7. Fejezet [Shin]

7. Fejezet

Visszautasítás

Shin

- Téged szeretlek.

- H-h-hogy? - kérdeztem elakadó lélegzettel.

- Téged szeretlek. Szerelmes vagyok beléd, Shin. Már évek óta.

Amikor először hallottam képtelen voltam feldolgozni azt, amit Yosob mondott.

Amikor másodszorra is elismételte, azt hittem menten meghalok ott helyben.

Amikor otthon azt mondta felejtsem el, amit mondott, még inkább beleégett az agyamba.

Amikor azt mondta, hogy mégse felejtsem el, mert örül, hogy elmondta; el akartam tűnni a föld színéről is.

A saját testvérem vallott szerelmet. Lehet, hogy nem vérszerinti, de akkor is; már rohadt rég óta vagyunk mostohatestvérek. Ha esetleg pár hónapja lennénk tesók, még azt mondom, hogy... Nem még akkor sem! Sosem gondoltam Yosobra úgy. Egyszer sem. És ezután sem fog változni. Leszámítva, hogy már rá sem bírok nézni. Nem tudok még csak a közelében tartózkodni sem, ha mégis akkor is elfog egyfajta... Undor. Igen, sajnos kurvára undorodom a szituációtól. De ez eltörpül amellett, amit még érzek.

Tanácstalanság. Mégis mit mondjak neki?

Látom Yosob tekintetében, hogy nem akarta, hogy így legyen ez az egész, de nem tudok mit mondani neki. Erre mit lehet egyáltalán? A) Én is hasonlóan érzek - ez ki van zárva. B) Nem tudom viszonozni az érzéseidet - ez igaz, de sajnos nem tudom meghazudtolni régi önmagamat. Főleg nem vele szemben. Nem tudom a szemébe mondani az elutasítást. Mégis hogy tehetném, mikor annyi mindent köszönhetek neki?

Vívódásom közepette észre sem vettem, hogy nem ettem, ittam vagy aludtam; csak azt mikor közelebbi kapcsolatba kerültem a padlóval a szobámban. Onnantól kezdve nem emlékszem semmire sem, csak arra, amikor valaki puhán megérintette hideg kezével a fejemet. Borzongás futott végig a testemen, de a jó értelemben. Talán Yosob volt? Nem akarom, hogy ő legyen…

***

Forróság. Fájdalom. Forróság és fájdalom; jelenleg ezeket éreztem. Nem is tudom, hogy a fájdalom csak fizikai volt-e vagy több, de a forróság biztos azért volt, mert úgy éreztem lángol a testem. Lázas voltam. Beteg. Sosem szerettem beteg lenni. Olyankor mindig használhatatlan vagyok, gyenge, hisztis, mint egy kislány.

Összerándultam, ahogy valaki megint hozzámért. Yosob. Biztos Yosob az. Nem akarom látni. Nem tudnék neki mit mondani. Nem akarom összetörni a szívét azzal, hogy megmondom neki, hogy nem lehet köztünk semmi. Hogy is lehetne? Hisz ez rossz. A testvérek nem… Nem jönnek össze. A szexualitás minden formáját elfogadom, de ezt nem. Meg kell neki mondanom.

- Hyung… Hyung… Sajnálom... Én nem tudok... Nem adhatom neked... Nem helyes... Hyung...  - Miért nem mond semmit sem? Miért? - Hyung… - ki akartam kelni az ágyból, hogy rávegyem arra, hogy válaszoljon, de nem sikerült. Helyette majdnem kiestem belőle, de szerencsére Yosob elkapott és visszarakott. Felnéztem rá, próbáltam koncentrálni, de az agyam leblokkolt, ahogy megláttam egy fekete hajkoronát. Yosobnak sötétbarna haja van. Ő…

- Lay hyung? - Mit keres itt? Hozzám jött?

- Igen.

- Hol vagyok? - körbenéztem. Nem ismertem a helyet, olyan volt, mint valami lakosztály. Ha rosszul lettem nem kórházban kéne lennem?

- Kórházban. Hogy érzed magad? - Szóval ez egy kórház. Nagyapám már megint feleslegesen költi a pénzt… Nagyszerű…

- Hogy…? Hmm… hányás ízű a szám - Azt hiszem mielőtt elájultam még elhánytam magam.

Lay hyung elfintorodott, majd megpróbált felállítani, gondolom, hogy elkísérjen a fürdőbe, de nem bírtam talpon maradni, úgyhogy inkább visszaültetett. Érdeklődtem afelől, hogy miért van itt, de nem válaszolt, csak megvonta a vállát. Néhány perccel később újra nekiveselkedtünk a felállításomnak és ezúttal sikerült is. Rendes volt, megvárta, míg végzek a fürdőben, majd visszakísért az ágyhoz.

- Mi történt? - Ne… Csak ezt a kérdést ne!

- Nem akarok róla beszélni. Ez… Nem olyan dolog, amit az ember csak úgy… Elmond másnak.

Később még próbálta megtudni, de nem mondtam el neki. Sok időt töltött nálam esténként, volt, hogy éjjel is itt aludt. Az elején próbáltam felkelteni, de sosem sikerült, így feladtam, hagytam had aludjon. Nap közben Yuna és a nagyapám gyakran járt nálam, Yosob viszont egyszer sem, amit igazából nem is csodálok. Örültem neki, hogy nem jött, de tudtam magamról, hogy mélyen legbelül arra várok, hogy mikor látogat meg, mert valamikor - valahogy - tisztáznunk kell a dolgokat.

***

Eredetileg egy hetet terveztem maradni Koreában, de sajnos a körülmények miatt maradnom kellett. Szombaton indultam volna haza egy késő délutáni géppel, ehelyett még csütörtökön is a kórházban feküdtem. Vagyis inkább járkáltam fel-alá, mert képtelen voltam már a fekvésre, másrészt meg azért aggódtam, hogy így mi lesz a tanulmányaimmal. Aha, jól van Shin, már megint feleslegesen aggódsz… Te meg a lemaradás az egyetemen… Ez két olyan fogalom, ami nem létezik egy mondatban...

Aznap este Lay hyung ismét rákérdezett a dologra. Válaszoltam neki, mert úgy éreztem, hogy közel került hozzám az elmúlt… hmm… másfél hétben. Valahogy mindig ott volt, ha szükségem volt valakire. Nem értem hogy, de állandóan ő bukkant fel és minden esetben jó volt, hogy ott volt. Még ha nem is mondott semmit sem.

- Yosob szerelmet vallott.

- Miért, eddig nem tette? - kérdezte döbbenten.

- Hee? Mi van? Ezt meg, hogy érted, hyung? - Mi a szent szarról beszél?

- Hát… a barátod, nem? - A MIM?

- MI? Ezt mégis honnan a jóistenből szetted? - Atya világ… Ezt mégis miből következtette ki?

- Öhm… Ahogy viselkedtetek… Meg minden - motyogta.

Biztos vagyok benne, hogy egy óriási fintor van az arcomon. Oké, ebben van igazság, de akkor is! A barátom? Yosob? Úristen… Jobb, ha felvilágosítom.

- Ő a testvérem, hyung…

- Oké, de- A mid? A tes-testvéred? De amikor… És… Az hogy lehet? – halkan felkuncogtam zavartságát látva. Eléggé meglepődött szegény.

- Csak a mostohatestvérem. De akkor sincs több köztünk testvéri szeretetnél. Legalábbis részemről. És sosem lesz.

***

Másnap végre kiengedtek arról a förtelmes helyről. Eleget voltam itt annak idején anyu miatt; persze nem sokra emlékszem, mert kicsi voltam még, de a tudat is elég.

Yuna ki akart jönni elém, de lebeszéltem. Semmi szükségem nem volt kísérőre. Egyedül is tudok szenvedni két órát a ház előtt, mire ráveszem magam, hogy bemenjek. Egy fáradt sóhaj szökött ki ajkaim közül.

- Édes istenem, csak ma ments meg!

- Nem is tudtam, hogy vallásos vagy - szólalt meg egy vidám hang a hátam mögött.

- Lay hyung! Hát te?

- Gondoltam haza kísérlek, hogy mégse egyedül menj, de ahogy elnézlek, lehet, hogy inkább meghívlak egy sütire. Mit szólsz? - kicsit oldalra döntötte a fejét és úgy mosolygott rám. Egyébként is csábító ajánlat lenne számomra, nem még ebben a helyzetben.

Visszamosolyogtam rá és bólintottam.

- Jól hangzik, hyung.

Végigkövettem a szemeimmel, ahogy felhúzott egy maszkot a szája elé, illetve megigazította a baseball sapkát a fején. Ahhh! Az idol-ok élete…

***

- Wow - nyögtem fel a cukrászdában a választék előtt. Most sem fogok tudni választani, mint… Mint múltkor... Yosobbal… Hirtelen elment a kedvem a sütizéstől.

Megfordultam, hogy megmondjam Lay-nek inkább menjünk, mikor megláttam kezében két tányérral.

- Ez itt a legjobb. Ki kell próbálnod Shin.

- Hmm… Oké… - motyogtam halkan.

Hátra felé indult, én pedig követtem. Egy félreeső, kicsi asztalt választott az egyébként nagy üzletben. Szép cukrászda volt, egészről sütött a boldogság. Minden négyzetcentiméter vidám, meleg színekben pompázott. Ahogy elnéztem az emberek is nagyon jókedvűek voltak, csak én voltam az egyetlen, aki negatív érzéseket árasztott magából. Nagyszerű...

- Ez a kedvenc cukrászdám Koreában - vigyorodott el, majd bekapott egy falatot.

- Miért az összest kipróbáltad már? - egy műmosolyt villantottam rá.

- Nagyrészűket szerintem igen - bekapott egy újabb falatot, majd komoly arccal rám nézett. - Nem ismerjük egymást régóta, de meg tudom mondani, hogy az a mosoly - bökött a villával felém - nem igazi.

Való igaz, nem volt az. De honnan tudta? Hiszen alig két hete ismerjük egymást. Egyik pillanatról a másikra éreztem, hogy melegem lesz. Baszki ugye most nem jöttem zavarba? Ugye nem pirultam el? Kizárt, a-a, ilyen már évek óta nem fordult elő velem.

A villájára rászúrta a süti egy darabját és a szám elé nyújtotta.

- Kóstold meg! Tényleg ez a legjobb itt - Na, most tuti, hogy a piros minden színében pompázok. Baszki.

- Én inkább megyek - álltam fel gyorsan. - Eszembe jutott, hogy megígértem Yunának, hogy sietek haza. Szia!

Ó baszki, ó baszki! Jézus! Kizárt, hogy... Nem!

Egész úton Yixingen gondolkoztam. MÉGIS MIKOR LETT YIXING? Verd ki a fejedből Shin, de kurva gyorsan.

Otthon semmivel se törődve rontottam be a szobámba, majd vágtam be az ajtót. Egész hétvégén nem jöttem ki, féltem, hogy összefutok Yosobbal, illetve folyton Lay-en járt az eszem - ha épp nem a testvéremen. Édes istenem ez egyre rosszabb. Nagyon gyorsan vissza akarok húzni Kínába, ott legalább nyugtom lesz ezektől a dolgoktól.

Hétfő reggel úgy gondoltam itt az ideje enni valamit vagy megint a kórházban kötök ki, így elindultam ételt keresni. Szinte abban a pillanatban, hogy kinyitottam az ajtót, a bejárati ajtó is kinyílt és belépett rajta mostohatestvérem. Valaki nagyon szívat fent!

- Shin - szólt hozzám halkan.

Nyeltem egyet, majd köszönésképpen biccentettem neki, aztán egy száznyolcvan fokos fordulattal visszasiettem a szobámba. Alig néhány másodperc múlva kopogott. Összeszorítottam a szemeimet és lecsúsztam a fal tövébe. Ne, ne mondj semmit, kérlek!

- Shin, gyere ki légy szíves, beszélnünk kell! - Kizárt! Nincs az a pénz! - Shin könyörgöm, gyere ki - bár nem beszélt hangosan, de még így is értettem, amit mondott.

Megfeszítettem az állkapcsomat, felálltam, majd kinyitottam az ajtót.

- Nincs miről beszélnünk - vetettem oda fagyosan.

Vissza akartam csukni az ajtót, de elkapta a kezével és bejött a helyiségbe. Meredten figyeltem minden mozdulatát; körbenézett, majd tekintete megpihent rajtam.

- Shin...

- Ne - leheltem - kérlek ne. Nem akarlak látni, nem akarok veled beszélni; semmit sem akarok, ami veled kapcsolatos.

- Shin...

- Ne ismételgesd folyton a nevemet! - csattantam fel dühösen.

Yosob mély levegőt vett, majd megragadta a karomat és magához rántott. Szorosan körém fonta karjait, így nem bírtam szabadulni fogságából.

- Engedj el! Nem hallod, engedj el!

- Annyira sajnálom, nem kellett volna elmondanom. De már nem bírtam tovább magamban tartani. Olyan régóta szeret-

- Ne mond ki még egyszer! Nem vagy szerelmes belém. Nem lehetsz. Testvérek vagyunk!

- Nem vagyunk vérszerinti testvérek, akkor miért ne lehetnék? Ha a szüleink nem találkoznak, nem házasodnak össze és mi mégis találkozunk valamikor, lehet, együtt lennénk most.

- De nincs ilyen opció! A szüleink összeházasodtak és mi testvérek lettünk. Ne reménykedj olyanban Yosob, ami sosem fog valóra válni - suttogtam neki. - Ennek még a gondolata is undorító számomra.

- Shin…

- Sajnálom, hyung.

Éreztem, hogy az egész teste elgyengült; kezei lecsúsztak rólam. Mellkasára fektettem a bal tenyeremet, majd egy határozott mozdulattal kitoltam a szobámból.

Miért nem csináltál úgy hyung, mintha meg se történt volna a vallomásod? Mindkettőnknek könnyebb lett volna és most nem fája úgy...