46. Fejezet [Shin]

Sziasztok :) Volt időm átnézni az új és egyben utolsó fejezetet. Ezen kívül még egy befejező rész lesz, ami egy évvel később fog játszódni. Kicsit szomorú vagyok, mert ez volt az első történet, amit elkezdtem írni, még ha közzé később is tettem, mint a többit. Elég közel áll a szívemhez és fáj, hogy vége lesz, de így is jó fél évig töltögettem fel. Na jó, nem nyomom itt a depressziót, kellemes olvasást ^^ Végre kiderül mi történt Shinnel, bár azért gyanítom sejthető volt, Yixing meg… Yixing :D

46. Fejezet

Ideje őszintének lenni

Shin

Annyira rohantam el Yixing közeléből, hogy fel se tűnt, hogy már nem tudom hol vagyok. Valami növényes részre futottam be. Tavaszra való tekintettel minden zöldben úszott, még az ég is, olyan terebélyes fakoronák voltak a helyen. Zihálva rogytam le az egyik ilyen fa alá egy padra. Istenem, teljesen elment az eszem! Ez nem kétség!

Feldúltam túrtam bele a hajamba és próbáltam kitalálni, hogy mit kezdjek magammal. Yixing nem maradhat nálam. Kizárt, hogy tudom majd tartani a távolságot. Ha újra összejövünk és egyszer kiderül mi történt velem, nem élem túl, amikor otthagy. Abba tényleg belehalok. Jobb így. Csak meg kell akadályoznom, hogy találkozzunk még egy hétig. Elleszek egy hotelban addig. De ismét keresztbehúzták számításaimat...

Összerándultam, ahogy meghallottam kiáltását és rögtön felpattantam, hogy ismét elkerüljem őt, de gyorsabb volt nálam; erősen megragadta csuklómat és magához rántott. Felszisszentem, hiszen ez a bal kezemet érte, ami azért bár jobb, mint volt, de néha még fájt, ha valami rossz dolog történt vele. Ez is egy ilyen helyzet volt. Nyöszörögve, könnyeimmel küszködve (nem tudom, hogy ez a fájdalom vagy a helyzet miatt volt) húztam ki markának fogságából fájó tagomat, mire tekintete azonnal ellágyult és újra aggódó formát öltött.

- Ne haragudj! El-Elfelejtettem, hogy… Ugye jól vagy? Nagyon fájt?

Ismét kezei közé vette az enyémet, de ezúttal vigyázva nyúlt hozzá. Gyengéden simogatta, hogy elmúljon a fájdalom és ez… Segített. Kirázott a hideg pusztán a puha érintéstől és akaratlanul is egy jóleső sóhaj hagyta el ajkaimat.

- Se-Semmi… Baj… Jól vagyok.

- Biztos?

Hevesen bólogattam kérdésére ahányszor még megkérdezte. Mert bizony sokszor megkérdezte újra, mire elhitte, hogy tényleg semmi baj. Erőtlenül ültem vissza a padra, már nem akartam elmenni sehova sem. Belefáradtam, hogy hazudok Yixingnek. És magamnak. Szerettem őt és vissza akartam menni vele Koreába. Vagy Kínába. Isten tudja hol tölt több időt. De nem is érdekel. Csak őt akartam és a következő hatvan évet vele tölteni. Semmi másra nem vágytam. És tudom, hogy a következő vallomásom után ez nem fog valóra válni, de… Őszintének kell vele lennem.

- Beszélnünk kell, Yixing! - felnéztem rá komoly tekintettel, mire leült ő is hasonló nézéssel, mint az enyém volt.

- Már nagyon szükség volt erre.

- Tudom. És sajnálom, hogy csak most történik meg, de… Önző voltam. Nem akartalak elveszíteni, most, hogy újra itt vagy velem.

- Mégis miért veszítenél el? - kezét az enyémre kulcsolta és kicsit megszorította azt. - Szeretlek, Shinseok. Tudod, hogy bármi van szeretni foglak.

Szívem olyan tempóban kezdett el verni, hogy féltem kiszakad a mellkasomból és a fűben fog vergődni. Újra a teljes nevemen hívott. Miért van az, hogy még mindig gyűlölöm ezt a nevet, de tőle hallani olyan szépen hangzik? Mintha csak azért lenne, hogy ő kiejthesse száján.

- Tudom, hogy szeretsz, de… De ne mondd ezt! Sosem tudhatod mi lesz, úgyhogy ne tegyél ilyen ígéreteket. Csak összetöröd vele később a szívemet.

- Shinseok… Könyörgöm… Mi a baj? Nem értem miről beszélsz.

Felemeltem bal kezemet és lassan arcára simítottam tenyeremet. Lehunytam szemeimet, mert féltem nem leszek képes ránézve kimondani a dolgot. Így is… Éreztem, hogy felfordul a gyomrom az emlékektől, amik ellepték elmémet egy pillanat alatt. Nagyot nyeltem, hogy leküzdjem az undort, majd beszélni kezdtem. Még én is meglepődtem milyen könnyen jöttek a szavak a számra.

- Tudod, hogy Daehyunnal jártam egy darabig és hogy miket csináltunk - még mindig nem nyitottam ki a szemem, de biztos voltam benne, hogy emlékszik, úgyhogy folytattam. - És azt is, hogy csúnyán kihasznált. Erre ugye emlékeztem. Aztán… Vissza akartam vágni neki. Sokáig és elég megfeszített tempóban dolgoztam, hogy minél előbb elhagyhassam Koreát és végre elmehessek Kínába. Hogy újra kezdhessem.

- Elég… Elég hamar kész lettem és… Volt időm gondolkodni. Vissza akartam adni neki, amit velem tett. Igazából nem. De aztán adódott egy… Lehetőségem. És én éltem vele. Nem én voltam az egyetlen, akinek akkor lett meg a diplomája és természetes volt, hogy tartunk egy partit. Sosem voltam az a bulizós fajta, de úgy voltam vele, végülis miért ne? Egyszer lehetne. Minden jól ment, míg meg nem láttam Daehyunt. Ott volt a bulin ő is. Kicsit ittam már és… Kikezdtem vele - mély levegőt vettem és egy pillanatra belenéztem szemeibe.

- Yixing… A klubban soha senkivel nem táncoltam úgy, mint vele akkor. Még ennyi idősen se tenném meg, nemhogy akkor. Nem is tudom mi ütött belém. Mindegy. Aztán egyik dolog követte a másikat és… - Elhallgattam. Még sem tudom kimondani. De azt hiszem nincs is rá szükség.

Yixing élesen beszívta a levegőt, ami elég nyilvánvalóvá tette, hogy leesett neki mi történt.

- Én tényleg… Tényleg azt hittem te vagy az első mikor lefeküdtünk.

- Ne szabadkozz. Én sem voltam már szűz az elsőnél - hangja rekedten csengett.

- De én azzal szerettem volna az elsőt, akit szeretek. Veled. Tudom, elég hülyén hangzik. Hogy túlreagálom ezt a dolgot, de… Én ilyen vagyok. Azt szerettem volna, ha te vagy első. És az utolsó.

Kipattantak a szemeim, ahogy megéreztem, hogy ujjai az enyémek közé csúsztak, majd összefűzte őket. Íriszeink találkoztak mikor végre belenéztem szép szemeibe.

- Ettől függetlenül ugyanúgy szeretlek, mint előtte. Semmi nem változott az érzéseimben.

- Nem ez a teljes sztori. Még van tovább is. Amiért… Amiért nem akarok veled lenni. Mert nem szeretném, ha… Ha undorodnál tőlem. Ha úgy néznél rám, mintha… Ha már nem szeretnél úgy, mint előtte. De őszinte kell, hogy legyek veled, mert már nem bírom tovább. Ami most köztünk van az… Az így nem jó. Szeretném, ha tudnád az igazat.

- Daehyun… Az nem szex volt - újra lehunytam szemeimet és egy hatalmasat nyeltem, hogy leküzdjem a hányingert, ami rám tört. - Megerőszakolt.

- Ho-Hogy mi?!

- Megerőszakolt. Ami azt illeti többször is. Abban a három hónapban… Vele voltam. Én… Undorodom magamtól, Yixing. Nem… Nem szeretném… Nem akarom, hogy egy olyan emberrel legyél együtt mint, amilyen én is vagyok. Nem vagyok hoz-

Nem tudtam befejezni, mert Yixing... megcsókolt. Váratlanul ért és annyira ledöbbentem reakcióján, hogy nem is viszonoztam. Nem… Nem értem. Yixing ezt nem találja undorítónak? Hogy képes még azok után is hozzám érni, hogy tudja hogy...

- Tudom mi jár a fejedben - súgta halkan ajkaimra. - És nem, nem találom annak. Szeretlek, Shinseok. Három éve csak rád gondolok, csak te töltöd ki minden gondolatomat. Egy ilyen dolog nem tudja elérni, hogy ne így legyen. Bár vannak gyilkos gondolataim is a férfi felé.

Meghatódtam szavaitól és szégyen, nem szégyen, elsírtam magam. Jól estek Yixing szavai és, ahogy mondta, tudtam, hogy igaz. Hogy komolyan gondolja. Megszorítottam összekulcsolt ujjainkat, majd ezúttal - végre - én kezdeményeztem egy csókot. Talán az eddigi leglágyabb csók csattant el közöttünk, aminek sós íze volt könnyeimtől, de nem zavart.

- Shinseok… Szeretném hallani - elmosolyodtam Yixing édes kérésétől.

- Szeretlek, Yixing. Mindig is szerettelek.

***

Vigyázva tolt neki a bejárati ajtónak, majd puhán megcsókolt. Jól esett óvatossága, gyengédsége, bár nem volt rá szükségem. Vagyis… Talán mégis. Ha belegondolok Yixing volt egy első és - remélhetőleg - utolsó, aki valaha így ért hozzám. Nem azt mondom, hogy mindenki erőszakos volt velem, például Ethan sem, de az más volt. Az csak szex volt. Yixinggel sosem csak szex volt. Még a klubban vagy az utána történtek sem; mindkettőnk részéről több volt, mint puszta testiség.

Egyik kezemmel beletúrtam hajába, a másikkal pedig közelebb húztam magamhoz derekánál fogva. Egyszerre sóhajtottunk fel, ahogy testünk összesimult, majd megéreztem kezeit csípőmre csúszni, hogy még jobban magához húzzon. A következő pillanatban ujjai combomra siklottak és az ölébe emelt. Továbbra sem volt durva, sőt talán még óvatosabbak lettek érintései.

Hosszasan csókolóztunk ebben a pózban, majd Yixing letett, összekulcsolta ujjainkat és a szobám felé kezdett terelgetni. Az ajtó halkan csukódott be utánunk, amint beértünk és fél másodperccel később már az ágyamon feküdtünk. Féloldalasan helyezkedtünk el és csak néztük a másikat. Hamar zavarba jöttem mustráló íriszeitől.

- Miért ilyen szépek a szemeid? - kérdezte csöndesen, mosolyogva.

- Tudod, hogy anyutól örököltem - motyogtam el a választ még vörösebben, mint előtte.

- És miért vagy ennyire gyönyörű?

- Yixing! Ilyet nem mondunk egy másik férfinak! - szóltam rá felháborodottan és valószínűleg még jobban elpirultam.

- De ha egyszer igaz - vonta meg a vállát.

- Te meg tökéletes vagy.

- Ilyet sem szoktak mondani. És ez nem is igaz - összehúzta szemöldökét.

- Számomra az vagy. Te vagy a legtökéletesebb férfi, akivel valaha találkoztam.

Erre nem mondott semmit sem, helyette a hátamra döntött és lágyan megcsókolt. Ez a lágy csók hamar vált szenvedélyesebbé, tüzesebbé és mikor ráharapott alsó ajkamra egy halk sóhaj csúszott ki belőlem. Egyik kezével a térdem alá nyúlt jelezvén nyissa szét őket s én rögtön megtettem. Kéjes nyögés hagyta el számat, ahogy ágyékával hozzám préselte magát és ő kihasználva az alkalmat nyelvével felfedezőútra indult.

Ahogy tenyerem Yixing arcát simogatta akaratlanul is elkalandoztam. Bár régen egy kész csődtömegnek éreztem magam, most mégis, nagyon boldog voltam. És szerencsés, mert ő itt volt nekem. Nem hittem volna, hogy valaha ismét találkozunk, nemhogy még több is lesz. És most újra együtt vagyunk. Azzal akit szeretek. Nem is kívánhatnék mást. Vagy többet.

Bár talán nagyon nyálasan hangzik, de egy csodálatos délutánt és estét töltöttünk együtt. Egyikünk sem sietett sehova, kiélveztünk minden pillanatot. Yixing végig ugyanolyan óvatos és gyengéd volt, mint az elején, én pedig - bár nem is tudom miért - ugyanúgy elpirultam ettől. Számát se tudnám megmondani hányszor sugdosta a fülembe mennyire szeret és hogy mennyire gyönyörűnek talál. Elismerem, eleinte eléggé zavart ez, mert hát nem vagyok lány, de később rájöttem mennyire jó érzés ezeket hallani. Tőle. Csakis tőle. Mástól valószínűleg képtelen lettem volna elviselni.

El se hiszem, hogy te vagy nekem. Három évvel ezelőtt mikor összetalálkoztunk a reptéren nem hittem volna, hogy végül te leszel az az Egy. S bár igazam volt abban, hogy fájdalmat fogsz okozni, a boldogság mégis könnyedén elsöpörte ezt. Szeretlek, Zhang Yixing. És szeretni foglak halálom napjáig. Vagy még azon is túl, ha lehetséges.