13. Fejezet [Shin]

Sziasztok :) Ígéretemhez híven itt is vagyok, bár majdnem nem :D Röviden a részről: Randi a láthatáron :D Meg egy kis egyéb :D

13. Fejezet

A csillagok alatt

Shin

Hiába mondtam igent Yixingnek a randira, ennek ellenére nem bocsátottam meg neki. Nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem tudtam. Egyszerűen képtelen voltam a múltam miatt. Túl sok férfi bántott meg régen, de nekik ilyen volt az igazi személyiségük, Yixingnek nem és emiatt haragudtam rá. Persze úgy, hogy elmondta nekem mit érez, kicsit más és meg is értem, hogy elrohant, de attól nem múlik el a fájdalom egyik pillanatról a másikra. De ettől függetlenül nagyon boldog voltam, madarat lehetett volna fogatni velem annyira.

- Azt mondta kedvel - nyögtem magam elé meredve.

Úristen!

Vihogva fetrengtem az ágyamon, mint egy szerelmes tinilány, mikor kinyílt az ajtó és Yosob dugta be rajta a fejét.

- Mi ez az öröm?

- Hyuuuung - sikoltottam és a nyakába ugrottam. - Randira megyek!

- Mi? Kivel? Hova? Mikor? Kivel? Miért? Kivel? - bombázott kérdésekkel.

- Hányszor kérdezed meg még, hogy kivel? - húzódtam arrébb, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Amíg nem válaszolsz rendesen. Na, KIVEL?

- Yixinggel.

- Tényleg? - kérdezte döbbenten. - Akkor ekkora sikert aratott?

- Honnan tudod, hogy itt járt?

- Én mondtam meg neki a címet. Aú! Ezt most miért kaptam? - mérgesen nézett rám, miközben karját simogatta ott, ahol megütöttem.

- Minek adtad meg neki a címem, mikor tudtad, hogy nem akarom látni?

- Jézus, hát jól jött ki, nem?

- Akkor is - fontam össze durcásan a karjaimat.

Vigyorogva bökött vállon.

- Szóóóóval?

- Most miért használsz ilyen hangsúlyt? - forgattam meg szemeimet. - Rossz az, aki rosszra gondol.

- Nem gondoltam én semmire - emelte fel védekezően karjait maga elé, de arcáról nem tűnt el a jókedv.

- Aha… Aha…

***

Este kissé (khm inkább nagyon) nehezen tudtam eldönteni mit vegyek fel. Csak álltam a szekrényem előtt és szemeimet ide-oda kapkodtam a ruhám között. Yixing azt mondta valami kinti helyre visz, többet nem árult el, így nem tudtam eldönteni mit viseljek a randin. Ráadásul neki is tetszeni akartam, bármennyire is lányosan hangzik.

Végül egy szürkés nadrágot vettem fel egy fekete pólóval, aminek a bal mellkasán volt egy zseb rajta egy narancssárga gombbal. Fejemre ráhúztam egy kék sapkát, cipőm szintén kék volt. Hátamon átkötöttem egy vékony pulcsit, ha kéne esetleg.

Yixing későn érkezett - tizenegy körül -, de ez nem volt meglepő, próbái miatt előbb semmiképp nem tudnánk hosszabban is találkozni. Tekintetem azonnal végigmérte; egy sötétkék farmert viselt egy ujjatlan fekete pólóval és egy pár tornacipőt. Ő a derekára kötött egy pulcsit, gondolom ugyanabból a célból, mint én.

- Szia - köszönt halkan. - Mehetünk? - mosolygott rám. Visszaköszöntem neki, majd bólintottam egyet. Kíváncsian néztem, ahogy visszaül az autóba. Van jogsija?

Sokáig mentünk, bőven elhagytuk a várost, sőt mondhatni magát a civilizációt is. Egy gyönyörű rét mellett álltunk meg, ezt még úgy is meg tudtam állapítani, hogy nagyon sötét volt. Telis tele volt fákkal és bokrokkal; friss illat terjengett a levegőben és hallani lehetett a tücskök kellemes játékát, illetve még néhány madarat is.

Nagy szemekkel pislogtam, ahogy kivett egy piknikkosárszerűséget a kocsiból.

- Ezt ennyire megtervezted?

Halkan elnevette magát, majd megfogta a kezem és elkezdett húzni az egyik irányba. A sötét miatt eleinte kicsit botladozva követtem, de hamar hozzászokott a szemem, így már nem esett nehezemre. Egyébként is a semmi közepén voltunk, de eléggé befelé haladt, amit őszintén szólva nem értettem.

- Ugye nem akarsz megölni és eltemetni itt az istenháta mögött?

Hangosan felröhögött.

- Hogy jöttél rá? A kosár árult el? - kérdezte mókásan.

- Hát… Igen. Tuti odarejtetted az ásót, igaz? - úgy döntöttem belemegyek a játékba.

- Igaz. Ajjj, most el fogsz rohanni és akkor üldöznöm kell?

- Ahhoz még így éjjel is túl meleg van - legyeztem meg magamat.

- Akkor csak továbbra is így fogom a kezed - mondta csöndesen.

Meglepetten pillantottam le. Eddig észre se vettem, hogy még mindig fogja a kezem, mert olyan… Természetesnek tűnt. Picit megszorítottam a kezét, mire rám kapta tekintetét és elmosolyodott. Nem bírtam levenni a szememet a megjelenő gödröcskéiről. Nahát, a jobb oldalon lévő jobban látszik! Jian húgának is voltak, de neki korántsem látszódtak ennyire. Ráadásul Yixingét valahogy… Különlegesebbnek találtam. Szívem őrült tempóban kezdett verni és a hirtelen jött hőhullám miatt abban is biztos voltam, hogy elpirultam, pedig ilyen már rég nem történt velem. Bár ki tudja, lehet nem ez az első alkalom, hogy az ő közelében előfordult.

- Itt vagyunk - szólalt meg váratlanul.

Érdeklődve kémleltem körbe, hogy végül hol álltunk meg. Egy dombra sétáltunk fel, ahonnan tökéletesen lehetett látni mindent.

- Wow - szájtátva pásztáztam a környezetet.

- Igazából nem azért hoztalak ide, hogy a távoli várost meg a természetet nézd - suttogta a fülembe.

- Tudtam, szóval tényleg kinyírsz - pillantottam át a vállam fölött az arcára. Nagyot nyeltem, mert közel volt, túlságosan is közel, így inkább visszafordítottam a figyelmemet a tájra.

Elengedte a kezemet, feljebb simított egészen a vállamig, majd maga felé fordított. Felemelte az egyik ujját és az ég felé bökött. Nagy szemekkel fikszíroztam eme tettét, de végül meglestem mire mutat.

Te jóságos szent atya úr isten!

Eltátottam a számat, ahogy megláttam miről is van szó. Mivel messze voltunk mindenfajta fénytől, így tökéletesen lehetett látni a csillagokat. Elbűvölve néztem a milliónyi kis fénypontocskát és esküszöm, ha nem Yixinggel lennék most, biztos úgy visítanék, mint egy ötéves kislány. Ennyire emlékezett arra mit mondtam neki még hónapokkal ezelőtt?

- Általában elég spontán vagyok, de téged nem akartalak valami szokványos helyre vinni, aztán eszembe jutott mikor mondtad, hogy imádod a csillagá-

Nem hagytam neki, hogy végigmondja, helyette szorosan magamhoz öleltem.

- Mióta apu megh… Régóta nem vitt senki ilyen helyekre - motyogtam a nyakába.

Oké, lehet most teljesen megbocsátottam neki.

Mikor rájöttem, hogy mit csinálok, hátrébb léptem. Kínosnak éreztem a szituációt. Néhány másodpercig figyelt, majd a kosárhoz fordult, a fogantyúja és a teteje közül kihúzott egy pokrócot, amit végül kiterített. Lerúgta a cipőjét, törökülésben leült és megpaskolta maga mellett a helyet. Beharaptam az alsó ajkam, kissé zavarban voltam még az előbbi miatt, de azért leültem.

- Milyen régóta? - kérdezte alig hallhatóan. Örültem, hogy nem kérdezett rá egyenesen, hogy mikor halt meg az apám.

- Lassan tíz éve - válaszoltam csöndesen. - Akkoriban… - folytattam. - Tényleg azt hittem, hogy végül csillagász leszek. Hogy… Hogy nem csak hobbi, hanem több. Aztán… Végül nagyapám nem egyezett bele sem itt, sem Kínában, hogy azt tanuljak.

- Miért? Szerinte nem megfelelő munka?

Elhúztam a számat.

- Hmm… Apám is az volt, de… Szóval a végén ő… Annyira belemerült, hogy… Nos, volt egy balesete. Hagyjuk, nem szeretek erről beszélni - legyintettem végül, majd a kosár felé fordultam. - Hoztál valami innivalót vagy tényleg ásó van benne?

- Nem, és ami azt illeti, egyébként egy kalapács van benne. Azzal foglak megölni. Az ásó még a kocsiban van - keze ellendült mellettem, testével felém dőlt, hogy elérje a kosarat. Lesütöttem tekintetemet és inkább a kezeimnek szenteltem minden figyelmemet, de azért közben jót mosolyogtam magamban.

- Tessék - nyújtott felém egy üveget.

Mindketten ittunk, sőt mivel kaját is hozott ettünk egy keveset. Miután végeztünk hátradőltünk és az eget kezdtük kémleli.

- Ott a Sark csillag! - kiáltottam el magam. - Ott meg a Szíriusz! Bocs, nem akartam ilyen hangosan, csak már rég láttam ennyire fényesen, tisztán őket.

- Semmi gond, mond nyugodtan, szívesen hallgatom - mosolygott rám.

Nagyjából húsz percig sikerült türtőztetnem magam, majd belekezdtem a csillagok, csillagképek magyarázásába. Yixing szótlanul és figyelmesen hallgatta minden szavam. Ami azt illeti szerintem tényleg érdekelte, de azért nem akartam, hogy a végén bealudjon itt, mert unalmasnak találja.

- Ha nem érdekel, szólj és abbahagyom, hyung.

Megrázta a fejét és továbbra is mosolygott.

- Mondtam, szívesen hallgatom. Akár egész éjjel - jobb alkarjára nehezedett, bal kezét az arcomhoz emelte, végigsimított az rajta - De hagyd el a hyung megszólítást. Jobban tetszett mikor Yixingnek hívtál.

- Az csak egy nyelvbotlás volt. Nem illendő és bár nem én vagyok a világ legudvariasabb személye, azért megadom az idősebbnek a neki járó tiszteletet.

Túlságosan személyesnek érzem, hogy Yixingnek hívjam. Legalábbis szemtől szembe biztosan. Gondolatban meg… Már hozzászoktam.

Oldalra döntöttem a fejét és kétkedően nézett le rám.

- Hát azért az első találkozásunkkor “enyhén” bunkó voltál.

- Nem is - ültem fel a vádakra -, mikor Yos-

- Nem akkor találkoztunk először - felelt határozottan. Nem? - Tényleg nem emlékszel - kacagta el magát. Most mégis min nevet ennyire? Kizárt, hogy mi előtte is találkoztunk volna. Biztos emlékeznék rá!

Felkapta a pokrócon pihenő telefonom és megforgatta a kezében. Pár pillanatig csak meredt rá, majd felém nyújtotta.

- Én adtam vissza neked a repülőn körülbelül négy hónapja, miután majdnem lehánytál.

- Mi van? Biztos, hogy nem… - szavam elakadt, ahogy rémleni kezdett egy emlék.

- Szerencsés lány.

- Parancsolsz? - fordultam a fiúhoz. Tekintetem végigsiklott vékony, de izmos alakján, majd megállapodott a fején; fekete, rövid haja volt. Egészen férfias vonásokkal áldotta meg a természet, de mi a jó isten az a napszemüveg? Oké március van, de tök sötét és ráadásul odakinn kurva hideg. Ez se normális baszki…

- Arról inkább ne is beszéljünk, hogy mit gondoltam rólad - motyogtam halkan, miközben ujjaimat birizgáltam.

- Mit? - érdeklődve csúszott közelebb.

- Hmm…

- Hallod hyung, volt egy srác a repülőn és belökött a WC-be! Belökött! Hát normális az ilyen? Ne is válaszolj! Ilyen időben napszemüveget viselt szóval biztos, hogy nem! Mégis kinek van ennyi esze? Jézusom!

Yixing hangosan felröhögött.

- Nos, most már tudod, hogy miért viseltem akkor.

- Ja és szerintem erről ne beszéljünk többet, mert így is ég a pofán rendesen. Jézusom, de gáz - temettem az arcom kezeimbe.

- Lehet meg kellett volna hagynom azt a hited, hogy először akkor találkoztunk mikor Yosob hyung bemutatott minket egymásnak.

- Lehet jobb lett volna - dőltem vissza egy kisebb sóhajjal a földre.

Csönd telepedett ránk; nem volt kínos, kifejezetten kellemes volt. Hosszú, hosszú percekig nem hangzott el köztünk egy szó sem, épp odafordultam hozzá, hogy mondjak valamit, de elaludt. Azt hiszem. Mindenesetre halk szuszogása és lehunyt szemei erre engedtek következtetni.

Most én könyököltem fel; óvatosan megérintettem az arcát mutatóujjam hegyével és végigsimítottam rajta. Egyáltalán nem reagált a mozdulatomra. Vigyázva cirógattam körbe az egészet; homlokát, szemöldökét, halántékát, álla vonalát, ahogy elértem az állát, elindultam felfelé. Gyöngéden érintettem meg ajkait, orrát, rajzoltam körbe szeme vonalát, majd elindultam vissza lefelé. Épp elértem volna a nyakát, mikor megragadta a csuklómat. Égő pofával pislogtam le rá.

- Bo-Bocsi - nyögtem ki szinte hangtalanul.

Egyre jobban melegem lett, mert csak nézett rám sötétbarna szemeivel, aztán minden előzmény nélkül szabad kezét a tarkómra fektette és elkezdett lefelé húzni.

- Mit-Mit csinálsz? - suttogtam. ROHADT ZAVARBAN VOLTAM BASZKI!

- Nem tudom. Te mit csináltál az előbb? - kérdezte ugyanolyan halkan. Ha jól látom ő is elpirult.

Szétnyílt a szám, hogy mondjak valamit, de csak az ajkait tudtam figyelni, amik nagyon, de nagyon hívogatóak voltak. Miért ilyen nagyok? Óriásit nyeltem és úgy döntöttem, hogy én zárom be azt a néhány centimétert, ami köztünk volt. Csukott szemmel nyomtam neki ajkaimat az övéinek. Puhák és édesek voltak. Sosem éreztem ilyet. Elég sok sráccal volt dolgom, de ilyet még sosem éreztem. Szívem olyan tempóban ver, hogy félek infarktust kapok vagy nem tudom.

Alig értem hozzá, már el is húzódtam, de ő visszahúzott. Lágyan érintette össze újra őket, majd ízlelgetni kezdte. Először felső ajkamat kóstolgatta, majd áttért az alsóra; gyengéden harapdálta őket. Lassan és óvatosan vette ajkai közé az én alsó ajkam, mint ha attól félt volna elmenekülök vagy ellenkezek vagy mit tudom én. Istenem, itt fogok meghalni. Miért ilyen… Ilyen… Kibaszott jó?

Néhány pillanatnyi teljes lefagyás után csókoltam csak vissza; én is megízleltem szép sorjában az övéit. Közben a kezem elzsibbadt és esetlenül támaszkodtam meg feje mellett, hogy rá ne zuhanjak, de emiatt szétváltunk. Mindketten hangosan ziháltunk és csak néztük a másikat. Tarkómon pihenő keze feljebb csúszott, beletúrt hajamba és újra lehúzott magához. Ezúttal valamivel vadabbul csókolta számat és édes istenem kurvára tetszett! Sokszor csókolóztam már, de ez mindent vitt. Életem legjobb csókja volt a mai!

Nyelve végigsiklott fogaimon, hogy bebocsátást kérjen én pedig szinte azonnal megadtam neki. Bebarangolta minden négyzetmilliméterét számnak, végül végigvezette nyelvét az enyémen, az pedig automatikus simult az övéhez. Szenvedélyesebbre vette a csókot és pedig akaratlanul is belenyögtem. A kurva életbe! Hagyd abba vagy sose engedlek el többet! Ne, inkább ne!

A levegőhiány vetett véget a heves csóknak. Remegő tagokkal húzódtam hátrébb, közben pedig gyorsan kapkodtam az éltető levegő után. Yixing is hasonlóképpen tett azt leszámítva, hogy még mindig a földön feküdt.

- Úristen - szaladt ki a számon, mikor már képes voltam rendesen beszélni. Na, mondjuk ez azért nem normális beszéd, de mindegy…

Yixing, mi a francot csinálsz te velem? Életemben nem volt részem ilyen csókban, pedig nem vagyok kezdő...