22. Fejezet [Shin]

22. Fejezet

Sebek

Shin

Ijesztő, hörgésszerű hang jött ki belőlem, mikor másnap dél körül megpróbáltam felkelni. Harmadik nekifutásra is visszazuhantam az ágyra, úgyhogy inkább a plafont bámultam egészen addig, míg Yuna be nem nyitott azzal, hogy el fogok késni. Mikor meglátott rögtön aggódóvá vált arckifejezése.

- Shin, mondtam tegnap, hogy vigyél el kabátot, mert rossz idő lesz! Ajh, hol van a lázmérő?

Az utolsó mondatot már nem nekem címezte, sőt addigra már bent sem volt a szobámban, hanem a fürdőben kereste az említett tárgyat, majd mikor megtalálta azonnal nekem adta.

- Jaj, most mit csináljak? Mennem kell egy megbeszélésre. Lehet, szólok Yosobnak és-

- Yuna! Máskor is voltam már beteg, köszönöm, de egyedül is túlélem. Viszont azt értékelném, ha felhívnád a főnököm - nagy szemekkel pislogtam rá, hogy megtegye nekem eme apróságot. Hah, apróság… Ha én hívnám tuti nem maradhatnék itthon...

21. Fejezet [Shin]

21. Fejezet

A főnök unokaöccse

Shin

Pirulva néztem szemeibe. Hiába voltak barnák, most a sötét miatt feketének tűntek, de még így is gyönyörűnek találtam őket. Megemeltem összekulcsolt kezeinket, majd egy puszit nyomtam kézfejére.

Szerettem Yixinget. Nagyon. De nem akartam kimondani; az ilyesmit nem kimondani kell, hanem éreztetni a másikkal. Ráadásul szerintem szükség sem volt rá, mert láttam a pillantásában, hogy tudja hogy érzek. És én is láttam, hogy ő hogy érzett irántam.

Abban a pillanatban elmondhatatlanul boldog voltam, de sajnos minden jó véget ér egyszer, mert valami vagy valaki mindig elrontja azt.

20. Fejezet [Yixing]

Ahj… Valahogy mostanában nem jön össze a csütörtök. De, kivételesen (a hosszú hétvége miatt) ismét a hétvége mindkét napján lesz rész, lehet még hétfőn is, ha nem leszek lusta átnézni a fejezeteket. Kellemes olvasást ^^ Éééés 16+ 

20. Fejezet

Menedzser hyung autója

Yixing

- Nem megmondtam, hogy nem akarok erről beszélni? - hangja hidegen csengett. Elszomorodtam fájdalmas arcát látva, kinyúltam és gyengéden végigsimítottam kézfején. Apró körkörös mozdulatokkal simogattam és lassan engedett görcsös szorításából; kihullott kezéből a kitépett fűcsomó. Összekulcsoltam ujjainkat, majd egy csókot leheltem kezére, mire szempillái megrebbentek, halkan felsóhajtott és lehajtotta fejét.

- Shinseok... - súgtam csöndesen nevét. Szája széle megremegett és felszipogott. Nekidőlt ismét vállamnak, megszorította kezemet, majd halkan mesélni kezdett úgy, hogy egyszer sem nézett rám.