5. Fejezet [Shin]

5. Fejezet

Vallomás

Shin

- Ne már hyung, hisz megígérted! - fakadtam ki.

- Sajnálom, komolyan. Comeback-jük  lesz hamarosan és muszáj mindent elintézni. Fontosak a ruhák; ki, mit, mikor visel, meg ilyenek. És ez az én feladatom.

- Ha tudom, hogy ez lesz, inkább haza se jövök! - durcásan fontam össze a karomat a mellkasom előtt. El se hiszem! Három év után végre visszajövök és még akkor is dolgozik, hihetetlen.

- Sajnálom, tényleg. Kérlek, ne haragudj. Este csinálunk együtt valamit. Amúgy is beszélnem kell veled valamiről. Vagyis inkább csak mondani akarok valamit.

- Uhh, fagyizunk? - kérdeztem csillogó szemekkel.

- Dehát nagyon hideg van! - nézett rám megütközve Yosob.

- És? - ha már feleslegesen jöttem, legalább fagyizni vigyen el. - Gond? - vontam föl a szemöldökömet.

- Tök hideg van, miért pont fagyizni? Nem lehetne mást? - nyafogott.

- Nem! Légy férfi, bírd ki a hideget. És az isten szerelmére, ne nyafogj!

Nem értem, hogy ha már itt vagyok, miért nem tud velem foglalkozni. Gondolom, ki tud venni szabadságot, csak egy hétről van szó nem többről. Így viszont loholhatok a nyomában, ha egy kis időt akarok vele tölteni. Persze nincs nekem bajom az EXO-val, jófejek meg minden, de ők nem az én világom.

Sosem voltam egy nagy zenekedvelő, én jobban preferálok egy jó könyvet mintsem, hogy zenét hallgassak. Nos, ez kibaszott stréberül hangzott, de így van. Már megváltoztam, nem olyan vagyok, mint régen; szereztem jó pár havert, eljárok néha egy-egy koleszos buliba, nem töltöm minden időm könyvtárban, de ezektől függetlenül még mindig jobban érdekel egy könyv, mint bármi más. Na meg az emberiségbe vetett hitem pár éve kihalt. Elvagyok másokkal, de Yosobon kívül csak egy jó barátom van Kínában.

Pont amiatt, hogy csak két közeli barátom van, kicsit rosszul esik, hogy az egyik - aki ráadásul a testvérem is - nem szakít rám időt, mikor én hajlandó voltam félév közben hazajönni. REPÜLŐVEL!

- Jól van, menjünk. De én tuti nem eszem fagylaltot ilyenkor!

- Nem is kell, majd én megeszem a te részed is - vigyorogtam rá.

- Anyám... Cukortúladagolásban fogsz meghalni, ugye tudod?

- Valamiben meg kell halni - rántottam meg a vállam.

***

Aznap nem mentem vele az SM Entertainment-hez. Délelőtt jött az új ágyam, ami hasonló volt a régihez, csak nem kék volt a kerete, hanem fekete. Nem is értem, hogy annak idején miért kék ágyat vettünk, mikor a fekete jobban illik a kicsi szobához. Minden bútor fekete volt - leszámítva a néhai ágyat -, a hosszú polc, ami az ágy felett volt felcsavarozva, az íróasztal, ami az ágy mellett volt, illetve a szekrény, ami pedig az ajtótól balra volt. Maga az ágy egyébként rögtön az ajtóval szemben volt. A falak egyszerű fehérek voltak, egyedül a függöny tért el a fekete-fehér helyiségtől; az vajszínű volt apró levélmintákkal.

Miután megjött az ágyam már csak össze kellett rakni, ami nos... Szintén nem az én műfajom. Nem a kalapáccsal meg a csavarokkal volt gond, hanem azzal, hogy én mindig olyan szerencsével járok, hogy biztosan történik valamilyen baleset. Egyszer még a koleszban, mikor össze akartunk szerelni egy asztalt, átszúrtam a csavarhúzóval a kezem. A mai napig nem tudom, hogy ez hogy történhetett meg…

- Hogy a jókurvaistenbasszameg! - ordítottam el magam, nagyjából öt órányi szenvedés és körülbelül húsz vágás után.

- Na de Shin! Hogy beszélsz? - lépett hozzám Yuna. - Öhm… Nem lenne jobb hívni szakembert?

- Megcsinálom - morogtam dühösen. - Ha beledöglök is, de megcsinálom.

- Inkább gyere végre ebédelni - invitált az étkező felé.

- Majd, ha sikerült ez a szar.

- Shin!

- Jó-jó, elnézést. Máris megyek - tápászkodtam fel.

Bementem a fürdőszobába, hogy kezet mossak, ám ez nem volt túl jó ötlet; a víz csípte a sebeket. Feljajdultam és sietve törölgetni kezdtem a kezemet.

- Jaj Shin - lépett be aggódva Yuna. -, hadd nézzem!

- Jól vagyok, megyek enni.

- De ezeket fertőtleníteni kellene szerintem.

- Majd én megcsinálom - nagy szemekkel fordultam a belépő Yosob felé. Hogyhogy itthon van? Még csak négy óra, de azt mondta egész nap dolgozni fog.

Hyung kutatni kezdett a fürdőszobaszekrényben a fertőtlenítő után, majd mikor megtalálta, felém fordult és óvatosan megfogta egyik kezemet.

- Mégis mit gondoltál? - kérdezte dühösen. Most mégis mi lehet a baja?

- Hát talán aludni szeretnék valahol, nem?

- Nem haltál volna bele, ha megvársz... Vagy hívsz valaki olyat, aki ért hozzá.

- Miért, te értesz hozza? - kérdeztem kissé sokkosan. Yosob mégis mióta tud ilyeneket?

- Meglepett? Férfi vagyok persze, hogy értek a barkácsoláshoz.

- Kösz...  - Nem mintha, ha ez elvárás lenne a férfi léttől...

Hyung erre nem mondott semmit, folytatta a kezeim fertőtlenítését, majd mikor végzett a karomnál fogva kihúzott az étkezőbe.

- Együnk, még én sem ettem - aprót bólintottam, s neki fogtam az evésnek. Úgy tűnik nincs túl jó kedve Yosobnak.

Evés után rögtön az alkatrészrengeteghez ment és nekifogott, hogy megcsinálja az ágyam. Alig egy óra alatt végzett vele. Ez egyáltalán nem gáz rám nézve... Én öt óra alatt nem jutottam semmivel sem előrébb.

- Azért az érdekelne, hogy miért van egy-két darabon plusz lyuk - nézett rám kíváncsi tekintettel. Mi van?

- Erről inkább ne beszéljünk, oké? - hyung felvonta a szemöldökét.

- Hát azt hiszem jobb is lesz, ha nem. Gyere, elviszlek fagyizni… Kis sérült.

- Héé! - sértődötten néztem rá. - Ha nem dugsz a pasiddal az ÁGYAMBAN, ez - mutattam felé a kezeimet - nem történik meg!

- Jól van, ezért dupla fagyit kapsz. Plusz az enyémet - vigyorgott rám. Keze átlendült a vállamon, közelebb húzott magához, majd egy puszit nyomott a halántékomra. Zavartan pislogtam rá. Ez mégis mi volt?

***

Nagy szemekkel néztem végig a választékon. Azt se tudtam mit válasszak annyi fajta volt, pedig még nem is volt itt a nyár. Mi lesz velem nyáron, ha már most sem tudok dönteni? Hyung vajon venne többet is, mint három?

- Hmm… Hyung? Tudod, elég sok van és…

- Kizárt, hogy ennél is többet egyél!

- Ne már! - tettem karba a kezem. - Nem vagyok már kicsi!

- Akkor miért én veszek neked fagyit? - nézett rám érdeklődve, még a szemöldökét is felhúzta, de az ajkain ott pihent egy kis mosoly. Odafordult az eladóhoz és több fajtát is kért egy nagy tölcsérbe. Inkább kehelybe. Nem is értem miért hagyta, hogy válogassak mikor pontosan tudta, hogy melyikek a kedvenceim.

Boldog mosollyal vettem el tőle az édességet és rögtön nekikezdtem az elpusztításának.

- Egyébként - szólalt meg hirtelen percek múltán - miért siettél az új ággyal? Nem volt jó mellettem?

- Hmm? Erről szó sincs hyung! Szívesen alszom veled bármikor, de mindkettőnknek jobb, ha van külön ágy. Mi lenne, ha hazahoznál valakit? Az nagyon kínos lenne…

- Mégha így is lenne, akkor is alhattál volna a vendégszobában.

- Az olyan messze van az ajtótól - húztam el a számat.

- Mindegy… Amúgy se hoznék haza senkit - sóhajtott fel.

- Nem? Nincs senki, aki érdekel, hyung? - rákacsintottam, a vigyor azonnal lefagyott az arcomról, mikor megláttam szomorú ábrázatát.

- Hmm… De, de van - lehajtotta a fejét, hiába próbáltam megtalálni a tekintetét folyton félrenézett.

- Hyung, ki az? Csak nem az egyik a… az XOXO-ból? Vagy, hogy is hívják őket…

- EXO-ból? Nem-nem, kedvelem őket, de semmi ilyesmi - rázta meg a fejét.

- Akkor? - pislogtam rá nagy szemekkel. - Csak nem lány? - vigyorogtam rá.

Ismét felsóhajtott. Ez egy nagyon gondterhelt sóhaj volt.

- Lényegtelen, hogy lány vagy fiú. A probléma a hozzám fűződő kapcsolatában van.

- Hyung, érthetően. Már nem tudlak követni.

- Téged szeretlek.

- H-h-hogy? - kérdeztem elakadó lélegzettel.

- Téged szeretlek. Szerelmes vagyok beléd, Shin. Már évek óta.