6. Fejezet [Yixing]

6. Fejezet

Mi történt?

Yixing

Értetlenül néztük, ahogy Yoori noona besétált az öltözőbe. Valami történt Yosob hyunggal? Talán beteg?

- Sziasztok! - mosolygott ránk.

Egy emberként álltunk fel és hajoltunk meg előtte.

- Noona, hol van Yosob hyung? - kérdezte Baekhyun.

- Sajnos ma nem tudott jönni. Nem tudom pontosan mi, de történt valami otthon, így ma nem jön dolgozni.

- Ohhh! - reagáltunk egyszerre.

- Remélem semmi komoly - sóhajtott fel Jongdae. Azt én is remélem.

Sajnos szóba sem jöhetett, hogy a mai ruhapróbát, ruhaigazítást kihagyjuk, mivel már csak néhány hét van a fellépésekig, így Yoori noona maradt velünk. A legtöbb ruha már rendben volt, csak egy-kettőn volt még igazítani való. Noona is jó volt, de biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki úgy van vele, hogy hyung jobb. Nem azért, mert esetleg ügyesebb munkát végez, csak ő ismer minket. Pontosan tudja, hogy kinek mi áll jól; legtöbbször, amit kitalál ruha mindig elsőre jól áll rajtunk.

Nem sokkal dél után végeztünk, így mindannyian az ebédlő felé vettük az irányt, hogy némi élelmet lapátoljunk magunkba még a táncpróba előtt. Sehunnal és Kyungsoo-val utolsóként végeztünk, így hármasban indultunk el. Körülbelül félúton voltunk, mikor kiabálást hallottunk, érdeklődve fordultunk be az egyik folyosón, ahol - nagy meglepetésünkre - Shint pillantottuk meg, amint épp Lee Soomannal vitatkozott.

Mi?

- Egyáltalán nem érdekel! Képtelen vagyok maradni!

- Hihetetlen! Hazajöttél négy napja, még csak most találkozunk és képes vagy azt mondani, hogy mész is vissza. Egyáltalán miért?

- Lényegtelen… - suttogta halkan Shin. Hiába volt alacsony szintű a hangereje, még így is tökéletesen hallottuk.

- Ha lényegtelen, nem lehet valami fontos most visszamenned.

- Nagyapa - Mi? -, kérlek! Nem akarok maradni!

- Maradsz, ha azt mondtam!

- De…

- Nincs de! Maradsz! Yosob is alig várta, hogy haza gyere - Shin teljesen elsápadt és remegni kezdett erre a kijelentésre.

Hirtelen csinált egy kilencven fokos fordulatot és elkezdett végigrohanni a folyosón. Zavartan léptünk hátrébb, mégse tűnjön úgy, hogy hallgatóztunk, de őt nem érdekelte, hogy ott vagyunk, egyszerűen elsietett közöttünk. Mégis mi történt most?

***

Tánc közben sem ment ki a fejemből, aminek szem- és fültanúja voltam. Először is, Lee Sooman Shin nagyapja? Másodszor, nem volt kicsit bunkó vele Shin? Mégis csak idősebb nála, meg a rokona… Harmadszor, mégis mi miatt akar ilyen kétségbeesetten visszamenni Kínába? Negyedszer, ez miért érdekel engem? Semmi közöm Shinhez.

Apró sóhaj hagyta el ajkaimat, miközben beletúrtam a hajamba.

- Minden rendben, hyung? - pillantott rám Jongin a tükörben. - Tartsunk szünetet?

- Nem kell Jongin-ah - mosolyogtam rá. - Minden rendben.

- Ahhh… Mondj igent hyung, különben itt halok meg! - ragadta meg Jongdae a karomat. Halkan felnevettem.

- Tartsunk szünetet, ki kell mennem a mosdóba.

Hamar elintéztem a dolgomat, épp visszafelé tartottam, mikor szipogást hallottam. Nagy szemekkel néztem a fal tövében kuporgó Shinre. Mégis mit keres itt? Jól látom, hogy sír?

Odaléptem mellé, majd mikor nem kaptam reakciót arról, hogy észrevett, leültem mellé. Esetlenül emeltem át a karomat rajta, végül magamhoz öleltem. Konkréten nem is ismerjük egymást, szóval nem értem miért csináltam. Érintésemre összerándult és azonnal felnézett. Szemei vörösek voltak, arca sápadt, szinte hófehér; de ezek eltörpültek amellett, amit a szemei sugároztak. Teljes tanácstalanság sütött belőlük, és talán még némi kétségbeesés.

- Mi történt? - kérdeztem halkan.

Beharapta az alsó ajkát és megrázta a fejét. Felszipogott, majd egy kisebb nyögés közepette felállt egysmint lerázva magáról a kezem.

- Semmi, hyung. Semmi…

- Nekem nem úgy tűnik - döntöttem oldala a fejem és végigmértem alakját. Lehetséges lenne, hogy míg nem láttam lefogyott?

- Semmi! Az égvilágon semmi nem történt! - fakadt ki.

Hogy őszinte legyek eléggé meglepődtem. Felálltam és úgy pillantottam a nálam - talán három-négy centivel - kisebbre.

- Ha nem akarod, nem kell elmondanod, de menj haza pihenni. Nem nézel ki túl jól.

- Nem akarok… - motyogta.

- Hogy?

- Nem akarok hazamenni - mondta kicsit hangosabban, érthetőbben. Nem akar hazamenni? Mégis ki az, aki nem akar hazamenni? Talán történt valami otthon?

“Sajnos ma nem tudott jönni. Nem tudom pontosan mi, de történt valami otthon, így ma nem jön dolgozni.”

Vajon ugyanaz van, mint Yosob hyunggal? Mégis mi történt náluk, hogy az egyik nem jön be, a másik meg nem megy haza?

- Gyere - ragadtam meg hirtelen a kezét -, vegyünk valamilyen édességet az automatából.

- Nem vagyok éhes - pusmogta halkan.

- De én igen - Nem ez nem igaz, de ráveszem, hogy egyen.

Szándékosan a kedvencét vettem meg; mikor kinyitottam, felé nyújtottam. Pár pillanatig meredt a csokira, majd belenézett a szemembe. Könnyen kiolvastam belőle a hálát, de nem mondtam semmit sem, ahogy ő sem, csak letört egy darabot a finomságból, majd lassan enni kezdte.

- Mi történt? - kérdeztem ismét.

- Nem akarok róla beszélni… Most jó így. Ne kérdezz róla, hyung.

Aznap már nem mentem vissza gyakorolni, helyette Shinnel maradtam az automata mellett, teljes némaságban. Valahogy mégis olyan jó volt.

***

Fejemre rántottam  takarót és belefúrtam az arcom a párnámba. Hmm… Nagyon jó! Már alig várom, hogy aludjak.

Kényelmesen elhelyezkedtem, mikor kopogtak. Kisebb nyögés szakadt fel belőlem, majd a takarót magamhoz szorítva odacsoszogtam az ajtóhoz. Volt egy halvány sejtésem arról ki van mögötte, s mikor kinyitottam az ajtót, igazam lett. Szótlanul köszöntem neki, mindössze egy biccentéssel és az ágyamhoz tereltem. Mindketten törökülésben voltunk, mikor megszólalt. Arca megviselt volt, látszott rajta mennyire fájt neki, ami történt.

- Beszéltem Amberrel.

- Tényleg? - kérdeztem döbbenten. - Mit mondtál neki?

- Hát... Megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit - mondta halkan.

Elkerekedtek a szemeim. Tényleg megmondta neki?

- Ööö... És hogy reagált Amber?

- Nem túl jól... Bizonygatta, hogy szeret meg ilyenek, aztán azt mondta csak idő kell neki. Én meg megmondtam neki, hogy elegem van ebből a folytonos időkérésből. Döntse el, hogy velem akar-e lenni vagy sem.

Ezzel egyet kellett értenem, de teljesen le voltam sokkolódva, hogy tényleg megmondta neki. Nem hittem volna Suhóról, hogy megteszi. Mármint határozottnak határozott volt mindig is, csak, ha Amberről volt szó, ezen tulajdonsága nem mindig volt jelen.

- Akkor még mindig nem válaszolt konkrétan?

- Nem... - húzta el a száját. - Pedig nem egy nehéz kérdés. Jó nem is könnyű, de azért legalább mondja azt, hogy fél vagy valami. Vagy, hogy próbáljuk meg, aztán kiderül. De nem mond semmit.

- És azt elmondta, hogy miért döntésképtelen?

- Nem - sóhajtott fel. - Mint említettem, semmit nem mond. Ez benne a legrosszabb.

Vigasztalásképpen magamhoz öleltem. Én egyszerűen nem értem Ambert, ő volt az, aki először közeledett Joonmyunhoz. Akkor most mégis miért nem örül, hogy Suho járni akar vele?

Hosszú percekig nem mondott semmit sem, majd mikor megszólalt meglepő dolgot mesélt.

- Azt mondta menjünk el valahova kettesben. Mégis, hogy kérdezhetett ilyet mikor tudja, hogy nem érek rá az ilyesmire most? Ráadásul, akkor most járni akar vagy nem? Én ezt nem értem Yixing - fakadt ki, miközben végigdőlt az ágyamon.

Annyira szerettem volna tanácsot adni neki, de egyrészt nem akartam, hisz az előző tanácsom se jött be, másrészt nem is tudtam volna, hogy mit mondjak. Sajnálom, hyung. Még mindig nem én vagyok erre a legalkalmasabb személy.

***

A legközelebbi ruhapróbán megint Yoori noona jött be. Értetlenül néztünk rá némi aggodalommal vegyítve, mert az arckifejezése nem sok jót ígért. Most megint történt valami?

- Megint én leszek veletek, mert Yosob nem tud jönni. Az öccse tegnap este rosszul lett - állítólag elájult - és kórházba került.

- Hogy?

Elájult? De hát… Tényleg rosszul nézett ki, de- Mégis miért aggódok ennyire?