Sziasztok :) Megjöttem
a következő résszel, amiben az előző fejezet eseményeit olvashatjátok Yixing
szemszögéből, illetve azért halad a történet is tovább kicsit. Nem igazán
szeretem mikor kétszer kell olvasni ugyanazt, de úgy voltam vele, hogy jó lenne
Yixing szemszögéből is látni a dolgokat. Kellemes olvasást ^^
14. Fejezet
A
tökéletes randi
Yixing
Nagyon megörültem mikor
Shin igent mondott a randira. Aztán mikor azon gondolkoztam hova vigyem, kissé
kétségbe estem és esküszöm még az is megfordult a fejemben, hogy bár nemet
mondott volna. Nem szerettem volna valami tipikus helyre vinni, olyanra ahová az
emberek többsége jár. Ráadásul, ha azt akartam, hogy nyugtunk legyen másoktól,
alapból a legtöbb hely ki is lett lőve.
Az isteni szikra végül
akkor jött, mikor megláttam egy tévéműsort a bolygókról. Eszembe jutott, hogy
Shin a kórházban milyen hosszan ecsetelte, hogy mennyire szereti a
csillagászatot. A hely megtalálásával gond nem volt, mivel hajdanán egyszer
jártam ott a nagyszüleimmel, így rögtön tudtam hova viszem őt.
***
Mikor megláttam, szívem
nagyot dobbant, jól nézett ki. Halkan köszöntem neki, majd az autó felé böktem,
hogy induljunk. Menedzser hyungtól kértem kölcsön, és bár először nem értette
minek nekem (mert eléggé értelmetlenül magyaráztam neki különféle hazugságokat),
végül még is odaadta, amiért nagyon hálás voltam.
Egész úton izgultam,
hogy Shinnek tetszeni fog-e a hely ahová viszem. Messze voltunk már a városról,
mikor lassítani kezdtem, majd megálltam az út szélén. Tekintete érdeklődve
nézte a tájat, olyannyira, hogy egészen rátapadt az ablakra, hogy minél többet
lásson. Kipattantam a kocsiból és a csomagtartó felé vettem az irányt, közben
Shin is kiszállt a járműből.
- Ezt ennyire
megtervezted? - kérdezte mikor meglátta a kezemben a piknikkosarat.
Elnevettem magam, nem
válaszoltam neki, inkább megfogtam a kezét és húzni kezdtem a domb felé, mert
onnan sokkal jobban látszik minden.
- Ugye nem akarsz
megölni és eltemetni itt az istenháta mögött? - hangosan röhögtem eme
feltételezésén és úgy gondoltam poénosra veszem a dolgot.
- Hogy jöttél rá? A
kosár árult el?
- Hát… Igen. Tuti
odarejtetted az ásót, igaz? - tetszett, hogy belement a viccbe, így folytattam.
- Igaz. Ajjj, most el
fogsz rohanni és akkor üldöznöm kell?
- Ahhoz még így éjjel is
túl meleg van - szabad kezével megfogta a pólóját a mellkasánál és meghúzgáltam
mintha legyezné magát.
- Akkor csak továbbra is
így fogom a kezed - szorítottam meg az említett részt. Ő is megszorította, mire
rákaptam a szemeimet és döbbenten figyeltem. Édes volt, muszáj volt mosolyognom.
Mikor felértünk a domb
tetejére megálltam és szóltam Shinnek is, mivel úgy tűnt valamin nagyon
elgondolkozott. Elnyílt szájjal nézett körbe, szemei csillogtak, ahogy
végigpásztázta a környéket. Aranyos volt, de nem ezért hoztam ide. Vagyis éntőlem
a várost meg a fákat is nézheti, de merem remélni, hogy az égbolt jobban fogja
érdekelni.
- Igazából nem azért
hoztalak ide, hogy a távoli várost meg a természetet nézd - suttogtam a fülébe.
Istenem, miért ilyen jó még az illata is?
- Tudtam, szóval tényleg
kinyírsz - mondta és rám pillantott válla fölött, de hamar visszakapta a
figyelmét a környező részekre.
Lehunytam a szemem és
mély levegőt vettem, majd gyengéden végigsimítottam felfelé a karján, kezem
végül a vállán állapodott meg. Magam felé fordítottam és az ég felé mutattam.
Érdeklődve nézett fel, majd eltátotta a száját. Láttam a szemében, hogy ez nagyon
tetszik neki, sőt mintha… Elérzékenyült
volna.
- Általában elég spontán
vagyok, de téged nem akartalak valami szokványos helyre vinni, aztán eszembe
jutott mikor mondtad, hogy imádod a csillagá-
Nem hagyta, hogy
befejezzem, pedig csak az utolsó szó utolsó harmadát kellett volna kimondanom;
karjai szorosan öleltek át, aztán olyat mondott, ami miatt rögtön megértettem,
hogy miért láttam rajta, hogy elérzékenyült.
- Mióta apu megh… Régóta
nem vitt senki ilyen helyekre - javította ki magát.
Beharaptam alsó ajkam és
feltettem az engem érdeklő kérdést, bár csak burkoltan.
- Milyen régóta?
- Lassan tíz éve.
Akkoriban… Tényleg azt hittem, hogy végül csillagász leszek. Hogy… Hogy nem
csak hobbi, hanem több. Aztán… Végül nagyapám nem egyezett bele sem itt, sem Kínában,
hogy azt tanuljak.
- Miért? Szerinte nem
megfelelő munka? - vontam össze szemöldököm. Nem mindegy, hogy mi akar lenni,
ha azt csinálja, amit szeret?
Aztán mikor válaszolt
megértettem miért nem.
- Hmm… Apám is az volt,
de… Szóval a végén ő… Annyira belemerült, hogy… Nos, volt egy balesete.
Hagyjuk, nem szeretek erről beszélni. Hoztál valami innivalót vagy tényleg ásó
van benne? - váltott gyorsan témát.
Megint elszórakoztunk
ezen a poénon, majd ittunk meg ettünk egy keveset, aztán elfeküdtünk a pokrócon
és az eget kezdtük el figyelni. Bár én nem voltam csillagász és nem is értettem
különösebben hozzá, azt el kellett ismernem, hogy a látvány egyszerűen gyönyörű
volt.
Eléggé belemerültünk,
mikor Shin egyszer csak felkiáltott, észrevett pár csillagot. Érdeklődve
hallgattam mikor beszélni kezdett mindenféléről, ami csak érinti a
csillagászatot. Nem mondott kifejezetten adatokat, meg ilyesmiket, inkább csak
érdekességeket, illetve megmutogatta a csillagképeket.
- Ha nem érdekel, szólj
és abbahagyom, hyung - szólalt meg hirtelen.
- Mondtam, szívesen
hallgatom. Akár egész éjjel, de hagyd el a hyung megszólítást. Jobban tetszett
mikor Yixingnek hívtál.
- Az csak egy
nyelvbotlás volt. Nem illendő és bár nem én vagyok a világ legudvariasabb
személye, azért megadom az idősebbnek a neki járó tiszteletet.
- Hát azért az első
találkozásunkkor “enyhén” bunkó voltál - Vajon tényleg nem emlékszik?
Hát tényleg nem. Nevetve
emlékeztettem arra, ami hónapokkal ezelőtt történt, mire ő inkább azt kérte,
hogy ne is beszéljünk erről többet.
Ezek után kisebb csönd
telepedett ránk. Ahogy hallgattam a tücsköket egészen elálmosodtam és már
majdnem el is aludtam, mikor megéreztem Shin érintését az arcom. Nem mozdultam,
kíváncsi voltam meddig csinálja. És
legyünk őszinték; piszkosul élveztem minden pillanatot.
Mikor ujja a nyakam felé
indult elkaptam a csuklóját. Az a testrészem nagyon érzékeny, nem szerettem volna,
ha hozzányúl. Ki tudja mi történt volna akkor. Így is… Istenem, azok a szemek… Miért
ilyen szépek a szemei?
Tenyerem öntudatlanul
csúsztattam a tarkójára, majd elkezdtem magam felé húzni fejét.
- Mit-Mit csinálsz? -
kérdezte remegő hangon.
- Nem tudom. Te mit
csináltál az előbb? - kérdeztem vissza.
Egyszerűen képtelen
voltam levenni a tekintetemet azokról a zöld szemekről, megint sötétebb volt,
mint szokott, de most biztos, hogy nem a dühtől. Talán a vágytól?
Hallottam, ahogy nyelt
egyet, majd száját az enyémhez érintette. Olyan érzésem volt, mintha villám
cikázott volna végig testemen, minden tagom bizseregni kezdett, pedig alig
néhány pillanat volt az egész csupán. Mikor el akart húzódni nem engedtem neki,
visszahúztam és most én kezdeményeztem a csókot. Lassan kóstolgattam meg
egyesével ajkait, amik kifejezetten szárazak voltak, így kicsit megnyaltam,
majd meg is haraptam őket. Mikor ajkaim közé vettem az övét már tudtam, elvesztem. Teljesen. Eltelt jó pár másodperc mire
visszacsókolt, de mikor megtette át is vette az irányítást. Először tényleg
megijedtem, hogy esetleg nem tetszik neki csak ki akarta próbálni aztán kösz
mégse, mert nem jó. Az lett volna aztán a
pofára esés…
Gyöngéden ízlelgette meg
számát, aztán váratlanul majdnem rám esett. Kábán, hangosan szedve a levegőt
pislogtam rá, majd újra magamhoz vontam és ezúttal hevesebben kezdtem csókolni.
Szája elnyílt, hogy bebocsátást kapjon a nyelven, amit én nem voltam rest
kihasználni, így rögtön felfedezőútra indultam. Nyelvemmel minden zegzugot
végigjártam, majd az ő nyelvét vettem célba, ami egyből reagált és hozzásimult
az enyémhez. Nem kéne ennyire élveztem
egy csókot egy másik fiúval, de… Egyszerűen ilyen jó még soha nem volt.
Úgy éreztem, hogy
mindjárt elfogy az oxigén, így elengedtem ajkait és hangosan szuszogva
ernyedtem el a pokrócon. Még sosem csókolóztam ilyen vadul, mint most, de
bármikor szívesen megismételném az biztos. És
csak is vele, senki mással.
- Úristen - Shin felé
kaptam tekintetemet, de mikor megláttam hangosan fel kellett nevetnem. Olyan
döbbent fejet vágott, hogy szavakba se tudom önteni. Ez volt az első csókja vagy mi?
- Ez volt az első?
- Mi? Nem, dehogy! Csak…
Wow… Nem az első, de a legjobb - nyögte ki halkan.
Felültem és az arcára
simítottam kezemet. Közelebb hajoltam hozzá és a szája sarkába egy apró csókot
nyomtam.
- Örülök, hogy ez volt a
legjobb - suttogtam kissé elpirulva.
Vállaira fektettem
kezeimet és gyengéden lenyomta a földre, majd mellé feküdtem.
Valamikor hajnalban
keltünk fel és indultunk el. Shin hamar elaludt az ülésen, én is fáradt voltam
és kissé aggódtam is, hogy így vezetek, de szerencsére nem volt gond. Miután
lefeküdtünk, aludtam egy keveset és az elég is volt úgy látszik.
Nem sokkal Shinék
húszemeletes monstruma előtt álltam meg. Felé fordultam és mosolyogva
figyeltem, ahogy alszik; mozdulatlanul és teljesen hangtalanul. Óvatosan
simítottam végig orcáján és halkan ébresztgetni kezdtem.
- Shin, megjöttünk, kelj
fel.
Meg se moccant, még csak
egy apró rándulás se vagy valami. Elnevettem magam, majd közelebb hajoltam
hozzá és megpusziltam ott, ahol az előbb a kezem járt. Erre sem reagált.
Gyöngéden megpaskoltam kicsit az arcát, mire végre megmozdult. Nyöszörgött egy
kicsit, majd elkapta a kezem és elkezdte maga felé húzni azt.
- Shi-Shinseok! - azt
hiszem még sosem használtam a teljes nevét vele szemben. Tudom, nem szereti, de
most valahogy kicsúszott.
Zavartan kapaszkodtam
meg a fejtámaszán, mert féltem, hogy rázuhanok annyira kirángatott az
ülésemből. Szemei résre nyíltak, majd megszólalt rekedt hangon.
- Gyűlölöm, ha
felkeltenek… De neked elnézem - mosolyodott el és az állam alá nyúlva egy
leheletnyi csókot nyomott számra.
Ekkor tapasztaltam meg
Shin alvási szokásait először.
***
Az első randinkat nehéz
volt megismételni. Nem azért, mert nem tudtunk volna elmenni valahova (bár
kétségtelen, hogy az én helyzetemben elég nehéz lett volna, meg mert hát két
pasiról van szó), hanem mert sajnos idő nem volt rá. Shin még azon a héten dolgozni
kezdett egy kávézóban, nekem pedig az EXO-val kellett foglalkoznom. Fotózásunk
volt, illetve gyakorolnunk kellett, mert hamarosan koncertet adunk Kínában.
Persze felszabaduló
időnkben beszéltünk telefonon, sőt elég sűrűn laptopon is tudtunk, de azért nem
volt az igazi. Úgy éreztem majd’ belehalok, hogy legalább megérinthessem őt,
hiszen három hétig nem találkoztunk. Biztos jót röhögnek fent rajtunk. Végre
összejöttünk, volt kemény két csókunk és egy randink aztán meg nem tudunk
találkozni. Kínába utazásunk előtt egy nappal elhívtam a szokásos cukrászdába
sütizni egyet, hogy legalább egyszer - mielőtt elmegyek - találkozzunk. Sajnos
én nem jövök majd a többiekkel vissza Koreába.
- Most szerintem
kipróbálok valami mást - motyogta maga elé, miközben a pult választékát
figyelte.
Elmosolyodtam és
odahajoltam hozzá.
- Itt a legjobb minden,
válasz nyugodtan bármit.
Nagy szemekkel nézett
rám, majd ismét minden figyelme az édességekre irányult.
- Akkor valami
narancsosat eszem… Azt hiszem…
Megráztam a fejemet és
magamban nevetve elindultam szokásos helyem felé. Shin elég sok idő után
követett csak, egy elég jól megpakolt tányérral. Szomorú arccal ült le és
pillantott a tálcára.
- Nem tudtam dönteni.
Szám elé kaptam a
kezemet, mert nem akartam szemtől szembe kinevetni, de még így is durcásan
nézett rám karba tett kezekkel.
- Pedig akartam neked
belőle adni, de így nem kapsz!
Végül kaptam belőle, de
állítása szerint csak azért, mert nem bírta volna egyedül mindet megenni.
Helyette mindbe belekóstolt és csak azokat ette meg, amik a legjobban ízlettek
neki, a többit odatolta nekem.
Már épp menni
készültünk, mikor Shin hirtelen áthajolt az asztalon és egy puszit nyomott a
számra. Alig volt egy másodperc az egész, de még így is zavarna jöttem
tettétől. Ismertem annyira a helyet, hogy tudjam ide nem látni be, de azért
aggódtam. Nem szeretném holnap (vagy még ma az interneten) mindenhol ezt látni.
Nem az, hogy letagadnám Shint vagy ilyesmi, mert nem, szívesen felvállalnám,
hogy vele vagyok, de nem tudom mit szólna ehhez az ügynökség. Vagy a rajongók.
Valószínűleg nem
lennének elragadtatva… És akkor a nagyapját inkább meg se említeném… Ez volt az
oka, hogy hozzá nem mentünk. Azt mondta nincs mindig ott náluk, de legtöbbször
hirtelen bukkan fel és nem akar kellemetlen helyzetet okozni nekem. Meg magának
sem, mivel a nagyapja még mindig nem tudja, hogy meleg és most nincsenek valami
jó viszonyban, úgyhogy inkább meg se említi neki a dolgot. Hozzám meg azért
nem, mert nem tudom, hogy a többiek, hogy fogadnák a dolgot. Nem hiszem, hogy
nagy ügyet csinálnának belőle, de nem akarom, hogy kényelmetlen legyen nekik.
Nagy szemekkel pislogott
rám tálcája mögül, mikor ránéztem.
- Baj?
- Nem, persze, hogy nem
- simogattam meg a kézfejét.
- Fú, jó. Direkt
szétnéztem meg minden. Úgy lőttem be, hogy nem fognak minket látni - hadarta
zavartan.
Örültem, hogy Shin
odafigyel az ilyesmire, hogy tiszteletben tartja nekem mi a jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése