23. Fejezet [Yixing]

Sziasztok :) Tudom eléggé elhanyagoltam a blogot, de lusta voltam feltenni új részt (Mondanám időm nem volt, ami igaz is lenne, de inkább a lustaság az fő ok). Viszont magával a történettel az utolsó befejező fejezeten kívül kész vagyok. Aminek örülök. Főleg, hogy olyan vége lett, amire amúgy nem számítottam magam részéről :D Na, de az új fejezetről: Shin betegeskedik még mindig, Yixing hősiesen ápolja, illetve új dolgok derülnek ki Shinről.

23. Fejezet

Újabb fájdalmas emlék

Yixing

Amikor Shin nevelőanyja felhívott, hogy Shin nagyon beteg rögtön elindultam vissza Koreába. Valószínűleg párom első mondata az lesz, hogy miért, mikor csak beteg, de én aggódtam érte és muszáj volt látnom. Nem hittem volna, hogy az első, amit meglátok az az lesz, hogy egy másik sráccal fekszik az ágyában…

- Shin…? - kérdeztem döbbenten.

Szemeim végigmérték a srácot; szőke hajú volt és kifejezetten fiatalnak tűnt. Kizárt, hogy Shin megcsalt volna, ő nem olyan! Vagy igen, csak még nem ismerem eléggé?

A srác hirtelen felült és álmos szemekkel nézett rám, majd mikor eljutott a tudatáig, hogy ott vagyok megbökte Shint, mire ő is felkelt. Egyébként is sápadtnak tűnt, de mikor észrevett még több szín kifutott az arcából, majd majdnem kiesett az ágyból úgy sietett elém.

- Ez nem az, aminek látszik, félre ne értsd! - hangja nagyon rekedt volt, orra vörös és szerintem már egy egész bőrréteg lejöhetett róla, a legrosszabb még is a sápadtsága volt.

- Akkor én szerintem megyek - motyogta a fiú és kicsúszott mellettem az ajtón.

- Semmi nem volt, esküszöm! Csak itt al-

Megakadt magyarázata közben, mert csúnyán köhögni kezdett; mellkasára szorította kezeit és meggörnyedt. Ijedten nyúltam vállaihoz, hogy gyengéden visszafektessem az ágyba, amit hagyott is. Aggódva figyeltem, ahogy egyre csúnyábban köhög, majd mikor észrevettem egy pohár vizet az asztalán gyorsan odanyújtottam neki, amit azonnal meg is ivott. Hangosan kapkodta a levegőt, arca egészen kipirult, de az biztos a láztól volt.

- Se-Semmi... Nem volt... T-Tényleg... - elkerekedtek a szemeim mikor megláttam könnyeket lefolyni az arcán.

Lehajoltam és egy csókot nyomtam homlokára.

- Elhiszem - suttogtam.

Belefúrta arcát a párnába, s közben kezével az enyém felé nyúlt, majd megszorította azt.

- Menj el... - motyogta - Még te is elkapod… És azt… Nem akarom...

- Dehogy is!

Még tiltakozott, de nem figyeltem rá, helyette inkább az asztalán lévő rongyért nyúltam. Nem volt vizes, viszont a mellette elhelyezkedő tál tele volt vízzel és még hideg is volt, amin csodálkoztam, de nem kifejezetten foglalkoztam vele. Belemártottam, majd Shin homlokát kezdtem törölgetni vele.

- Hagyd már! El fogod kapni, inkább menj! Ez csak egy megfázás.

Mondtam, hogy azt fogja mondani, hogy csak.

***

Mrs. Lee adott még pokrócot és épp azt próbáltam Shinre erőszakolni, de nagyon nehezen ment. Figyelmeztetett, hogy nem akarok a közelében lenni, mikor beteg, mert elviselhetetlenül viselkedik és be kell ismerem; igaza volt. Rosszabb volt, mint egy beteg két éves. Semmi nem volt jó neki; folyton arról nyafogott, hogy melege van, majd mikor leszedtem róla az egyik takarót, rögtön azzal jött, hogy fázik, így tehettem vissza rá.

De ez még csak az egyik dolog volt, ami még viszonylag túlélhető volt, de a másik - az evés, ivás, gyógyszer hármasa - szavakba önthetetlen mennyire kikészített. Majdhogynem azon voltam, mikor már a második napja nem evett semmit, hogy én fogom letuszkolni a torkán, de imáim meghallgatásra leltek és végre hajlandó volt enni.

- Mondtam, hogy nem akarsz a közelemben lenni ilyenkor… - motyogta halkan, miközben a villával játszott.

Lágyan simítottam végig kézfején.

- Én mindig veled akarok lenni… Még ilyenkor is! - elnevettem magam, mire ő is nevetni kezdett, bár elég rekedten csengett hangja.

Homlokára tettem kezemet és szomorúan kellett megállapítanom, hogy megint lázas volt. Előhalásztam az asztal rendetlenségéből a lázmérőt és felé nyújtottam. Neki dőlt vállamnak, míg vártuk, hogy pityegjen, majd mikor ez megtörtént, odaadta nekem egy apró sóhaj közepette. Elhúztam a számat, amint megláttam mennyit mutat. 39,8. Miért ilyen sok még három nap után is? Aggódva figyeltem falfehér arcát, majd úgy döntöttem inkább felhívom anyukáját, hátha ő tud mondani valamit.

- Mit mondott? Most hova mész?

- Csinálok neked egy hidegvizes fürdőt.

- Ne… Az olyan… Hideg.

- Az - kuncogtam, majd megsimogattam arcát -, de jobban leszel tőle.

Végül sikerült rávennem Shint, hogy belemenjen a vízbe, bár sokáig kellett könyörögnöm, de használt. Éjjel még bevett egy lázcsillapított és másnap már a konyhában találtam családjával, miközben reggeliztek. Leültem mellé és az asztal alatt megfogtam kezét, mire ő rám mosolygott és megcirógatta az enyémet.

- Köszönöm, már jól érezem magam és sajnálom, amiket mondtam meg tettem.

Yuna felnyögött és fájdalmas arccal Shinre nézett.

- Legközelebb csak akkor lehetsz beteg, ha már saját lakásod lesz és nem mi vesződünk veled. Bár… Yixing egészen kitartó volt. Ő annyit vesződik majd veled amennyit akar, de nekem egyelőre elég volt.

- Tudom, hogyha meglátnál betegen rögtön jönne, hogy “úristen, most mi lesz?”, mint most is - röhögött fel Shin, de láttam a szemében, hogy nagy is hálás nevelőanyjának.

***

- Biztos jól vagy? - kérdeztem tőle már a szobájában.

- Hmm… - óriási vigyor tűnt fel arcán. Ismerem ezt a vigyort!

Reagálni sem maradt időm, Shin megragadott a pólómnál fogva és hevesen ajkaimra tapadt. Belenyögtem a tüzes csókba és azonnal viszonoztam. Belekapaszkodott derekamba és kicsit oldalra döntötte fejét, hogy elmélyítse a csókot, mire abban a pillanatban én is mozdultam. Ujjaimat közben csípőjére csúsztattam és közelebb vontam magamhoz.

Kis nyomást éreztem a derekamban, mire automatikus elindultam hátra; lábam az ágya szélének ütközött én pedig leültem rá. Szuszogva néztem, ahogy bemászott az ölembe, majd újra a számhoz hajolt. Jóval lágyabban érintette össze ismét ajkainkat, én is hasonlóképpen tettem; lassan kóstolgattam az övéit. Mindeközben kezeim végigsimítottak combján, hogy végül a térde alá nyúlva magam köré kulcsoltam lábait. Halk nyögés tört fel belőle, én pedig kihasználva az alkalmat nyelvemmel utat törtem szájüregébe.

Nem tudom meddig faltuk a másik száját, de végül elváltam tőle, mikor úgy éreztem, hogy nem kéne tovább menni, mert azért elég kellemetlen a tudat, hogy az anyja meg a testvére itt van tőlünk pár méterre. Összedöntöttem homlokainkat és csak néztem gyönyörűséges szemeit. Tenyerem a hátát cirógatta, ő pedig a tarkómnál a hajammal játszott.

A meghitt hangulatot telefonom csörgése szakította félbe. Bosszúsan halásztam elő zsebemből, majd értetlenül néztem a leader nevét a kijelzőn. Pedig most szóltam neki, hogy Shinnél vagyok…

- Hyung, történt valami? - szóltam bele rögtön a készülékbe.

- Neked is szia, Yixing - kuncogott fel.

- Szia! Hehe, bocsi...

- Semmi baj nincs, csak meg akartalak kérni valamire. Ha ráérsz!

Tekintetemet Shinre kaptam, majd eltátogtam neki, hogy baj-e ha elmegyek. Egy fejrázást kaptam válaszul, így igennel válaszoltam Joonmyunnak.

- Nagyszerű! Akkor megtennéd, hogy bevásárolsz?

Értetlenül meredtem a mobilra, majd ismét a fülemhez emeltem.

- Komolyan, hyung?

- Nem Yixing, nem. Majd a levegőt esszük meg - szinte látom magam előtt, ahogy megforgatja a szemét.

- Délután viszem - motyogtam zavartan. - Az úgy jó?

- Persze... És köszönöm.

Gyorsan bontottuk a vonalat, majd Shinre pillantottam.

- Eljössz velem vásárolni?

- Hmm... Ja, úgy is rég voltam levegőn - rántotta meg a vállát és már mászott volna ki az ölemből, de gyorsan visszahúztam.

- Hova-hova?

- Hát megyünk, nem?

- Majd ebéd után. Addig meg... Elleszünk... Valahogy - vigyorogtam rá, majd újra szájához hajoltam.

***

Jócskán elmúlt dél mire kikecmeregtünk a szobájából, de szerencsére már csak ketten voltunk, így nem csináltunk belőle nagy ügyet. Meglepődtem, mikor Shin gyakorlott mozdulatokkal elővett edényeket a szekrényből és különféle kajákat, majd még nagyobb döbbenettel néztem, mikor egy késsel gyorsan el kezdte összevagdosni a hozzávalókat.

- Te tudsz főzni?

- Hát azért nem vagyok zseni, de nem megy rosszul. Tudod, kolesz.

- Ja, ja, persze - aprót nyeltem, ahogy felvette az egyik szék karfájára dobott kötényt. Már a kávézóban is iszonyat szexinek találtam benne, de így még inkább. Magam sem tudom miért, de túl jól nézett így ki.

- Ez isteni! Még hogy nem zseni! - Nagyon finom volt, amit készített. Kellemesen csalódtam. Be kell ismernem, hogy nem hittem, hogy ilyen jó ízű ebédet fog összedobni alig fél óra alatt.

Dicséretemre elpirult, majd legyintett egyet.

- Azért nem olyan jó - bekapott egy falatot és elvigyorodott. - De, mégis. Hmm... Túl jó vagyok - röhögött föl.

***

Összevont szemöldökkel néztem a Suho hyung által üzenetben megkapott bevásárló listát; kissé hosszú volt. Shin áthajolt a vállam fölött, majd halkan füttyentett egyet.

- A világ végére készültök?

- Nem tudom... Mégis hogy fogok ennyi mindent hazavinni? - motyogtam.

- Majd segítek, ne aggódj - mosolygott rám. - Gyere! - Magához vette az egyik kocsit és elindult a sorok között.

Meglepődve tapasztaltam, hogy Shin milyen kritikus mikor vásárol; nem vette le rögtön az első terméket, hanem mindet megnézte, majd utána hozott döntést és nem csak ár alapján. Azért én is megnézem mit veszek, de nem ennyire.

- Hmm... Én ezek közül egyiket se venném meg, de ha feltétlenül kell, akkor inkább ezt - dobta bele az árut a kocsiba.

- Te mindig így vásárolsz?

- Hogy? Ohh... Bocsi, teljesen kiment a fejemből, hogy nem magamnak veszem ezeket - zavartan vakarta meg a tarkóját, sőt még hátrébb is lépett. - Szeretem megnézni pontosan, hogy mit veszek. Tudod... Nem sokra emlékszem anyuról, de ő volt ilyen. Mindig megnézte, hogy milyen összetevőkből áll, mert ő... Elég beteges volt és... Azt hiszen rajtam maradt ez a szokása.

Beteges?

Szívesen megkérdeztem volna, hogy mire értette, de az arcából ítélve ez is legalább olyan fájdalmas emléke lehet, mint az, ami az édesapjával történt. Beharapott ajkakkal pislogott párat, hogy eltűnjenek a könnyek a szeméből, majd egy halk sóhajjal válaszolt ki sem mondott kérdésemre.

- Rákos volt. Meghalt mikor négy éves voltam.

Nem mondtam semmit sem, csak egy fájdalmassal levegővétellel néztem rá és gyengéden végigsimítottam karján. Miért van az, hogy mindig ilyeneket tudok meg róla? Vajon a nagyszüleivel mi történt? Ők elaludtak vagy valami szörnyűség történt velük is?

- Tudod… Azt mondják az évek elteltével könnyebb. Nekem nem, mert… Én csak évekkel később fogtam fel, hogy mit jelent az, hogy “már nem jön vissza”. Hihetetlenül fáj. Még mindig. Pedig tizennyolc év hosszú idő.

Lehunyta pilláit és kicsordult az első könnycsepp, amit gyorsan le is töröltem arcáról. Hirtelen kinyitotta szemeit, belenézett az enyéimbe, majd gyéren elmosolyodott és megrázta fejét.

- Ne beszéljünk erről! Már csak pár dolog van a listán - megfordult és elsietett a tejek felé.

Shinen nyoma sem maradt az előbbi beszélgetésnek és ez eléggé zavart. Nem mondanám azt, hogy elrejti előlem érzéseit, mert ez nem lenne igaz, csak azokat rejti el, amik ennyire fájdalmasak számára. Pedig nyugodtam kisírhatná magát a vállamon, nem ítélném el érte.

Váratlanul torpant meg mellettem, majd guggolt le. Tekintetemmel követtem őt, de ahogy megláttam miket nézeget rögtön elkaptam pillantásomat és elvörösödve tettem kezem az arcom elé.

- Shinseok! Mit-Mit csinálsz?