44. Fejezet [Yixing]

Sziasztok :) Végre rávettem magam és átnéztem a következő részt és íme, itt vagyok vele. Továbbra is Yixing szemszög és nem, nincs 18+, bocsi :D Shin lép egyet előre, de Yixingnek ez nem elég és végül elhatározásra jut. Ja, innen a fejezetcím :D Kellemes olvasást ^^

Már csak három rész a befejezéssel együtt :( *hüpp-hüpp*

44. Fejezet

Az elhatározás

Yixing

Álmosan tekintettem körbe a szobában és arra jutottam, hogy Shin már megint nem volt sehol sem. Mintha ez nála valami furcsa szokás lenne vagy nem tudom. Megtapogattam a lepedőt magam mellett, de teljesen ki volt hűlve, ami egyértelművé tette, hogy nem most kelt ki mellőlem. Viszont szerencsére a konyha felől áradó illatok biztosítottak afelől, hogy most nem hagyta el csak úgy a lakást szó nélkül.

A konyhaasztal roskadozott a kaják mennyiségétől. Azt hiszem Shin így próbálta elterelni gondolatait. De azért nem tudom mit hitt. Ennyi ételt mégis ki fog megenni? Az egész ház?

Hangtalanul osontam mögé s mikor megérintettem hátát majdnem kiszúrta a szemem egy villával. Bosszúsan nézett rám, majd elpirult és visszafordult az ételhez. Meglepődtem szótlanságán, de aztán leesett; Shin zavarban volt. Tegnap - vagy ma, ahonnan nézzük - ő kezdeményezett. És ez ellentmond mindannak, amit eddig tett velem vagy mondott nekem. Nem tudta, hogy álljon hozzám vagy akárcsak magához. Ez engem is elbizonytalanított. Talán jobb lenne békén hagyni mielőtt még valami meggondolatlanságot mond bármelyikünk is.

- Azt hiszem ideje lesz visszamennem a hotelbe - szólaltam mag halkan, mire Shin megfeszült, majd lassan bólintott egyet.

Vártam, hogy mond esetleg valamit nekem, de semmi. A légy zümmögését is lehetett volna hallani olyan csönd volt, leszámítva néha egy-egy evőeszköz vagy valamilyen konyhai kellék hangját. Közelebb léptem hozzá, majd gyengéden egy utolsó csókot nyomtam fedetlen, puha vállára.

- Ne menj el! - már majdnem kiléptem a lakásból mikor utánam szólt szinte hangtanul.

Visszasétáltam hozzá és csak néztem szép szemeit. Már megint olyan gyönyörűen csillogtak. Ugye ez tényleg nekem szól?

- Tényleg szeretnéd, ha maradnék? - kérdeztem vissza, mire beharapta alsó ajkát, majd bólintott.

- Bármennyire is… Zavart, hogy itt vagy… Valójában jó érzés. Rég volt, hogy… Hogy történt velem valami. Jó érzés, hogy a közelemben vagy.

Értetlenkedve pislogtam rá. Nem vágtam, hogy most mi van. Eddig baja volt azzal, hogy itt vagyok, most meg… Egyszerűen közölte, hogy így jobb neki. Én tényleg nem értettem Shint. Már nem tudtam úgy kiigazodni rajta, mint régen.

Újra a kajának szentelte figyelmét és ez zavart. Odaléptem hozzá, szorosan átöleltem hátulról és belefúrtam arcom a hátába. Elmosolyodtam az ismert narancsos illattól. És mert végre nem volt alkohol szaga. Mosolyomból halk nevetés lett, mire Shin eltolt magától.

- Ne csináld már, még elrontom!

- Mintha nem lenne mit enni, ha esetleg ez rosszul sikerülne!

- Jó, de…! - a hangos felszólalás motyogássá változott, ahogy rátekintett az asztal tartalmára. - Azért még ezt megsütöm, ha már elkezdtem.

- Süti! - csillantak fel szemeim rögtön és végre jobban is megnéztem mit csinált.

Egy csoki torta receptje pihent a sarokban, a krém egy tálban és épp a piskótához készült elő. Tényleg nem akartam zavarni, így inkább a nappaliba mentem át és kinéztem valamit, hogy olvassak. Talán egy óra is eltelt, mikor Shin hozzám vágott egy párnát.

- Csakhogy tisztázzuk; nem ingyen leszel itt!

- Fizetnem kéne? - néztem fel rá furcsán.

- Valami olyasmi.

- Nos, tény, hogy némi takarításra szorulna a la-

- Takarításra?! Nincs is kosz! - kiáltott fel és még egy párnával megajándékozott.

- Azért… - ráböktem a könyvespolcra, mire nagyon csúnyán nézett rám.

- Na, a könyveimtől maradj távol!

- A konyhától, a könyvektől, amik mindenhol ott vannak. Mihez érhetek hozzá?

A kérdés megválaszolatlan maradt szavakban. Na de tettekben! Váratlanul ért mikor se szó, se beszéd az ölembe ült és a számhoz hajolt. Nem csókolt meg, csak mosolygott rám kedélyesen és közben ujjaival a nyakam érzékeny bőrét simogatta.

- Nem kell takarítanod. Másra gondoltam.

- Reméltem is.

A kezei lejjebb tévedtek - a nadrágomra, majd ott kezdett el játszani. Elvigyorodtam, majd határozottan ráfogtam csípőjére és kiemeltem az ölemből. Nagy szemekkel pislogott rám miközben a farzsebemben keresgéltem. Előhúztam egy bankkártyát, mire Shin tekintete elsötétült.

- Nyugi. Nem gondoltam komolyan - nevettem fel.

- Erősen bíztam benne, hogy- Baszki! A piskóta!

Olimpiai futókat megszégyenítő sebességgel sietett ki a konyhába az említett édességhez. Követtem, bár jóval lassabban, így mire kiértem már épp a következő réteget tette be megsülni. Mosolyogva néztem, ahogy szakértő mozdulatokkal rákeni az alsó részre a csoki krémet. Tisztában voltam vele, hogy tud főzni, de hogy sütni is… Meglepett. Bár egyedül élt és imádta az édes dolgokat, szóval nem meglepő. Persze akár egy cukrászdába is elmehetett volna, ha akar. Biztos lenne rá elég keresete, hogy mindennap ott egyen.

Sóhajtva tette le a kanalat és közben arról motyogott, hogy mennyire sajnálja, hogy kicsit megégett. Akárcsak a nap indításakor, most is hangtalanul léptem mögé, de ezúttal nem hagytam időt neki; érzékien nyakába csókoltam. Meglepett nyögést hallatott, de nem ellenkezett. Sőt! Fejét még arrébb döntötte, hogy jobban hozzáférjek, amit nem hagytam veszni. Apró puszikat nyomtam nyaka minden pontjára, végül a fülét is kezelésbe vettem. Kicsit arrébb húztam a pult szélétől, így könnyűszerrel csúsztattam kezem melegítőnadrágjába, amire ismét kaptam egy nyögést válaszul.

- Mennyi idő, míg megsül a piskóta? - súgtam fülébe a kérdést.

- Öhm… Tu… Tudod vannak… Kritériumai és… Ahhh… Talán ti-tizenöt perc?

- Az nem sok… De talán épp elég egy kis… Szórakozásra?

Shin megfordult karjaim között és elég kiéhezett tekintettel nézett rám. Vadul estem ajkainak, közben erősen a pulthoz szorítottam.

- Szeretnéd, ha… Ellennénk, míg sül a piskóta?

- Ezt most komolyan kérdezed? - kérdezett vissza zihálva.

A következő pillanatban megmarkolta a felsőmet és magához húzott.

- Térdre, Xingie!

Erősen reménykedem, hogy az a tizenöt perc több mint, aminek tűnik alapból, mert erre a hangra nagyon beindultam.

***

Shinnel együtt élni könnyebb volt, mint hittem. Már ha lehet együttélésnek nevezni, ami köztünk volt. Bár végülis miért ne lehetne? Együtt ettünk, együtt aludtunk, együtt tévéztünk, együtt fürödtünk. Jó hogy vécére nem együtt jártunk. De azért volt hátulütője is; Shin éjjel dolgozott. És azzal még nem is lett volna bajom, de hogy mit csinált. Na, azzal volt. Gondolkodnom sem kellett rajta mit érzek, tudtam, hogy féltékenységet. Azt akartam, hogy Shin újra az enyém legyen. Csak az enyém.

Ráadásul a két hetes szabadságom rohamosan fogyott. Utána vissza kellett mennem Koreába, hogy nekikezdjünk a turnénknak, ami tény, hogy keresztezte az Egyesült Királyságot is, de csak egy este volt. Esélytelen volt, hogy láthassam Shint. Nem mintha amúgy lenne. Körülbelül három hónapig tényleg nem fogok mást látni a banda többi tagján kívül. De azért örülnék, ha...

- Shin, nem gondolkoztál még rajta, hogy visszajössz Koreába?

- Nem! - ilyen határozottan sem reagált soha semmire még szerintem.

- Miért nem?

- Mert nem vágyom oda vissza. Ha tehetem - és miért ne tehetném - soha nem teszem be oda a lábam még egyszer.

Nagyon rosszul estek szavai, hiszen azt hittem miattam visszajönne. De ezek szerint nem. Végülis sosem szeretett. Most is inkább csak szex volt köztünk, nem több. A részéről nem több. Részemről…

Az elhatározás gyorsabban ment, mint számítottam rá. Főleg ezek után.

Ha eddig nem is szerettél Shinseok, valahogy elérem, hogy a maradék nyolc napban ez megváltozzon.