Sziasztok :) Sajnálom, kissé elmaradtam ezzel a
bloggal a másik miatt. Meg már sajnos nem sok van hátra belőle, így szomorú is
vagyok, hogy hamarosan vége. De most itt vagyok és Yixing szemszöggel. Mindent
összevetve sok minden nem történik, a cselekmény nem mozdul előre, de végre
látni lehet Lay helyzetét is. Shin meg részeg, khm :D Kellemes olvasást ^^
Aki olvassa a másik blogom, jelzem, készülőben van a LayChen :D
43. Fejezet
Hiba hiba hátán
Yixing
Amikor belépve a klub ajtaján megpillantottam egy
számomra tökéletesnek mondható testet, nem hittem volna, hogy Shin lesz az.
Talán a végzet volt?
Lehet.
Szerettem őt. Még mindig szerettem őt, hiába telt el
több mint két év. Két év és három hónap. Nyolcszáz-tizenkilenc nap. Ennyi idő
alatt az ember legalább egyszer még szerelembe esik. Én nem estem. Nem állítom,
hogy nem próbáltam, de nem ment. Tényleg próbáltam. Kyungsoo igazán édes
srác, de nem ment a dolog.
Egy idő után rájöttem, hogy mást nem akarok rajta
kívül, így úgy döntöttem, hogy inkább egyedül élem le hátralévő életem. Erre
itt volt. Vörös hajjal. És iszonyat szexin állt rajta. Bár nem kifejezetten
ismertem az ilyen helyeket, most is csak Jongdae unszolása miatt jöttem el,
azért sejtettem hogy megy. Fizettem és már Shin felé is vettem az irányt.
Ugyanolyan fagyos volt velem, mint elválásunkkor, de
most tartottam magam, sőt mondhatni durva voltam vele. Burkoltan közöltem vele,
hogy le kell velem feküdni, mert megvettem az estére. Nehezemre esett
kimondani, hisz én sosem voltam ilyen, de mikor megtettem nem bántam meg.
Eltelt két év, majd azt hiszi megváltoztam.
Az ellenkezése olyan vágyat ébresztett bennem, amit
szerintem még sosem éreztem iránta és mire feleszméltem már újra az enyém volt.
Igaz, csak egy alkalomra, de az enyém. Hihetetlen, szavakba önthetetlen volt
mikor újra hallottam nyögéseit, éreztem - a mára már kicsit izmosabb, de
egyébként még mindig ugyanolyan - karcsú testét. Az ismerős narancsos illat
elkábított és még én is tudom, hogy kíméletlen voltam vele, amikor csak úgy
belehatoltam, de képtelen voltam várni tovább. Vágytam minden porcikájára és
most akartam mindenét. Nem öt perccel később, nem tíz másodperc múlva. Most.
Persze aztán megbántam a dolgot és rá se bírtam nézni,
minél előbb el akartam tűnni előle. Ahogy előtte nézett rám már az is felért
egy újbóli szívtöréssel, nem akartam tudni, hogy ezek után hogy nézne. Aztán
ezt is megbántam, úgyhogy elkértem a főnökétől a címét, hogy elmehessek hozzá
és bocsánatot kérjek. Vagy akármi. Mondani akartam valamit. Nem volt könnyű
megszereznem, de csak sikerült és most itt állok már vagy tíz perce az ajtaja
előtt és nem merek csöngetni. Jól van Yixing… Vissza a kezdetekhez… Mikor
hónapok kellettek, hogy felhívd… Csak úgy száguldasz...
- Te mi a szart keresel itt? - mordult rám idegesen
némi döbbenettel fűszerezve kérdését miután végre hajlandó voltam csöngetni.
- Beszélgetni jöttem.
- Jobb dolgom is van, mint veled beszélgetni.
- Például?
- Például aludni. Ha nem esett volna le, én éjjel
dolgozom. Mit hittél, mikor alszom? - a lekezelő hang ismét fájdalmat keltett
bennem, de a színészi pályafutásomnak köszönhetően arcizmom se rezdült,
továbbra is kedélyesen mosolyogtam rá.
- Oké - vontam meg vállamat. - Aludj, majd beszélünk,
ha felkeltél.
Kicsit félretoltam, hogy be tudjak menni lakásába.
Hallottam, hogy felzihál és már vártam, hogy nekiáll kiabálni, hogy menjek el,
de nem tette. Akarta, ez biztos, de végül egy beletörődő sóhajjal elsétált
mellettem és belépett egy szobába.
- Be ne merészelj jönni, míg alszom! - ordított ki,
majd néhány csattanás és csönd lett.
Felnevettem és úgy döntöttem szétnézek. Egy személyhez
képest elég nagy hely volt. A saját szobája mellett volt még két másik is,
óriási nappalival, és egy hasonló méretű konyhával. Mondjuk a nappalin nem
lepődtem meg; rengeteg könyv sorakozott polcokon és jó néhány az asztalon is.
Talán azokat még nem olvasta. Mosolyogva vettem fel az egyiket. Jó tudni,
hogy van, ami azért nem változik.
Egy idő után nagyon unatkoztam, így elhatároztam lesz,
ami lesz, bemegyek Shinhez. A hatalmas franciaágy egyik szélén feküdt,
összekuporodva, a takaróját ölelgetve. Bemásztam mellé és úgy néztem az arcát. Még
mindig szépnek találtam. Semmi nem változott rajta. Tekintetemet lassan lejjebb
vezettem és elképedtem, ahogy megpillantottam trikója alól kikandikáló láncot. A
születésnapi ajándékom. A gyűrű.
Óvatosan fogtam mutató és hüvelykujjam közé és
figyeltem, ahogy a függöny résein megvilágítja a napfény. Hogy hogy még
mindig hordja? Ha nem szeret, minek van rajta? Miért- Mi van?! Esküszöm semmit
sem értek.
- Mi az anyám kínját keresel itt?! - rögtön szemeibe
néztem, ahogy meghallottam rekedt, álmos hangját. - Nem megmondtam, hogy nem
akarlak itt látni?
- Miért viseled még mindig? - egyáltalán nem érdekelt
az, amit kérdezett, csak ezt akartam megtudni.
- Mert jól néz ki - mondta semleges arccal, mire a
szívemből megint letört egy darab. - És te miért hordod még mindig a karkötőt?
- Mert még mindig szeretlek.
Nem mondott semmit sem, csak felpattant, megragadta a
karomat és nekiállt kicibálni az ágyból.
- Na, nagyon gyorsan húzz el! Nincs nekem kedvem eh-
Gyorsan fordítottam a helyzetünkön és visszalöktem,
majd fölé térdeltem lefogva csuklóit.
- Miért mondtad azt, hogy nem szeretsz? - kérdeztem
tőle suttogva alig fél centiről ajkaitól.
- Mert így van. Sosem szerettelek - most korántsem
volt olyan magabiztos a hangja, hűvös a tekintete, mint mikor szakított velem.
Képtelen voltam neki hinni.
Gyönyörű, zöld szemeiből sütött a fájdalom, a
bűntudat, a megbánás, a… Remény. Nyeltem egyet és lassan, vigyázva
hajoltam szájához. Vártam, hogy ellök, de nem történt meg. Ámbár az éjjel nem
egyszer csókoltam meg, ez most más volt. Még inkább megerősített abban a
hitemben, hogy még mindig szeretem őt.
Óvatosan csókoltam piros, kissé száraz ajkait és mikor
nem figyeltem, kiszabadította kezeit, majd belemarkolt a felsőmbe, hogy
közelebb húzzon magához. Szája elnyílt és én kihasználtam az alkalmat;
nyelvemmel fürgén átcsúsztam hozzá és táncba hívtam őt.
Fülemben hallottam szívem őrült tempójú dobogását. Mennyire
vágytam már egy ilyen csókra! Mint régen. Örömöm körülbelül még két percig
tartott, aztán tényleg ellökött magától. Értetlenül pislogtam rá az ágy
végéből. Most mi a jó isten van?
- Nem! Nem és nem! Ezt ne csináld!
- Most meg mi bajod? Élvezted. És ne mond, hogy nem! -
szóltam rá azonnal, ahogy megláttam, hogy ellenkezni kezdene.
- Élveztem! Jó volt! Kurva jó volt! Ezt akartad
annyira hallani? - üvöltött rám idegesen.
- Igen, ezt! - válaszoltam hasonlóan. - Miért… Miért
szakítottál? - kérdeztem elkeseredetten néhány perc múlva mikor már mindketten
lenyugodtunk. - És kérlek, legyél őszinte!
Mély levegőt vett, majd már kb félig sírva nézett fel
rám.
- Nem vagyok hozzád való - nyögte ki halkan.
- Azt hiszem, ezt nekem kell eldöntenem, nem?
- Ne… Nem vagyunk… Mi nem…
Meghökkenve hátráltam egy fél lépést, amikor Shin
hangosan felzokogott. Erre nem számítottam. Hirtelenjében azt se tudtam mit
csináljak, de aztán csak összeszedtem magam és hozzá siettem. Gyengéden öleltem
magamhoz, mire megint megpróbált eltolni magától, de nem volt benne annyi erő
vagy nem is próbálkozott eléggé, nem tudom. Szorosan tartottam karjaim között
és egy idő után engedett; már nem próbált szabadulni.
Eltelt nem kevés idő, mire megnyugodott valamelyest és
akkor sikerült visszafektetnem az ágyába. Magamhoz húztam, de megint ellenkezni
kezdett. Kissé erényesebben szóltam rá, mint máskor, mire rögtön
elhallgatott és abbamaradt minden mozgása. Kicsivel később már csak halk
szuszogását hallottam és hamarosan én is az álmok mezejére léptem. Álmosabb
voltam, mint hittem.
***
Idegesen jártam végig a lakást még aznap este tizenegy
körül; Shin nem volt sehol. Halvány gőzöm sem volt hova tűnhetett. Végül
elmentem a klubba hátha ott van, hiába tudtam, hogy szabad a hete, de ott sem
volt. Próbáltam hívni is, de nem vette fel. Aztán imáim meghallgatásra találtak
és felhívott. Vagyis nem ő, de az ő száma volt. Egy bárból hívott a pultos
srác, hogy Shin felöltött a garatra, ami a háttérzajok alapján nem kevés piát
jelentett.
Futva érkeztem meg a pulthoz, ahol az első, amit
megláttam az üres poharak száma volt, majd Shin, aki félig leesni készült a
bárszékről. Dühösen rántottam álló helyzetbe, s mikor észrevett hangosan
felvihogott.
- Yiiiixiiiing! - karjait nyakam köré fonta és
folytatta a nevem ismételgetését azon az ijesztően lányos hangon, amivel
először ajándékozott meg.
- Elnézést. Nagyon… Nagyon nehéz volt vele?
- Annyira nem - túrt bele a srác a hajába - csak… Hmm…
Fárasztó volt. Össze-vissza beszélt, egy idő után követni se tudtam igazából.
Nem gond, hogy téged hívtalak? Csak láttam sokszor kerested és gondoltam-
- Dehogy gond! Azért hívtam annyiszor, mert nem találtam
sehol. Köszönöm. Shin, menjünk!
- Neeeeem! Maradok!
- Nem, jössz és kész!
Elég hevesen ellenkezett, amit egy idő után meguntam
és a vállamra kaptam. Ami rossz döntés volt. Alig értünk ki a szórakozóhelyről
és öklendezni kezdett. Még pont jókor tettem le, mert a következő pillanatban
egy negyed fordulás után el is hányta magát. Halványan rémlett nekem, hogy
valamikor még azt mondta, hogy jól bírja az alkoholt. Akkor vajon mennyit
ihatott, ha el is hányta magát? Annyi pohár volt ott, de egy részét biztos már
elvitték elmosni.
Nehéz volt Shint ilyen állapotban hazavinni. Mikor
kiszálltunk a tízemeletes ház előtt azt hittem megőrülök. Alig sikerült egy
taxit fognom, rögtön tiltakozni kezdett, hogy ő nem fog haza menni. Mikor végre
rávettem, hogy beszálljon, megint elkezdte mondani a magáét. Esküszöm ennyit
egy szavalóversenyen nem beszélnek összesen mint, amit Shin összehordott. Meg
mozgott ide-oda és féltem még a végén az autóban is elhányja magát. Az kellett
volna még.
Fáradtan dőltem neki a lift mellett a falnak és
próbáltam kizárni Shin fecsegését. Merthogy még mindig mondta a… A semmit. Mély
levegőt vettem, hogy leküzdjem az idegességem és megnyomtam a gombot. Ami a
kilencedikről jött és azt hittem idegösszeroppanást kapok, amíg leér. Bent
megnyomtam a hetedik emeletet jelző kis ikont és vártam, hogy kurva gyorsan
felérjen.
- Shin - ragadtam meg felkarjainál -, kérlek,
megtennéd, hogy elhallgatsz kicsit?
- Zavarlak? - kérdezte halkan édes szemekkel pislogva
rám.
Utoljára két évvel ezelőtt, szilveszterkor láttam ezeket
az íriszeket. A gyönyörű csillogás, ami… Ami csak nekem szólt. Azóta a kemény
egy nap óta mióta itt vagyok Shin csak durván viszonyult felém, hidegen nézett
rám vagy épp ingerülten, de most… Most úgy nézett rám, mint régen. Szép zöld
szemei végre ismét lélegzetelállítóan csillogtak rám. Rám. Nem másra, rám.
Szívem őrült tempóban kezdett el verni, melegem lett a vérem gyors
száguldásától.
- Olyan… Olyan rég beszéltem bárkivel is ennyit. Jól
esik. Jól esik veled lenni Yixing. Szükségem van rád.
Szükségem van rád. Szükség. Shinnek mindig szüksége
van rám. Mást nem akar? Például a szerelmemet? Engem? Csak engem?
Váratlanul ért mikor Shin kezei a nyakam köré fonódtak
és a következő pillanatban ajkai az enyémekhez nyomódtak. Undorítónak kellett
volna találnom, hiszen nem rég hányta el magát, bűzlött az alkoholtól, mégis… Nagyon
jól esett. Kezeim csípőjére csúsztattam és szinte rögtön elmélyítettem a
csókot.
Ezt nem kéne. Reményt ébresztek magamban, mikor
ilyeneket csinál, pedig nem kéne. Nem szeret. Részeg, vágyik valaki társaságára
és én itt vagyok. Amit kihasznál. Mondjuk, nem ellenzem, ami hiba. Óriási hiba.
Megmarkoltam vállait és eltoltam magamtól, de mikor a
szemeibe néztem elvesztem. Újra ajkaira hajoltam és közben nekinyomtam a
lift falának. Hamar elkalandoztam s mire feleszméltem már Shin nyakát
csókolgattam közben fél kézzel a liftet megállító gombot kerestem.
Mégis ki akarná használni hajnali kettőkor?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése