3. Fejezet [Shin]

3. Fejezet

„Biztos találni fogsz valakit, aki téged akar, csakis téged”

 

Shin

Amikor földet ért a lábam, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. Áldja a jóisten, hogy nem zuhant le a gép! Sajnos én is azok közé tartozok, akik nem bírják a repülést. Be szoktam venni egy altatót, vagy egy nyugtatót és többnyire csak meredek ki a fejemből (vagy alszom). Néha - mint most - előfordul, hogy rosszul leszek és meg kell látogatnom az illemhelyet. Nekem lehet csak olyan szerencsém, hogy foglalt… és persze az a srác van bent… Ahhh… Képes volt belökni! Ismétlem BELÖKNI! Hát az eszem megáll! Mondjuk, örülök, hogy meglett a telefonom, rendes volt tőle, hogy visszaadta. De akkor is! Minek lökdös? Mindegy is kár ezen agyalni... Legalább jól nézett ki; bár a szemét nem láttam, de a teste elég jó volt. Jaj, Lee Shin már megint min gondolkodsz? Amilyen szerencsés vagy a kapcsolatokban, vele is csak rosszul járnál.

Ahogy kiléptem a repülőből rögtön megláttam a bátyámat. Minden meglévő gondolatomat félredobtam és csak rá koncentráltam. Rohanni kezdtem felé, majd a szorosan magamhoz öleltem.

- Úristen! Rohadtul hiányoztál, hyung! - suttogtam a nyakába.

- Te is nekem, te is nekem Shin - lágyan simogatta a hajamat, illetve a hátamat; ez mosolygásra késztetett. Még mindig úgy törődik velem, mint régen, mikor kicsi voltam, noha erre semmi szükségem. Azt hiszem ő az egyetlen, akinek ezt sosem rónám fel.

- Ugye hoztál nekem csokit? - kiskutya szemekkel néztem rá. Ő halkan felnevetett és benyúlt a kabátzsebébe.

- Hogy tudtam volna nem teljesíteni a kérésedet? - kérdezte a mosolyogva.

- Sehogy! - kiáltottam fel, majd kikaptam a kezéből.

- Na, gyere! - kivette a kezemből a táskámat és megindult a kocsija felé.

Pár lépéssel lemaradtam a csoki kibontása miatt, de így legalább meg tudtam nézni magamnak mennyit változott Yosob. Belsőre, mint megállapítottam nem sokat (bár nem tűnt annyira gyerekesnek, mint régen), de külsőre változott rajta pár dolog. Először is; vékonyabbnak tűnt, de ugyanakkor izmosnak. Régen sem volt nagydarab ne értsétek félre, csak valahogy most, mintha… nem is tudom. Mindegy. A kitapintott izmokon meglepődtem, sosem volt egy izomkolosszus. Arca is férfiasabb, markánsabb lett kicsivel, pedig régen sem volt probléma számára, hogy elcsábítson egy nőt. Vagy férfit. Részletkérdés. Másodszor; festett, szőke haja már a múlté volt, ha jól látom lenövesztette és már az eredeti sötétbarna haja díszítette fejét. Barna szemei még mindig ugyanolyan szépek voltak, mint régen.

- Kezdek zavarba jönni, annyira bámulsz - nézett rám nagy szemekkel, majd az arcához emelte a kezét. - Van rajtam valami?

- Hmm… Semmi - mosolyogtam rá. Visszamosolygott rám, majd fejével az autóra bökött.

Miután beszálltunk pár percig nem szólaltunk meg. Yosobnak biztos voltak kérdései, de tudta, hogy úgy sem válaszolok, míg a csoki el nem fogy. Amíg édesség van nálam, én nem tudok másra koncentrálni. Ezt hyung is nagyon jól tudta. Mikor lenyeltem az utolsó falatot is; kérdeztem. Nem vártam meg, míg ő kérdez, mert tudtam, hogy az nem csak egy kérdés lesz.

- Ugye találtál már valami normális munkát? - Yosob bevágott egy fintort.

- Muszáj folyton ezzel jönni? A stylist is teljesen normális meló.

- Hát pedig nem!

- Én legalább nem egy kávézóban dolgozok úgy, hogy lassan megszerzem második diplomám is! Én azt csinálom, amit szeretek, de te? Közel sem, öcsi - elhúztam a számat. El kellett ismernem, hogy ebben igaza van.

Első diplomámat még tizenkilenc évesen környezetvédelemből szereztem. Nem is tudom mit gondoltam. Persze fontos dolog, de megélni belőle épp nem lehet. Bár nem mintha a pénz gond lenne a családi háttér miatt, de nem akarok rájuk támaszkodni. Így sem fizet nekem semmi sem a nagyapám, csak a második egyetem tandíját, de azt is csak azért, mert úgy gondolom, hogy ha már van pénze - és ha már annyira rám akarja költeni -, akkor költse. Második diplomámat tekintve gépészmérnök leszek, amiből elég jól megélnék szerintem, de rohadtul nem érdekel. Úgyhogy valószínűleg életem végéig kávézóban fogok dolgozni. Az legalább tetszik. Viszonylag.

- Ne haragudj, nem azért mondtam - pillantott rám bűnbánóan.

Ajkaim közül egy fáradt sóhaj szaladt ki.

- Nem kell bocsánatot kérned, igazad van. Nem azt csinálom, amit kéne - lejjebb csúsztam az ülésen -, de nem tudom, mihez kezdjek...

- Nem is értem miért. Okos vagy, bármit csinálhatnál. Hat éves korod óta csillagász akarsz lenni. Miért nem olyan egyetemre mentél? - ezt már magamtól is kérdeztem párszor. De pontosan tudom miért nem megyek oda. Sosem mondtam senkinek sem az okot, erről a dologról nem szívesen beszélek. Még a testvéremmel sem.

- Mert félek, ha az sem fog igazán érdekelni, akkor tényleg nem tudom, mihez fogok kezdeni magammal életem hátralévő… Hmm… Ötven évében. Hatvan. Jobb esetben - hazudtam, mint a vízfolyás. Vagyis nem is volt hazugság, csak nem épp a legfontosabb tényező.

- Jaj, ne aggódj már ezen! Csak csináld azt, amit szeretnél.

- Most már, ha beledöglök is, de megcsinálom a gépészmérnökit. Csak a szakdolgozat van hátra.

Beszélgetésünk közepette hazaértünk. Apró sóhaj szökött ki a számon, ahogy felnéztem az épületre. Mondhatni egy felhőkarcoló volt. És persze, hogy a mi lakásunk jó fölül volt. Hyung kivette a táskámat az autóból és megindult vele. Rögtön követtem, hisz nagyon rég jártam erre és hogy őszinte legyek nem nagyon emlékszem mit merre találok. Bár nem lehet nehéz meglelni a liftet. Remélem, működik...

- Csak anya van otthon - szólalt meg hirtelen Yosob.

- Áldja az ég! - bátyám felsóhajtott reakciómra.

- Nem kerülheted életed végéig a nagyapádat. Valamikor beszélned kell vele.

- Mégis minek? Még mielőtt Kínába mentem én próbáltam, de nem hallgatott végig. Most már meg tök felesleges, mivel úgyis egyedül fogok meghalni. Kizárt dolog, hogy valaha találok egy pasit, aki nem csak kefélni akar. Már nem is érdekelnek a férfiak, inkább zárdába vonulok…

- Vegyük úgy, hogy ezt nem hallottam - meredt rám kikerekedett szemekkel mostohatestvérem.

- Még megtörtént, hyung. Még megtörténhet.

- Biztos találni fogsz valakit, aki téged akar, csakis téged.

Erre nem mondtam semmit sem, egyrészt felértünk; másrészt nem tudtam volna mit mondani rá. Bátyám már épp berakta volna a kulcsot a zárba, mikor kinyílt az ajtó és megpillantottam oly rég látott nevelőanyámat, Park Yunát. Széttárta karjait és én rögtön megöleltem. Kedves és gyönyörű nő volt. Megértem mit látott benne édesapám cirka tizenöt évvel ezelőtt. Kívülről megszólalásig hasonlított fiára; ugyanolyan sötétbarna haja volt - csak természetesen hosszú, göndör, derékig érő - és gyönyörű szép barna szeme; csak, mint Yosobnak. Még meleg szemmel is el kell ismernem, hogy nagyon szép. De nem ez az, ami leginkább tetszik benne, hanem az, hogy bár nem vagyok a vérszerinti gyereke és már apám sem él, mégis ő nevel már kilenc éve. Najó, az elmúlt három évben egyedül éltem kint, de Yuna ott volt nekem bármikor, csak hívnom kellett. Tizenkilenc éves koromig mindig és mindenben számíthattam rá. Tényleg mindenben. Ő volt az első személy, akinek elmondtam, hogy meleg vagyok.

- Annyira hiányoztál - suttogta a fülembe. Szorosan ölelt magához, csak úgy, mint én őt.

- Te is nekem, anya - ritkán használom ezt a szót. Nem azért, mert nem érzek úgy Yuna iránt, hanem, mert akárhányszor kimondom, hiányozni kezd az édesanyám.

- Na, folytassátok bent ezt a meghitt pillanatot, ha kérhetem - Yosob a hátamra tette a kezét és elkezdett befelé tolni - és közben elmagyarázhatod anyának ezt az egész “zárdába vonulok” dolgot.

- Hogy mi? - kiáltott fel Yuna. – Lee Shinseok elment az eszed?!

- Áu! Ezt most miért kaptam? És ne szólíts a teljes nevemen. Rémesen hangzik… - a beszédem másik felét már csak halkan motyogtam, s közben durcásan simogattam a vállamat.

- Még kérded? – nézett rám felvont szemöldökkel. – Egyébként tényleg…

Gyorsan levettem a cipőket meg a kabátot, majd beljebb léptem és körülnéztem. Lehunytam a szemeim, majd mély levegőt vettem. De jó itthon! Semmi sem változott. Felkaptam a ruháimat és megindultam az ajtótól balra lévő óriási gardrób felé. Itt tároljuk mindenki cipőit, illetve kabátjait. Mire visszafordultam Yosob és Yuna eltűnt; gondolom az előbbi a szobájába ment, az utóbbi pedig a konyhába.

Végigsiklott a tekintetem a lakáson. Majdnem a bejárati ajtóval szemben volt az én szobám. Kicsi volt, de a célnak megfelelt, hiszen úgyis csak aludni jártam haza, manapság meg már azt sem. Mellette közvetlenül Yosob szobája volt, ami vagy kétszer akkora volt, mint az enyém; amellett pedig a konyha. A konyha és az étkező egy pulttal volt elválasztva egymástól; az étkező - az ajtótól jobbra helyezkedett el - egyik végétől  indult a folyosó a többi szoba felé. A folyosó bal oldalán volt a fürdőszoba, illetve Yuna szobája; a végén pedig két vendégszoba, amik közül az egyik, a nagyapám  szobája volt hivatalosan. A folyosó jobb oldalán nem volt semmi, csak egy fal, aminek a túloldalán a nappali volt. Ez a helyiség rögtön a bejárati ajtótól jobbra volt elérhető csak. Nem is értem, hogy miért nem tettek legalább a folyosóhoz is egy ajtót…

Elindultam a szobám felé, majd benyitottam.

- Mi a fasz?! - ordítottam el magam, majd rohanó léptekkel benyitottam hyunghoz. - Hol az istenben van az ágyam, Yosob?

- Nos, izé… - zavartan nézett mindenfelé csak rám nem.

- Nincs “nos, izé” meg a többi. Hol van a kibaszott ágyam?

- Tudod történt némi baleset.

- Mégis milyen baleset? - éreztem, hogy a bal szemem rángani kezd az idegességtől.

- Szerintem nem akarod tudni! - vágta rá gyorsan. Közelebb léptem hozzá és megragadtam a felsőjét a nyakánál.

- Hol. Van. Az. Ágyam?

- Háááát…

- Hyung, isten bizony mindjárt olyat teszek, amit kurvára meg fogok bánni később. Szóval?

- Khmm… Tudod… A volt pasimmal volt egy eset, amikor… öhm…

- Yosob, mi a szarról besz… TE AZ ÁGYAMBAN CSINÁLTAD A PASIDDAL?

- Mondtam, hogy nem akarod tudni!

- Édes jóisten, mindjárt rosszul leszek… - kezeim elernyedtek, így elengedtem a ruháját. - De mégis miért nincs meg az ágyam? Elég lett volna kimosni az ágyneműt.

- Khmm… Amikor azt mondtam baleset, akkor balesetre értettem. Kitört a lába.

- Mégis, hogy lehet úgy csinálni, hogy… Mindegy nem is akarom tudni! - hevesen ráztam a fejemet.

Az ágyamban dugott a pasijával? Mégis miért ott? Az ő szobája sincs sokkal messzebb.

Fájdalmas arckifejezéssel néztem rá.

- Muszáj volt ott?

- Izé… Bocsánat.

- Hát ezzel rohadtul nincs megoldva. Most hol fogok aludni? A földön?

- Itt mellettem - megpaskolta a takarót maga mellett.

- Ha azt hiszed ezek után veled alszom, nagyot tévedsz!

De vele aludtam, mert nem akartam a földön vagy a lakás túlvégében aludni...

Park Yosob

(Park Taejun)