egy kicsit? - kérdeztem szinte hangtanul.

Daehyun belemarkolt a hajamba és hátrébb húzta a fejemet, hogy kényelmesen belenézhessen szemembe. Neki kényelmes, neked nem...

- Most mondtam, hogy már így is túl régóta várok. Szerinted?

Döbbenten figyeltem alakját, még mindig nem mozdultam. Képtelen voltam. Most tényleg azt akarja, hogy...? Igen, te istencsapása!

Hatalmasat nyeltem, ő felmorrant, majd megragadta a kezeimet és a nadrágja széléhez tette. A tekintetét kerestem, majd mikor megtaláltam olyat láttam benne, amit nem akartam. Úgy nézett rám, mint aki tényleg képes lenne megerőszakolni csak azért, hogy végre történjen köztünk valami. Enyhén remegő kezekkel húztam le róla a gatyát, majd az alsóját is és néztem farkasszemet merev hímtagjával.

- Aj, Shinseok, komolyan! - mordult rám idegesen, miután percek teltek el úgy, hogy nem csináltam semmit sem.

Közelebb hajoltam, majd óvatosan ujjaim közé vettem férfiasságát, ő hátradöntötte a fejét és hangosan felsóhajtott. Lassan kezdtem el mozgatni rajta ujjaimat; nem tudtam, hogy mit kéne pontosan csinálnom, mert még sosem csináltam ilyet mással, így nem siettem el, de ő többet akart. Belemarkolt a hajamba, majd a merevedéséhez tolta a fejemet. Tiltakozni kezdtem, de ő megint csak kedves szavakat mondott nekem, amitől megnyugodtam és belementem a dologba. Na, ennyire naiv voltam akkoriban…

Félve vettem ajkaim közé péniszét; nem is tartott sokáig, csak pár másodpercig és el is húztam a fejemet. Daehyun lepillantott rám, majd beszélni kezdett, tanítani, hogy mit hogy csináljak és én követtem az útmutatását. Még a mai napig elhiszem, hogy ilyenkor több voltam neki, mint egy fogadás. Az arca megváltozott; nem olyan volt, mint a barátai előtt vagy mikor azokat a bizonyos “kedves” szavakat mondta. Ha valóban mindig ezt az oldalát mutatta volna nekem, talán a mai napig együtt lennénk.

Azután az este után többször is jártam nála, sok mindent megmutatott nekem, de sosem engedtem továbblépni. Valószínűleg ezért jutottunk oda, ahova...

***

Forró májusi nap volt, mikor elhívott abba a bizonyos születésnapi buliba. Vonakodtam elfogadni, mert én sosem voltam az a tipikus bulizós alkat, de végül mégis beleegyeztem mikor láttam, hogy elszomorodott attól, hogy nem megyek vele. 99,99 százalékig biztos vagyok benne, hogy már akkor tudta mit fog tenni.

Összevont szemöldökkel néztem szét a hatalmas házban. Vagyis inkább villában. Rengeteg ember volt bent, gyanítom az egyetem apraja-nagyja tiszteletét tette a szülinaposnak. Hogy őszinte legyek nem is tudom ki az, de Daehyun nagyon jól ismeri, közeli barátok. Én igazából nem nagyon ismerem a haverjait, csak Johnny-t, de őt is azért mert szobatársak, illetve legjobb barátok és emiatt sűrűn találkozok vele.

Daehyun elengedte a vállamat és elindult egyenesen valaki felé. Nehezen követtem a tömegben, de tartottam a tempót, mert nem igazán szerettem volna elszakadni tőle. Szerintem én nem ismerek itt senkit sem. Aztán mégis szem elöl vesztettem őt is, meg a másik srácot is. Talán az ünnepelt volt. Elveszetten néztem körbe az emberáradatban. Most mégis mi lesz? Hátraarcot csinálsz és hazamész, hogy ami történni fog ne történjen meg!

Valahogy kijutottam az udvarra (megjegyzem az is óriási volt, egy nagy medencével), ott is sokan voltak, de legalább nem egymás hegyén-hátán álltak az emberek. Valaki átnyúlt a vállamon és egy poharat tartott elém, mire én rögtön megfordultam és Daehyunnal találtam szembe magam. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, mikor megláttam; a piával nem is foglalkozva öleltem magamhoz.

- Már azt hittem itt maradok egyedül - motyogtam a mellkasába.

- Ugyan már. Mikor beleegyeztél, hogy jössz, megígértem, hogy vigyázok rád. Tessék, neked hoztam - tolta az orrom alá az italt.

- Köszi, de nem kell. Nem vagyok szomjas. Meg amúgy sem szoktam inni.

- Na, az én kedvemért - pislogott rám édesen.

- Jól van - sóhajtottam fel, majd elvettem tőle és kiittam. Már ekkor éreztem, hogy valami nem oké, de nem foglalkoztam vele.

Innentől kezdve kissé összefolytak a dolgok; emlékszem, hogy táncoltam Daehyunnal, sőt talán még mással is, hogy ittam még abból, amit barátom hozott nekem, de más nem nagyon rémlik. A következő, amire tisztán emlékszem, hogy Daehyun megfogta a kezem és húzni kezdett az emelet felé, ahová tudtommal tabu volt lépnie mindenkinek.

- Hova megyünk? Nem úgy volt, hogy ide nem lehet jönni? Daehyun?

- Beszéltem Woojinnel és megengedte.

- És miért megyünk fel? - kérdezősködtem tovább.

- Majd meglátod.

Egy szobába invitált meg, ami első ránézésre tuti vendégszoba volt. Semmi különös nem volt benne, mindenhol a krémszín dominált. Az ajtóval szemben volt egy nagy franciaágy, két oldalt egy-egy éjjeliszekrénnyel. Az ajtótól jobbra egy gardrób, balra egy fürdőszoba. Itt már azért tényleg leeshetett volna, hogy hátsó szándéka van...

Érdeklődve pislogtam rá, miközben ő is engem nézett. Már nyílt a szám, hogy megkérdezzem, hogy most mit akar, de ő gyorsabb volt; hevesen ajkaimra mart és nekipréselt az ajtónak. Hozzászoktam már, hogy ezt csinálja, de azért másnál… Megpróbáltam eltolni magamtól, de erősebb volt nálam; szorosan tartott és nem engedett el. Kezeimet felemelte és a csuklóimnál fogva nyomott neki a nyílászárónak. Testével hozzám simult, combját a lábam közé tette, mire egy kéjes nyögés hagyta el ajkaimat. Elvörösödve kaptam tekintetemet rá, mire ő elvigyorodott.

- Bevált - suttogta a fülembe.

- Mi-i? - kérdeztem akadozva.

- Hmm… Semmi. Csak élvezd!

Szabad kezével benyúlt a pólóm alá és simogatni kezdte a hasamat, majd még feljebb csúsztatta azt. Halk sóhajok hagyták el számat, nadrágom egyre szűkebb lett. Mindeközben fogai a nyakamat harapdálták, szívogatták. Váratlanul elengedte kezeimet, majd egy határozott mozdulattal megszabadított felsőmtől. Összerándultam és elkaptam kezeit, amik már a nadrágomat akarták levenni.

- Mi csinálsz?

- Leveszem a ruháid.

- Mégis minek? - néztem rá elkerekedett szemekkel.

- Szexelni csak ruha nél-

- Szexelni?! Én nem fekszek le veled! - kiáltottam el magam és ellöktem magamtól.

- Mégis miért nem? Már lassan három hónapja vagyunk együtt! Így is sokat vártam rád, Shin! Tizennyolc éves vagy, komolyan nem vágysz arra, hogy végre dugj valakivel?

- Azért nem vágyom rá, mert folyton erőlteted! - csattantam fel indulatosan. - Miért nem tudsz addig várni még én is akarom?

- Te is akarod? Hah, na ne röhögtess! Három hónapja vesződöm veled, pedig nyilvánvaló, hogy tök felesleges…

Értetlenül néztem rá utolsó mondata után.

- Vesződsz velem? Egy kapcsolat nem erről szól. Várnod kéne addig, míg én is akarom, nem folyton erőltetni. Egyik előadás alatt szabályosan nekem estél, pedig több mint száz másik ember volt a teremben akkor!

Mikor nem kaptam semmilyen reakciót egy száznyolcvan fokos fordulattal elindultam kifelé, már épp kiléptem volna, mikor Daehyun rávágott az ajtóra és becsapta előttem.

- Ha azt hiszed, hogy azok után, hogy három hónapot rád pazaroltam az életemből, nem foglak megdugni, nagyot tévedsz! - mordult rám dühösen.

Döbbenten néztem a bejárati ajtóra.

- Olyan szavakat mondtam neked, amiktől legszívesebben elhánytam volna magam, ajándékokat vettem neked, elvittelek mindenfelé randizni és még így is nekem kellett elérnem azt is, hogy leszopj! Azt a rohadt fogadást is elveszítettem, de nem szakítottam veled, mert úgy voltam vele, ha már ennyit beleöltem mindenképp megfektetlek, és végre csak belemész te is, mert hát férfiból vagy, de neeeem… Mond Shin, téged tényleg érdekelnek a férfiak vagy igazából senki nem érdekel?

- Egy… Egy… Én egy fogadás voltam… Neked? - kérdeztem elcsukló hanggal.

- Könyörgöm - nézett rám fájdalmas arccal -, mindenki azt találgatta az egyetemen ki lesz az első, aki megdug. A tizenhat éves zseni kissrác, aki még ártatlan és - hajolt bele az arcomba - kurva naiv.

- Cseszd meg, Ahn Daehyun! - ordítottam az arcába. Gyorsan kapkodtam a levegőt és nem hallottam mást csak a saját szívem őrült tempóját. Akkor valóban úgy éreztem összetört a szívem és kihasználtak. És nem csak ő, más is. Hiszen amiket mondott az alapján mindenki így vélekedett. Mindenkinek csak egy srác voltam, akit megdughat, mert kihívás.

Ahogy az oxigént kapkodtam egyszer csak azt vettem észre, hogy összefolyik előttem a szoba. Zihálva kapaszkodtam meg az ajtókilincsben, könnyes szemekkel pislogtam fel Daehyunra, aki - hiába nem láttam mindent jól, ezt tisztán láttam - gúnyosan mosolygott.

- Megmondtam, mindenképp megduglak.

Nyöszörögve csúsztam le a földre, kezeimet arcomhoz emeltem; éreztem, hogy milyen forró a bőröm, a testem. Mindenem. Leguggolt elém, majd belemarkolt a hajamba és erőszakosan húzott közelebb magához. Néhány pillanatig figyelt, majd felrángatott a padlóról és az ágy felé kezdett taszigálni.

- Ha nem ellenkezel tovább, ígérem, óvatos leszek. Ha mégis, akkor úgy megbaszlak, hogy három hétig nem fogsz tudni járni.

- Daehyun, kérlek… - riadtan figyeltem arcát, de ő csak közönyösen nézett vissza.

- Könyöröghetsz, kiáltozhatsz, itt úgyse fogja senki se hallani. És most… - tenyerét a mellkasomra helyezte, majd rálökött az ágyra. Hátrébb akartam mászni, de elkapta bokámat és maga alá vont. - Komolyan mondtam, ha hagyod magad, gyengéd leszek.

- De nem akarom - sírtam el magam. Soha a büdös életben nem zokogtam úgy, mint akkor.

Remegve feküdtem alatta és hagytam neki, hogy levegye ismét a pólómat.

- Miért… Miért van ilyen melegem? - már egy ideje éreztem, de kizárt azért, ami történik. Egyébként sem volt meleg itt fent.

- Hmm… Emlékszel az italokra? Nos, kissé felturbóztam őket - kacsintott rám vigyorogva.

- M-Mi? Te-Te bedrogoztál?

- Nem mondanám drognak, inkább egy kis… Vágyfokozót adtam. És úgy látom kezd hatni. Hmm.. Lehet, ha várok még egy kicsit, akkor magadtól nekem esel és elkerülhettük volna ezt az egészet - halk, panaszos sóhajt hallatott, majd a számnak esett. Kezei gyorsan mozogtak; kicsatolta az övem, kigombolta a nadrágom, lehúzta a sliccem, majd belenyúlt alsómba és rámarkolt férfiasságomra. Még én is meglepődtem, de felállt. Hogy lehet…? Ja, hát az a cucc, amit beadott!

Hangosan felnyögtem és a csípőm önkéntelenül megemelkedett, többet követelve. Belekuncogott a számba, majd a nyakamhoz hajolt és azt kezdte el csókolgatni. Egyre durvábban tépte a bőrömet, de közben én sem voltam tétlen. Ujjaimmal kitapogattam az éjjeliszekrényen lévő virággal teli vázát, majd mikor sikerült rendesen megfognom, a fejéhez vágtam. Felordított és véres homlokához kapott.

- Elment az eszed? - üvöltötte.

- Nem én próbálok megerőszakolni egy másik embert! - üvöltöttem vissza neki.

Óriási harc alakult ki köztünk; a tárgyak csak úgy szálltak a szobában, a párnáktól kezdve az apróságokon át a székekig mindent egymáshoz vágtunk. Vagyis inkább én. Mikor már elfogytak a dobálható dolgok csak álltunk egymással szemben.

- És most? - nézett rám kérdőn Daehyun. - Elfogytak. Most mit vágsz hozzám?

Összeszorított állkapoccsal néztem rá és közben agyban egy másik lehetőség után kutattam. És ekkor történt az, aminek a mai napig viselem a jegyét.

Az ajtó hirtelen vágódott ki, mire én ijedten ugrottam hátra, csúsztam meg a vizes földön és zuhantam rá az üvegszilánkokra. Fájdalmas kiáltás szakadt fel belőlem, de alig egy pillanatig tartott, majd a hangom úgy megszakadt, mintha elvágták volna a hangszálaimat.

Innentől kezdve tényleg nem sokra emlékszem, csak a mérhetetlen fájdalomra  a hátamban, a mentő szirénájára és Yuna aggódó szemeire.

Ezután az eset után csúnyán megváltoztam. Mondhatni száznyolcvan fokos fordulatot vettem.

- Shin? Shinseok? - Yixing hangja rántott vissza az emlékeim rengetegéből. Ujjaim görcsösen szorongatták a - már valószínűleg rég kitépett - füvet.

- Nem megmondtam, hogy nem akarok erről beszélni? - még én is meglepődtem milyen hűvösen csengett a hangom.

Miért hoztad fel Yixing? Miért? Hiszen láthattad rajtam mennyire fájó emlékek ezek számomra.